1. Erdőmélye   „A sorsod Erdőmélyén túl teljesedik be…” Ágost újszülött korában eldobták maguktól a szülei. A veszedelmes Erdőmélyén hagyták, egy fa tövében. Egy fatroll család nevelte fel. Aztán egy hideg éjszakán Ágos olyasmit tett, amit egyetlen más fatroll sem tett volna soha – letért a kitaposott útról. Így kezdődik ez a lélegzetelállító történet, mely elkíséri Ágost a goblinok és trogok, vérszomjas bestiák és húsevő fák lidérces világába. Egyetlen cél vezérli Ágost: a sóvárgás, hogy megtapasztalja, ki is ő valójában és mi a sorsa…         mediaviagra.blog „Olvasmányos, mint Rowling, eredeti, mint Tolkien.” Ez az idézet (no meg persze a tetszetős borító) győzött meg arról, hogy érdemes lesz belefogni ebbe a könyvbe, egyúttal pedig az elvárások mércéjét is igen magasra tette, ezért érthető módon egy picit tartottam is tőle, de szerencsére már rögtön az elején magával ragadott Erdőmélye rendkívül színes és gazdag fantáziavilága. Ahogy az ilyen könyvekben lenni szokott, a főszereplő egy fiatal fiú, akinek jelen esetben semmiféle természetfeletti képessége nincs, kérdése viszont annál több. A fatrollok közt nevelkedett Ágost kétségek gyötrik származásával kapcsolatban, szeretné tudni, hogy miért hagyták sorsára csecsemőkorában a szülei, és hogy kicsoda is ő valójában? A fatrollok között különcnek és kiközösítettnek érzi magát, és amikor nevelőszülei egy távoli rokonhoz küldik, a fiú olyat tesz, ami ellenkezik a fatrollok legfontosabb szabályával: letér a kitaposott útról. Legnagyobb bánatára rögtön eltéved, és mialatt az elveszett ösvényt keresi, számtalan kalamajkába keveredik, melyek során a létező legkülönfélébb és legfurcsább szerzetekkel hozza össze a sors. Az Erdőmélyét benépesítő lények között a mohamedvétől a hárpiatrogokig – hogy csak néhányat említsek - mindenféle érdekes fajta akad, melyek között vannak barátságosak és ellenségesek is. Ez utóbbiból pedig Ágosnak kijut bőven, így nem egyszer csak egy hajszálon múlik az élete. Ahogy az egyik galibából kimászik, már bele is csöppen a következőbe; egyik kaland követi a másikat, úgyhogy hősünknek – és persze az olvasónak - közben egy szusszanásnyi ideje sem marad. Stewart elképesztő iramot diktál, és tömény izgalommá gyúrja össze a cselekményt. Az egyes fejezetek általában egy-egy szörnyet, valamint a hozzá tartozó kalandot mesélik el, igen különlegessé téve ezzel a könyv szerkezetét, hiszen olyan érzést kelt, mintha egy novelláskötet lapozgatnánk, melyben az egyes elbeszéléseket akár tetszőleges sorrendben is olvashatnánk, úgy is érthető maradna a történet. Bár a fejezetek egytől-egyig fordulatosak és izgalmasak, megmondom őszintén, kb. a harmadik ilyen után már némi hiányérzet kezdett lángra gyúlni bennem, valahogy szívesebben láttam volna ezeket a kalandokat egy átfogóbb, szövevényes történetbe fűzve, több állandó és visszatérő karakterrel, nem pedig csak így, tornasorba állítva, fontosabb mellékszereplők nélkül. Idővel azonban imáim meghallgatásra találtak, és a könyv az utolsó ötödére végre elregényesedik, ezáltal pedig egy egészen új szintre emelkedik. A vége különösen izgalmasra sikeredett, és kapott ugyan egy viszonylag kielégítő befejezést, de az utolsó sorokból világossá válik, hogy az igazi kalandok majd csak a következő kötet lapjain kezdődnek. A kisebb-nagyobb hibái ellenére viszont egy remekül megírt műről beszélünk, amit öröm olvasni, hála Stewart eredeti stílusának. A szerző kerüli a terjengős, részletekbe bocsátkozó leírásokat; bekezdései tömörek, párbeszédei pedig letisztultan, természetes könnyedséggel szólaltatják meg a szereplőket. A fogalmazása világos és egyértelmű, így szemünk lágyan, ellenállás nélkül siklik végig a sorokon. Chris Riddell illusztrációi pedig gyönyörűek, tökéletesen passzolnak a Stewart által megteremtett atmoszférához. Percekig el lehet időzni felettük, de van ennek sajnos egy negatív oldala is: mivel nincs szükség arra, hogy saját magunk képzeljük el a karaktereket vagy a helyszíneket, elég csak egy-egy pillantást vetni a képekre, így bizonyos értelemben ez gátat szab az olvasó fantáziájának, és korlátozza a képzelet szabadságát. A magyar változat a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, és mivel ifjúsági regényről van szó, így elsődleges célja, hogy bevezesse a fiatalokat az olvasás örömeibe, de - akárcsak a Harry Potter vagy Darren Shan Vámpírkönyek sorozata -, az idősebb korosztály számára is lebilincselő olvasmány.   