A hét éven aluli gyermek ön- és világmegértésének két pillére a játék és a mese.   A játék, mint a világban, illetve a világról szerzett impressziók cselekvésesés szimbolikus rendezése, a mese, mint ugyanezek verbális és szimbolikus konstrukciója. Mindkettő lehetőséget ad a világ befogadásának gyermeki módjára, s a jó gyermekvers is képes hitelesen rögzíteni, visszaadni ezt a sajátos látásmódot.   Az irodalom legfontosabb feladata az önmegismerés, a beavatódás a körülöttünk lévő világba. A versek-mesék révén elsősorban nem ismereteket kell átadnunk, hanem heurisztikus élményt nyújtani. Azt kell a gyerekekkel megéreztetnünk, hogy az irodalom nem megtanulandó szövegek tárháza, hanem a hallott történetek, mesék, versek róluk szólnak, nekik szólnak, segítenek eligazodni a világban, a lelkükben kaotikusan kavargó érzelmekben, indulatokban. A mese képekre, szimbólumokra, akciókra fordítja le a világ jelenségeit, s így kínál lehetőséget a tudattalan feszültségek elaborációjára. A mesehallgatás során a belső képteremtés révén a gyerek tudattalan szorongásait, feszültségeit képes feldolgozni a mese cselekményének átélésével. Ranschburg Jenő megállapítja, hogy nem pusztán a gyermeki gondolkodásmód ragadható meg a tündérmesékben, hanem a korosztályt gyötrő konfliktusok is megtalálhatók bennük. A következő alapvető ambivalenciákat figyeli meg a mesében: a dependencia és autonómia, illetve a szabadság és kötelesség feloldhatatlannak látszó ellentétét. A főhős feladja a kiinduló biztonságot (mely egyben függőség is), hogy a neki rendelt feladatot megoldja, sorsának beteljesítése nem más, mint az önállóság megszerzése, az önazonosság felépítése.   Ez az egzisztenciális konfliktus nemcsak felnőttnek, hanem gyermeknek is ismerős lehet, a gyermekpszichológia úgy hívja, hogy a szeparációs szorongás és explorációs vágy ellentéte. Nem bűntudatot kelt a gyerekben, hanem kiutat mutat arra, hogyan kell ezekkel megküzdeni.   A mese bipoláris értékszerkezete alapján a pozitív és negatív töltetű szimbólumok könnyen elrendezhetők, a lélek ambivalenciáinak feloldására is lehetőséget kínálnak. Ahogyan a gyermeki játékban is ez történik.   Milyen érzelmek jelennek meg a népmesékben? Mi vagy ki testesíti meg szimbolikus formában?   A vadság a veszélyes vadállatok alakjában, a gonoszság a mostoha figurájában jelenik meg. A mostoha különleges jelentőségű mesealak a pszichológiai megközelítés szerint, hiszen az édesanya pozitív-negatív oldalra való megkettőzése biztosítja a gyerek számára, hogy az édesanya iránt táplált ellenérzéseit bűntudat nélkül projektálhassa a mostohára. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az édesanya mennyire nem kidolgozott figura a mesékben (gyakran a mese elején meghal, vagy már félárva a főhős). A féltékenység, az irigység, a rivalizálás megtestesítői a testvérek. Miért van belőlük három, hiszen a felsorolt érzelmek szemléltetéshez elég lenne kettő is. A két nagyobban a szülőpárt látja. A szülők legyőzése a gyermek bizonytalanság érzetének megsemmisülésével és nem megszerzésével járna, ezért az érzelem testvérekre „tolása” meghagyja a szülői támasz ígéretét.   A mese érzelmi és erkölcsi nevelő hatását Lengyel László fogalmazza meg a legszemléletesebben egy vele készített interjúban: „…a mese erkölcse sajátos világi hit, amelyben az egyik döntő elem, hogy az emberek egyenlőek. Hogy az öreg király és a szegény pásztorfiú, ördög és isten, sárkány és királyfi között egyenlőség van.”   A mesében egyenlő erők küzdelmei zajlanak. Nincs hierarchia. Nem vetnek meg valakit azért, mert szegény, nem hátrány, ha valaki nő vagy gyerek. Épp ellenkezőleg, tisztelettel néznek királylányokra, gyerekekre, és még a sárkányoknak is megadatik valamifajta megbecsülés, a maguk gonoszságával együtt. Ez nagyon lényeges mondanivaló számomra, amikor társadalmunk hihetetlenül hierarchikus, és könyörtelenül kipécézi a gyengébbet, a rászorultat, megalázza és perifériára szorítja.  