Mindenféle lovas, pónis történet igen népszerű mostanában. Vagy mindig is az volt? Nehéz is lenne olyannal előállni, aminek az érintett szülők ellen tudnának állni, pláne, ha a gyerek nézte ki magának. Ebbe a sodrásba galoppozik bele az Uni, az unikornis is, a maga egyszarvús történetével. A Betűtészta Kiadó számára jó döntésnek tűnhetett az amerikai író könyvének magyar kiadási jogát megvásárolni, hiszen több mint 30 mesével a háta mögött – bő tíz év termése ez – nyilván tudhat valamit. Volt olyan év, hogy az USA-ban közkedvelt szerző egyszerre három könyvvel is szerepelt a Legjobb gyerekkönyvek listáján. Az alapötlet érdekes, mert fordított. Nem az embergyerek nem kételkedik, hanem a legendás lény gondolkodik magáról és saját helyéről a világban. Uni biztos abban, kislányok márpedig léteznek. Hogy a hallgatóságnak is érthető legyen a tükörhelyzet, a könyv bemutat egy kislányt is, aki pedig abban biztos, hogy unikornisok léteznek.   A történet a két szereplő vágyódásáról, álmairól szól, elképzelik a sosem látott barátot, akiben mégis annyira hisznek. Végül persze találkoznak, ám ezt igen röviden és különösebb magyarázat vagy körítés nélkül tálalja az író. Azaz valószínűleg így történik, mivel a záró képen is együtt van a két főszereplő. Így a gyereknek nem esik nehezére, hogy rájöjjön a tanulságra: az álmok valóra válnak, csak hinnünk kell bennük, továbbá nem szabad, hogy bárki/bármi eltántorítson minket. A történet rövid, 26 mondat. Az árához képest nyúlfarknyi. Természetesen az illusztrált oldalak is fontosak, ám az a korosztály, amelyik a témát megérti, már kicsit hosszabb mesét vár. A képek újszerűek, a tehetséges Brigette Barrager nem spórolt a színekkel. De a rajzok szépen illeszkednek a történethez, bár ha mellé tesszük mondjuk Kormos István és Reich Károly derűs kismackóját – Vackort az első béből – szakadék tátong közöttük. De rendjén van ez így, a világgal együtt a gyerekek is változnak, a mostani kicsik szeme egészen máshoz van szokva.