Kezdetben a történeteim szinte mind egy-egy közös élményt örökítettek meg (annak ellenére, hogy Sárit és Bercit nem a gyerekeimről mintáztam), hiszen az apró, mindennapi örömöket olyan könnyű elfelejteni. Később fordult a kocka, és ma már előfordul, hogy Sári és Berci, vagy éppen Ádám és a barátai előbb játszanak el valamit, amit aztán mi is kipróbálunk otthon.   Hogyan, miként kerültél pont a Pagonyhoz? Egy regényen dolgoztam, és gyakorlásként firkálgattam meséket, nem igazán vettem őket komolyan. Aztán egy évvel később eszembe jutottak, és kíváncsiságból úgy döntöttem, beküldöm őket egy kiadónak, hogy mit gondolnak róluk. De azt előre leszögeztem magamban, hogy csak egyetlen helyre küldöm el a meséket, és ha ők nem akarják kiadni, akkor biztos nem jók, és nem próbálkozom tovább. Miért pont a Pagony lett az a kiadó? Részben érzelmi, részben praktikus okokból. Néhány évvel korábban az egyik legjobb barátnőm átküldött nekem egy cikket arról, hogyan alapították gyerekeket, gyerekkönyveket szerető anyukák-apukák a Pagonyt, és ez nekem nagyon tetszett. Másrészt a Pagony weboldalán azt olvastam, hogy ha tetszik a mesém, 30 napon belül válaszolnak, míg más kiadók 90 napot írtak. Úgy gondoltam, 30 napot majdcsak kibírok valahogy, de 90-et biztos nem. Végül egy hét alatt válaszoltak, hogy tetszik nekik (akkor még) Bogi és Berci. Most megjelent könyved A világ legjobb játszótere címet viseli. Ez egy létező hely? Valóban történt hasonló, ekkora közösséget megmozgató esemény? Igen is meg nem is. A mesét egy létező hely inspirálta. Az egyik ismerősöm olyan házban lakik, amelynek hatalmas belső udvara van. Sokszor mesélte, mennyire szeret a fia lent játszani a barátaival a házból, én pedig mindig szörnyen irigykedtem, milyen jó lehet ilyen helyen felnőni. A képzeletemben persze tele volt hintákkal, mászókákkal, csúszdával, várakkal, kisházakkal, homokozókkal. Egyszer aztán úgy döntöttem, most már megnézem magamnak azt a csodás belső udvart, és lementem körülnézni. Hatalmas meglepetésemre az udvaron nem volt semmi más, csak fák, fű, néhány pad és kacskaringós járdák. A gyerekek pedig kívülről nézve csak fel-alá rohangáltak, mégis látszott, hogy nagyon jól érzik magukat. Nem ment ki a fejemből a dolog. Hát innen jött az ötlet A világ legjobb játszóteréhez. Visszatérve a kérdésedre: nem tudok egy bizonyos olyan házról vagy udvarról, ahol a gyerekek így összefogtak volna, hogy egy szuper játszóteret építsenek maguknak. Ugyanakkor szinte minden parkban, játszótéren, udvaron összeverődnek gyerekek, akár különböző korúak is, hogy együtt játsszanak. Vadidegen gyerekek képesek pillanatok alatt összebarátkozni, aztán együtt várakat és autópályákat építenek, üldöznek és menekülnek, képzeletbeli akadályokat küzdenek le, és hatalmas kalandokba keverednek. Én csak annyit tettem, hogy kicsit „továbbgondoltam”, mi mindent játszhatnának együtt. Mi a legfontosabb üzenete ennek a könyvednek? Fura ez a kérdés, mert az elmúlt napokban ahány emberrel beszéltem erről, mind mást válaszolt arra, hogy szerinte mi a könyv üzenete. Volt, aki szerint az összefogás ereje, más szerint az, hogy ha nagyon akarunk valamit, ne adjuk fel, harcoljunk érte, és higgyünk benne, hogy el fogjuk érni. Szerintem az olvasó személye, tapasztalatai is befolyásolják, mit üzen neki a könyv. Nekem gyerekkoromban nagyon rosszul esett, hogy a felnőttek sosem voltak kíváncsiak a véleményemre. A legtöbb felnőtt úgy gondolta, hogy egy problémát csak egyféleképpen lehet megoldani, és egy gyerek ne akarjon beleszólni, mert minden más megoldás csak rossz lehet. Ebben a könyvben mégis a gyerekek azok, akik ha a maguk módján is, de kitalálják a legjobb megoldást, a megoldást, ami mindenkinek jó: gyerekeknek, felnőtteknek, fiúknak, lányoknak, kicsiknek, nagyoknak. Számomra ezért a könyv üzenete az, hogy maradjunk nyitottak, ne akarjuk a gyerekekre mindenáron ráerőltetni a mi véleményünket, mint az egyetlen lehetséges megoldást. Ha meghallgatjuk őket, magunk is meglepődhetünk, hogy a gyerekek milyen okosak, kreatívok, újítóak. Remélem, hogy