2. Fellegjáró   A Szirt Krónikái folytatódnak. Ágos, a fiatal fellegkalóz, immár apja szárnyai alatt tanulja a felleghajózás tudományát. Egy balsikerű utat követően a Felleghajtó legénysége új megbízatást kap: viharmennykő vadászatra kell indulniuk. A hajó végveszélybe kerül Alkonyerdő fölött, és a legénységnek el kell hagynia a fedélzetet. Alkonyerdőbe kerülnek, ahol mindig félhomály uralkodik, és álmok, hangok, látomások csábítják az idetévedőt. Alkonyerdőben hallhatatlan leszel, de sose keveredsz ki innét. Magával ragad az álmok világa.   Vajon sikerül-e kijutniuk a veszedelemből? És ha igen, át tudnak-e vágni az ezernyi ármányt rejtő Bűzlápon? Sikerül-e elkerülniük a Kereskedelmi Szövetség csapdáit, és megmenteni Alvégvárost és Mennykőváradot?   3. Éjfél Mennykőváradon

"Mennykőváradot elpusztítja a viharok anyjának hatalmas energiája!"   Kinn a nyílt levegőégben kegyetlen vihar készülődik. Mennykővárad, a lebegő sziklára épült csodálatos város épp az útjába kerül. A levegőben úszó várost egy lánc rögzíti a szárazföldhöz. Csupán Ágos, az ifjú fellegkalóz kapitány, aki egyedül merészkedett hajójával a Szirten túlra, méri fel a veszély nagyságát. De veszedelmes utazása során felleghajója megsérül, legénysége részint Erdőmélyére, részint azon is túlra sodródik, ő maga pedig elveszíti emlékezetét...   A Szirt krónikái című nagyszabású fantasy sorozat izgalmas, gyönyörűen illusztrált harmadik kötete tele van szenzációsan képzeletgazdag szereplőkkel.   babó olvas blog   Ágos megindul újdonsült felleghajójával és legénységével,hogy megtalálja apját Felhők Farkasát,ehhez azonban be kell hajózniuk a Viharok Anyjába,ami kész öngyilkosság.Amint a fülszövegben írva vagyon,a Szirttáncos megsemmisül,legénysége pedig eltűnik szerte a Szirten.Ágos szerencséjére a Kőkertbe zuhan(sokkos állapotban,a viharban történteket elfelejtve és persze erőteljesen világítva)ahol rátalál a sötét tudományok professzora,aki nem is olyan régről ismeri hősünket,és ezért magával viszi Mennykőváradra hogy segítsen neki,persze talán egy kis infóért cserébe. Itt jön képbe az új szereplő Csuklyacsuk,aki a ranglétra legalján helyezkedik el és persze egy igazi könyvmoly.Tipikusan a "mindenki lábtörlője" címnek örvend. Ő az aki megmenti Ágos életét és visszahozza a kábultságból,aki ezek után természetesen a legénysége megkeresésére indul,amiben Csuklyacsuk is elkíséri. Ez egyike volt számomra az a tipikus "megpusztulók ha el nem olvasom" könyveknek.Annak ellenére,hogy gyerekkönyv,engem levett a lábáról az egész sorozat. Ez a két pali valami fantasztikusan dolgozik együtt.Amit Paul leír,azt Chris elénk tárja. Engem egyáltalán nem zavart,hogy ők előre megmutatják,hogy néznek ki a karakterek,és nem az én képzeletemben formálódnak ki. Mivel én is szeretek rajzolni,ezért csodálom Christ,hogy saját magától ilyen jól rajzol(ez nekem a legnagyobb nehézség).Mindig lestem a következő oldalt,hogy mikor lesz már megint kép.Közben persze nem feledkeztem meg a történetről sem. Engem teljesen beszívott magába. A jobb hatás kedvéért a tesóm pont olyan zenét hallgatott, ami tökéletesen illett az adott történéshez.Úgy éreztem, mintha én is bent lennék, és menekülök a vigyorámbrák hátán,vagy éppen futok a végső cél felé. Egyszerűen nem tudok betelni vele! A kedvencem még mindig Ágos, aki közben már férfivé érett,holott korban nem öregedett.Az elején nem hittem el,hogy hogy történhetett ez vele,alig vártam már,hogy újra észhez térjen és meginduljon a célja felé. Csuklyacsukban is változik az út során rendesen és szerencsére a jó irányba.Egyébként ő az akiben elég sokszor magamra ismertem. A legénységet nagyon kedvelem,pláne a sokszínűségét.(csak szegény tölgymanókat sajnálom,akik hullanak,mint a legyek) Szerintem annyira jó,hogy megláthatjuk a dolgok árny oldalát is(ilyen szempontból nem egy tipikus gyerekkönyv),például amikor a futómadarakkal találkozunk.Nagyon sokszor az emberi gonoszságot ismerjük meg ezekben a fura lényekben.De szerencsére nem csak sötét van,megláthatjuk a jó tulajdonságainkat is. A legtöbb könyv amit olvasok elgondolkodtat engem. Például a fiú aki megtalálja önmagát; a rabszolga kereskedő, aki maga is rabszolgaként hal meg;a tudós, aki az életét adja a tudásért, és így tovább. Mindenkinek ajánlom,hogy olvassa el, és az ne törődjön azzal, hogy egy gyerekkönyvet olvasson.