A virágvarázslat Az éjszaka hamar eltelt, a tündérlányok izgatottan ébredtek fel. Eljött a várva várt nap! Az évszakhoz képest hűvös hajnalon csupa felhő volt az ég, de itt-ott azért megmutatta magát a kék égbolt is. A szürke ruhás tündérek egytől egyig azt figyelték magukon: vajon használt Herba anyó varázsfőzete? Az anyónak persze ezúttal is igaza volt; a megfázott tündérkék köhögése alábbhagyott, a tüsszentések megritkultak, a tegnap még lázas tündérke láztalanul ébredt. A lánykák a hálóban próbálgatták a szárnyaikat. — Én jobban vagyok! — mondta a göndör hajú tündérlány. — Az biztos, hogy nem hagyom ki a virágvarázslatot! — Én is jobban vagyok! — felelte egy másik tündér. — Mindannyian megyünk a trónterembe, nem igaz? A tündérek várakozással tekintettek körbe a hálóteremben. — Nem is tudom… — szólalt meg rekedtes hangon egyikük, miközben az éjjeliszekrényre tette a megszáradt borogatást. — Nincs semmi erőm… De hát a varázslatra minden évben csak egyszer kerül sor… Most menjek, vagy maradjak inkább az ágyban? — Gondolj Herba anyó szavaira! — huppant mellé az egyik barátnője. — Kár lenne egy kis köhögés miatt távol maradni! A tündér nagy nehezen kikecmergett az ágyából, és megpróbálta kisimítani a gyűrött szárnyát. A többiek már az ajtóban szedelődzködtek. — Indulás! Még elkésünk! Mindjárt felkel a nap! — szólt vissza az egyikük. A tündérlány nagyot sóhajtott, és a többiek után reppent. Számára sosem tűnt még ilyen hosszúnak a trónterembe vezető út. Odafent már nagyon sokan voltak; egyik oldalon, a trónus mögött a pompás ruhákba öltözött virágtündérek: Lelle, Cinella, Olina, Galatea, Kamilla. A másik oldalon, a trón előtt a szürke ruhás tündérek álltak, akik közül ma segítőt kap a rét egyik növénye! Ezen a reggelen mindenki izgatottan várta a nagy pillanatot; ezerszer elképzelték már, mi lenne, ha ma éppen rájuk mosolyogna a szerencse… A nap első sugara áttörte a felhőréteget, és besütött a trónterembe; ebben a pillanatban Herba anyó is belibbent, és méltóságteljesen leszállt a trón elé. — Kedves tündéreim! Eljött a nyár első napja, el kell végeznünk a virágvarázslatot! Lássuk, melyik növény kap ma segítőt! Az anyó mosolygós szeme egy pillanatra lecsukódott, amikor felemelte a varázspálcáját. A tündérek izgatottan nézték, ahogy a pálca egy kört írt le a levegőben,majd megjelent egy csodálatos gömb; ahogy a trónteremben lebegett, szikrázó színek kavarogtak benne. Zöldek, sárgák, ezüstök… majd lilás, pirosas színek tűntek fel, a sárgák összeolvadtak, és végül alakot öltött egy szépséges, a rózsaszín és a mályva árnyalataiban pompázó növény. — Ez itt a bíbor kasvirág! — mondta az anyó, és mintha a hangjába egy kis csodálkozás vegyült volna. — Most pedig lássuk, ki lesz a kasvirág gondozója!   Milyen a kasvirág?     A tündérlány arcát megcsapta a hideg levegő. Lehet, hogy lázas vagyok? — aggodalmaskodott. Kezét a homlokára tette, de nem érzett semmi különöset. Milyen jól jött most a sál, a csizmácska! A csinos ruhadarabok nem en-gedték áthűlni sem a tündér lábacskáit, sem a torkát. Bíborka gyorsan kiért a rétre; az előzetes aggodalmak ellenére egészen jól bírta a repülést. Jól emlékezett, hogy merre látta a növényt, ezért azonnal a helyes irány-ba fordult, és hamarosan már a közel egy méter magas virágok körül szálldosott. Ahogy szemügyre vette a pártfogoltját, azonnal egy kérdés hasított bele: Mit keres ittez a növény?  No nem mintha nem örült volna a kasvirágnak, sőt; ahogy a közelébe ért, minden fáradtsága elmúlt. Csak hát ez a virág inkább a kertekbe való… A távoli szülőhazájában, a tengeren túl valóban vadon él, de nálunk nem virágzik akármelyik út mellett! Mindegy — gondolta Bíborka –, itt van, és kész! A szél idefújta a magját! Hogy honnan? Biztosan valamelyik környékbeli kertből!  Bíborka a tettek embere volt, így tüstént szárnyra kapott megint. Nem nyugodott, amíg el nem repült az erdő szélén álló házakhoz. Végigszállt a kertek fölött, és elé-gedetten nyugtázta, hogy az egyik épület mellett hatalmas csokorra való kasvirág magasodott. Milyen szép volt! Messziről gyönyörködött a növényben, aztán viszszafordult a rét felé, hogy közelről is szemügyre vehesse a gondjaira bízott virágot. Bizony, volt mit nézni rajta! Először a szárat és a leveleket fgyelte meg. Rögtön észrevette, hogy mind a lándzsás leveleket, mind az erősen elágazó, hosszú szárat itt-ott durva serteszőrök borítják! A sötétzöld leveleken három-három ér húzódott végig, a levelek szélén ritkás fogazatot talált. A fgyelme azután rögtön a virágok felé fordult; lenyűgözte a kúp alakú fészekvirágzat. Ami messziről egyetlen virágnak lát-szott, arról közelről nézve kiderült, hogy nagyon sok apró virág sorakozik szorosan egymás mellett. A fészek közepén lévő virágok teljesen másképp néztek ki, mint a peremen csücsülők. A szélső virágokból egy-egy nagy, Bíborka szoknyájának színé-ben pompázó szirom lógott kissé lefelé a virágzatból. Ezen biztosan klasszul lehet hintázni! Bíborka azonnal ki is próbálta. Nem volt rossz móka, de egy kicsit gyelni kellett, hogy le ne csússzon a szirmokról. Inkább feljebb mászott, és szemügyre vette a virág közepét. Apró virágok alkották a sündisznóra emlékeztető, kúposan kiemelke-dő részt, amely narancsvörös színben pompázott. Bíborka beleszagolt a virág köze-pébe. Gyümölcsös illat csapta meg az orrát; ahogy megsimogatta a porzókat, a keze sárga lett a virágportól. A kiálló bibék messziről úgy néztek ki, mint egy színjátszó szivacs, közelről pedig élő útvesztőt alkottak… A különös virágzat icipicit megszúrta a tündér kezét; Bíborka felszisszent. Ahogy végignézett a virágon, rá kellett jönnie, hogy nincs egyedül. A méhek számára a kasvirág egyszerűen ellenállhatatlan volt. Ezen Bíborka egy pillanatig sem csodálkozott. A zümmögő rovarok szorgalmasan gyűjtögették a virágport, némelyiküknek még a potroha is csupa sárga lett. Bíborka újra és újra beleszagolt a virágba, és azt vette észre magán, hogy majd kicsattan az erőtől. Hol volt már a fáradtság, ki emlékezett már a tegnapi lázra! A tündér egész nap a réten volt, és még akkor is alig akaródzott hazarepülnie, amikor a nap lejjebb ereszkedett. Végül aztán úgy döntött, inkább másnap folytatja majd az ismerkedést, és nagy boldogan hazaindult.

vissza a sorozathoz