Ahány király, annyi mese
Írta: Simon Réka Zsuzsanna
Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn
Kiadó: Manó Könyvek, 2013
Oldalszám: 80
A mesékből ismert királyok többsége bölcs és öreg uralkodó, aki biztos kézzel irányítja birodalmát.
Simon Réka Zsuzsanna királyai egészen mások, mindegyiküknek van valamilyen furcsa szokása, hóbortja.
Hallottatok már például a hiphiphurrá királyról? Na és arról a királyról, aki mindent kékre festetett? Ugye, hogy nem!
A kötetből megismerhetitek őket, sőt, azt is megtudhatjátok, hogy vajon talált-e megfelelő helyet rengeteg könyvének a könyvgyűjtő király, kivel csatázik az ellenség nélküli király, vagy kell-e spenótot ennie egy uralkodónak.
A tíz fordulatos, humoros mesét szeretettel ajánljuk az óvodás és kisiskolásoknak.
|
Ayhan Gökhan
Felséges bolondériák
Simon Réka Zsuzsanna legújabb kötetében nem kerestem különleges szimbolikát vagy bújtatott üzenetet. De ezek a királymesék talán nem is ilyen szándékkal jöttek létre. Szórakoztatást, igényes humort, könnyen befogadható történeteket kerestem, és ezekből mind ötösre vizsgázott a könyv.
Először is nézzük meg alaposabban a történetek főszereplőit! Van közöttük bújócskakirály, ellenség nélküli király, sőt olyan is, aki mindent kékre festett.
Simon Réka Zsuzsanna történeteinek királyai sok mindenre alkalmasak, csak egy dologra nem, nevezetesen az uralkodásra. Azaz dehogynem, tudnak ők uralkodni, de csak a képzelet felhúzta bástyafalakkal védett, meséből szőtt árokkal elkülönített, írói tollhegyről lepattant birodalmakban, ahol kiélhetik különféle furcsa-kedves bolondériájukat.
Ugyanis mindegyikük hóbortos, mint a hétköznapi emberek általában. Ám a csekélyke hatalommal bíró ember a hóbortját többé-kevésbé sikeresen kordában tartja. A mi királyaink nem lennének királyok, ha hóbortjaikat visszafognák, és mert szerencsére azok, akik, kiterjesztik a spenótundoruk vagy a kék színre vonatkozó tilalmuk az egész birodalomra.
Simon Réka Zsuzsanna vigyáz arra, hogy az eleinte meggondolatlan királyok ne riasszanak el senkit, ne gonosz királyokként nézzenek ki a mesékből a gyerekekre. Kicsit kapkodó, hebrencs, jóindulatúan vett infantilis királyok a mesék antihősei. Antihőst írok, mert a valódi hős a rövidre szabott történeteket végigizguló gyermekolvasó. A mesék elején már sejtjük, hogyan alakul a vége, és nem egyszer azon izgulunk, hogy a bennünk végigjátszott történet ismétlődjék meg a papíron. Valahol itt van a jó mese kulcsa, az olvasóban keltett szelíd izgulásban.
Az egyszerűen követhető, jópofa ötletekből kibontott történetek jóízűen egészséges mondatok formájában vannak tálalva, és figyelembe veszik a célközönség elvárásait mind a hossz, mind a nyelv tekintetében. Nincsenek túlírva, nincs bennük felesleges sallang, a gyermeki fantáziát annyira veszi igénybe a szerző, amennyit az könnyedén elbír.
Másik erőssége a könyvnek a humor. Nem a belemagyarázó, a rossz szójátékokkal, elkapkodott nyelvöltögetésekkel teli humor Simon Réka Zsuzsannáé, és összességében mindig jó helyen, jó időben sül el. Megóv attól, hogy komolyan vegyük a történeteket, és véletlenül kilépjünk a mese szépen áramló medréből.
A minden jó, ha jó a vége megállapítás ezeknél a meséknél is érvényes. A királyok a történetek végén beismerik, hogy tévedtek, bocsánatot kérnek, jóváteszik a hibájukat. Egy valamirevaló király nem is lenne király, ha nem így tenne. A gyerekekben tehát nem marad semmilyen hiányérzet.
Simon Réka Zsuzsanna legújabb kötetében nem kerestem különleges szimbolikát vagy bújtatott üzenetet. De ezek a királymesék talán nem is ilyen szándékkal jöttek létre. Szórakoztatást, igényes humort, könnyen befogadható történeteket kerestem és ezekből mind ötösre vizsgázott a könyv.
A klasszikus királymesékből mindössze egy-egy elemet vesz át a szerző, lefutva a régi mesék szófordulatainak adózva a tiszteletkört, a sajátságos királymesék nyelvébe belekeverve éppen elegendő frissességet és elevenséget.