mesében alapvetőek a közösségi értékek. Alapvető az, hogy barátok vagyunk. Az, hogy elindulunk együtt, mondjuk egy vándorútra, és aki együtt indul el, az nem szúrja hátba a társát, illetve, ha megteszi - tudjuk a meséből, amikor a legkisebbet lent hagyják az alvilágban és nem húzzák fel a felvilágba, igazi józsefi történet – , ez a mesében a legnagyobb lehetséges bűn. Ilyet az ember nem tesz a barátaival és a testvéreivel. Még akkor se, hogyha ebből haszna származik. A királyság nem a mások feletti hatalmat, hanem az ember önmaga, saját érzései, indulatai, vágyai felett való uralmat jelenti, a házasság pedig az önismeretet, önelfogadást, hiszen az tud párt találni, önmagát megszerettetni, aki képes magát elfogadni. A mesei kegyetlenséggel kapcsolatos álszemérmes viszony megtapasztalható az óvodában a negatív tartalmú játékkal kapcsolatban is. A gyermeknek jogában áll a számára feszültséget okozó helyzetek kijátszása! „A biztonságos történetek vagy nem tesznek említést sem öregedésről, sem halálról, az emberi lét határairól, sem az örök élet utáni vágyról. A mese és a játék viszont, épp ellenkezőleg, nyíltan szembesíti a gyermeket az alapvető emberi létfeltételekkel.”   Nagyon fontos, hogy a mesében szóba állunk egymással. Újra mondom, gonosz és jó, párbeszédet folytatnak, és ez természetes. Nem létezik olyan helyzet, ami a 20. század legszörnyűbb kafkai helyzete, hogy némán és könyörtelenül lemészárolják egymást emberek, embercsoportok minden magyarázat nélkül, minden kísérlet nélkül, hogy egymás megértésére törekednének. A gyerekek a szemünk láttára mesén nőnek föl, de nem mindegy milyen mesén!   Vegyük elő a klasszikusokat, nemzetünk, tájegységünk népmeséit, más népek pozitív erkölcsi értékrendet képviselő meséit. Ne legyünk kényelmesek, ne keressünk kifogásokat, mert ennél, ha gyermeket vállaltunk nincs fontosabb, itt nincs még egyszer csak a MOST van. A gyermeknek a neki megfelelő életkorban kell megkapnia azt a szükséges és alapvető érzelmi intelligenciát, amire élete során nagyon szüksége lesz. Erre a legmegfelelőbb kor a 0-6 évesig terjed, utána semmilyen módon nem védhetjük meg érzelmileg elhanyagolt gyermekünket a szükséges pofonoktól, amiket azért kap, mert nem tanult meg szeretni, kifejezni az érzéseit, önmaga útján járni még akkor is, ha ez időnként konfliktusokkal is jár, együtt érezni, önérvényesíteni, tiszteletben tartani mások érzéseit, segíteni. Az ilyen gyermek nem lesz képes felnőtté válni a szó nemes értelmében, önmagáért és tetteiért felelősséget vállaló, kreatív szuverén személyiséggé formálódni, mert hiányoznak az alapkövek. Amik sokszor “apróságokon” egy esti mesén, egy összebújós beszélgetésen, közös családi játékokon múlnak, higgyük el ez nem pénz kérdése, sosem volt és most sem az!   De tudjuk, életünk “nagy” dolgai mindig apróságokon, picinek és jelentéktelennek tűnő tetteken, történések, lehetőségek megragadásán múlnak…   De kicsit merüljünk is el, mi az az érzelmi intelligencia és miért is fontos. Az kétségtelen, hogy a mesék a fentebb olvasottak alapján fontosak ebben, ahogy mi szülők is saját magatartásunkkal. A képmutatás a nevelésben nagyon megbosszulja magát.     Daniel Goleman - pszichológus, tudományos újságíró, az érzelmi és társas intelligencia kutatója a következő öt érzelmi készség kategóriát határozta meg az érzelmi intelligencia meghatározásában: A képesség felismerni és megnevezni saját érzelmi állapotunkat; megérteni a kapcsolatot az érzelmeink, gondolataink és tetteink között. Az érzelmeink kezelésének a képessége – képesnek lenni ellenőrzést gyakorolni felettük, illetve a nem kívánatos érzelmi állapotokat kívánatosabb érzelmi állapotok irányába tolni el. Képesség arra, hogy tudatosan olyan érzelmi állapotba kerüljünk, amely produktivitáshoz és sikerességhez vezet. (Az önmotiválás képessége.) Képesség mások érzéseinek olvasására, érzékenynek lenni azokra, illetve befolyásolni őket. Képesség kielégítő kapcsolatok létrehozására és fenntartására.   Jó, ha tudjuk, számon tartjuk, hogy a mese kiemel az állatvilágból, civilizál.   “A mese emberré tesz.”   Forrás: katalizator3.wordpress