A kutyák a gyerekek ölébe hajtott fejjel pihegtek. A simogató kezek alatt ugrásra készen várták, hogy mi fog történni. Nem tudhatták, hogy még nincs itt a Fontos Dolog ideje. Ahhoz ki kell várni a tökéletes pillanatot!
Bozó, Julka és Zsiga (meg Zsiga mai első nyalókája) a pincében gyűltek össze. Ilyenkor, ősszel jó meleg van odalenn, itt futnak a vastag fűtőcsövek. Igaz, a világítás erőtlen, az egyik lámpa kiégett, és az ablakok is csak keskeny rések, alig szűrődik be rajtuk a fény. De annál sejtelmesebb! És az ajtó sosincs bezárva. A pincébe nem jár senki, itt nyugton lehet tanácskozni. Ráadásul a két kis pisis, az ikrek, akik mindenbe bele akarják ütni az orrukat, nem mernek ide lejönni. Az anyukájuk azzal ijesztgeti őket, hogy patkányok vannak idelent. Pedig ez nem is igaz! Csak macskák, de most azok is elbújtak, a kutyák miatt.
– Megkérdezted? – nézett Julka Bozóra.
– Még nem.
– Mire vársz?
– A tökéletes pillanatra. Az apám szerint minden időzítés kérdése. És az még nem jött el.
De ha itt kuksolsz a pincében – tolta jobbra Zsiga a szájában a nyalóka pálcikáját –, akkor honnan tudod, mikor jön el a tökéletes pillanat?
– Tudom, és kész. Figyeljetek – hajolt közelebb Bozó a többiekhez –, a bátyám még alszik. 9:20-ra állította be az óráját. Addig nem érdemes zavarni. Különben lőttek a tökéletes pillanatnak.
– 9:12 – nézett az órájára Julka.
Bár az óráján a percjelek nem voltak bevonalkázva, ezért a pontos időt nem tudta, de biztos, ami biztos, inkább többet mondott, mint kevesebbet, nehogy elszalasztódjon a tökéletes pillanat.
– Akkor megyek – határozott Bozó. – Addig ti pisiltessétek meg a kutyákat!
A két kutya, Kupak és Lajos, mintha csak Bozó parancsára vártak volna, felugrottak a gyerekek öléből, és elindultak a kijárat felé. A lépcsőfordulóban Bozó még visszanézett, aztán jelentőségteljesen a többiek felé biccentett, és megindult felfelé. Julka és Zsiga megálltak a kapuban, és kő-papír-olló!-val kisorsolták, hogy melyiküké legyen Lajos.
Lajos nem a házban lakott, csak vendégségben volt náluk. A gazdája, Elek bácsi – Bozóék rokona – kórházba került. Bozó szerint Lajos azt hiszi, hogy Elek bácsi meg fog halni, mert minden sétán meg akar szökni. Meg akarja keresni a gazdáját, hogy az utolsó óráiban vele lehessen. Bozó egyszer már el akarta vinni a kutyát a kórházba, hogy meglátogassa Elek bácsit, csak mivel a szülei szerint egy kutya nem lehet látogató, otthon hagyták.
Hiába kérte Bozó, hogy legalább a parkolóig vigyék magukkal, hátha ott találkozhat a gazdijával, akkor sem egyeztek bele. Bár Elek bácsit meg a nővérke nem engedte volna ki Lajoshoz, még a parkolóba sem. Azt mondta, ha kibír még nyugton két hetet, akkor felőle a saját lábán sétálhat haza, akár kutyástul. Ha nem, akkor kezdôdhet az egész tortúra elölről. Elek bácsi bizonygatta, hogy hamarabb meggyógyulna, ha legalább csak belenézhetnének egymás szemébe Lajossal, de a nővérke szerint a csont nem érzelmi alapon gyógyul. Összeforr, ha eljön az ideje, nem lehet azt sürgetni semmivel.
Elek bácsinak ugyanis eltört a lába. Megcsúszott a lépcsőházban, mert vizes volt a padló, amire nem lehetett számítani. Náluk a földszinten sosem vizes. A szomszéd néni ott sohasem szokott felmosni. De most mégis vizes volt, Elek bácsi elcsúszott, a combcsontja csúnyán eltört, ő ment a kórházba, Lajos meg loholt a mentő után, mert nem akadt senki, aki visszatartotta volna. Az egész ház üresen állt, mindenki munkában vagy suliban volt. Elek bácsi nem láthatta, hiszen a hordágyra szíjazva feküdt a kocsiban, de a mentős igen, ahogy a kutya egyre csak távolodik, míg a mentő száguld előre. Lajos egyáltalán nem értette, mi történik. Hová viszi a gazdáját a nagy fehér autó, és az autó miért lesz egyre kisebb és kisebb, amikor ô majd beleszakad, úgy rohan. Aztán a mentős lefékezett. Lajos lihegve, nyelvét a földig lógatva beérte, Elek bácsi pedig bemondott egy címet, a Bozóékét, hogy oda lehet vinni a kutyát.
Nemsokára melléjük gurult egy taxi. Elek bácsi a hordágyról kissé felemelkedve, meggyötörve ráparancsolt Lajosra, hogy üljön be a taxiba. Lajos szót fogadott. Akkor Elek bácsi megnyugodva visszarogyott a hordágyra, hogy Lajos nem lesz egyedül. Talán nem lesz Bozóék terhére, végül is nekik úgyis ott van Kupak, nem számít, hogy eggyel több kutya van, vagy kevesebb! Aztán kiderült, hogy igenis számít. Mert Lajost nem lehet hozzácsapni Kupakhoz. Lajosra külön figyelni kell, különben megszökik.
Mindkét kutya egyik lábáról a másikra toporogva szuggerálta a kilincset, hogy mikor nyomódik már le. Julka Lajos nyakába csatolta a pórázt. Amikor végre kinyílt a kapu, a kutyák egymást lökdösve lőttek ki rajta. Kupak egyedül, Lajos Julkával. Aztán pisiltek. Aztán sétáltak. Kupak inkább futkorászott, Lajos pedig húzta a pórázt, a póráz végén meg Julkát. De Julka nem engedte el. Most nem volt idő Lajos után nyargalászni, ha lelép.
Most sokkal fontosabb dologra készültek!
|