a gyerekeknek pedig azt üzeni, hogy merjenek okosak, kreatívok, újítóak és még sok minden más lenni, mert attól még, hogy gyerekek, igenis fontos a véleményük, és értékesek a gondolataik, az ötleteik. De ezt sem akarom ráerőltetni senkire. Mindenki döntse el maga, neki mit üzen ez a könyv. Én csak remélem, hogy valami jót és örömtelit. A másik, hamarosan megjelenő könyved főszereplői, Berci és Sári mamájuk segítségével a leghétköznapibb eseményeket is varázslatossá teszik. Te is ilyen anyuka vagy? Inkább azt mondanám, hogy szeretnék ilyen anyuka lenni. Az igazság az, hogy mondjuk egy lusta vasárnap délután, amikor mindenki kipihent és jóllakott, és éppen nem rohanunk sehova, viszonylag könnyű kedves, játékos, kreatív szülőnek lenni. Hétfő reggel viszont nagyon nehéz ugyanilyen türelmesnek és találékonynak maradni. Nekem általában nem sikerül. Hogyan, mikor van időd és lehetőséged írni? A rövid válaszom az, hogy sosincs. Épp a napokban gondoltam bele, hogy már hetek óta nem írtam egy árva sort sem. A legtöbb mesém akkor készült, amikor még otthon voltam a lányommal, de néhány hete újra teljes állásban dolgozom, miközben próbálok időt szakítani a gyerekekre, a férjemre, a családra, a barátokra, a főzésre, a lakásra és önmagamra is. Nagyon szeretek írni, de jelen pillanatban annak is örülök, ha este nem alszom el állva. Azt hiszem, a legtöbb kisgyerekes szülő ismeri ezt az érzést. Remélem, ha majd kicsit belerázódunk az új helyzetbe, magától kialakul, mikor fogok tudni ismét írni. Addig is van egy jegyzetfüzetem, ahová felskiccelem az ötleteimet. Hol szeretsz a legjobban írni? Legjobban a BKK-n (lánykori nevén BKV-n) szeretek írni. Talán a fura helyzet teszi, hogy ilyenkor egyszerre vagyok emberek között, és mégis egyedül. Csak úgy kavarognak a fejemben az ötletek a villamoson, így ez a kedvenc helyem az írásra, de legalábbis az ötletelésre. Bár egyre többször veszem észre, hogy furcsán néznek rám az emberek, amikor félhangosan vitatkozom saját magammal… Mik voltak te gyerekkori kedvenc könyveid? Sok kedvencem volt, néhányat ma is őrzök közülük: Kippkopp gyerekei, Az erdő kapitánya, A madáretető vendégei, Vuk, Süsü (még bakelit lemezről hallgattuk) és a Mesél az erdő az állatokról. Nagyon megörültem, hogy a Mesél az erdő-sorozat újra kapható, rögtön meg is vettem a gyerekeimnek az első részeket. Szerencsére a fiam is imádja, és nekem is nagy örömöt okoz újraolvasni. Mikor arra gondolok, miért szeretnék meséket írni, mindig ez a könyv jut eszembe: csodás érzés lenne, ha egy nap valakinek az egyik mesém ugyanolyan örömöt szerezne, mint nekem szerzett ez a könyv kisgyerekként. És miket olvastok esténként a gyerekeknek leginkább? A lányom még kicsi, neki főleg verseket, mondókákat olvasunk, meg a nagy kedvencét, A három kismalac és a farkast, amit félig-meddig el is játszunk közben. A fiamnak egy időben nagyon sok Szutyejev-mesét olvastunk, meg természetesen a Mesél az erdő-sorozatot. Mostanában legjobban az ismeretterjesztő könyvekért rajong, ezeket én is nagyon élvezem, mert nekem is sok újat tudnak mondani például a világűrről. Néha olyat is szoktunk játszani, hogy együtt mesélünk, én mondok egy sort, ő mondja a következőt, és végül kikerekedik belőle egy mese. Nagyon érdekes így megtudni, mit gondol egy gyerek, hogy mitől fél a kissárkány, vagy mit kívánna egy kisfiú, ha egy kiscsibe teljesítené három kívánságát. Sokkal több mindent megtudok így a fiamról, mint amikor megkérdezem, mi történt az oviban. Mert az oviban soha nem történik semmi! Milyen terveid vannak még? Ha minden jól alakul, akkor az év második felében újabb két könyvem fog megjelenni a Pagonynál. Az egyik a Sári és Berci folytatása, amiből többek között kiderül, hogyan lehet „hógolyózni” és „szánkózni” a nappaliban, vagy milyen a „markolós leves”. A másik pedig egy kissárkányról szól, aki először megy óvodába. Ez utóbbit különösen élveztem megírni, mert itt aztán teljesen szabadjára engedhettem a fantáziámat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd a gyerekek. Forrás: pagony.hu