A könyv rajzait Gyöngyösi Adrienn készítette. Élénk, barátságos képek tarkítják a könyvet, egy-egy emlékezetesebb eseményt illusztráció formájában adva vissza.A rajzok igazodnak a mesék hangulatához, viccesek és szórakoztatóak. Ritka alkalom, hogy a mese és illusztráció ennyire jó összhangban legyen egymással. Bátran kijelenthetjük, hogy Simon Réka Zsuzsanna könyve a kisgyermekektől a nagy gyermekekig (értsd: felnőttekig) mindenkinek nyugodt szívvel ajánlható.
Forrás: prae.hu
Lovász Andrea
Simon Réka Zsuzsanna tíz királyhoz tíz mesét ígér, a „hol volt, hol nem volt” birodalomból – és a könyv sorjázza is őket szépen, rendben. A külön történeteknél azonban sokkal fontosabb, hogy ezek a királyok és meséik valamennyien szemléltető ábrái annak, hogyan kell/lehet okosan és jól az alattvalókkal együtt élni, azaz hogyan lehet jó királynak lenni.
A mesestruktúrához elengedhetetlen hiánykonfliktusok itt (egyetlen náthás királyt kivéve) viselkedésbeli zavarok: egyikük olvasgatás és csillagbámulás után hirtelen háborúzni akar, másikuk könyvgyűjtő szenvedélyének rabja, egyikük elbújik a munka, a felelősség (és minden, mindenki más) elől, másikuk hübriszből vagy infantilizmusból esztelen parancsokat osztogat, egyikük kórosan befolyásolható, másikuk betegesen fél a változástól, egyikük éppen antiszociális, másikuk simán energiavámpír.
A legveszélyesebb közös jellemvonásuk, hogy csak végletekben képesek gondolkodni: vagy minden van, vagy semmi sincs, vagy mindent ünneplünk, vagy semmit, vagy egyáltalán nincs kék szín, vagy mindent kék színűre kell festeni. Mindez (királyi, korlátlan) hatalommal párosulva, tudjuk a történelemből is, végzetes, néhol nem evilági dimenziójú katasztrófákhoz vezethet. De itt maradunk a mesék terrénumában, a szerző – az illusztrátor lenyűgözően színes, a klasszikus mesevilágot idéző rajzaival támogatva – mindig jól megválasztott, biztos hatást ígérő mesebeli kellékekkel és szereplőkkel rendezi be a szituációkat.
Udvari bolondok, főudvarmesterek, ajtónállók, lovagok, bibircsókos anyóka, háromfejű sárkány, a Pocak-domb, a királyi főtér által teremtett (nyelvi) közegbe épülnek be a gyerekvilág elemei: párnacsata, Birodalmi Nagy Bújócskanap, derűs térdzokniként magasló piros-fehér csíkos világítótorony, Pityuka, Csepke királylány – és még a spenót is főszerepet kap egy mesében. Derűs történetmondás folyik tehát, a szöveg távol áll a szigorú allegóriától, de hát a mesecímekben aposztrofált ilyen-olyan gondok jelzik, hogy ennél többről is szó van. Tudniillik a főszereplők király mivoltánál sokkal fontosabb a típus, amit képviselnek: esendőségük, hibásságuk teszi közelivé a szereplőket.
És ahogy egy mesében kell, a hiány mindig megszűnik, a királyok megváltoznak (mondjuk, ez tényleg csak egy mesében lehet): belátják, megoldják, felismerik, megértik, megérzik (például a játszani szerető király, Móra didergő királyához hasonlóan, egy kisgyerekkel történő találkozásából tanulja meg az önzetlenséget) – és boldogan él mindenki, még az alattvalók is, ráadásul szeretik egymást. Imigyen viszont a kötet tanítása nem is annyira titkos meg rejtett, mert végül is arról szól, hogyan lehet jó embernek lenni.
A különböző helyzetek önmagukban eléggé érdekesek és figyelemfelkeltőek ahhoz, hogy egy gyerek nekilendüljön az elolvasásuknak, és a mesélő hangja mindvégig akkurátus, szépen zengő, s bár a humor inkább csak szituációs, a célkorosztálynak éppen illő. Az Ahány király, annyi mese nem vezet ugyan nagy revelációkhoz, és nóvumként sem rendezi át a gyerekirodalomról való fogalmainkat, de szép, kerek, kedves mesekönyv. Anyukáknak, apukáknak és felolvasó felnőtteknek meg a mesékről jut eszükbe mindjárt egy másik király is, az, aki fakó lován léptet…
Krausz Vera
Simon Réka Zsuzsanna az idei Könyvhétre (2013) megjelent Ahány király, annyi mese című kötete a mindenható, mindentudó királyokról rántja le a leplet. Megtudhatjuk belőle, hogy bizony a királyok is sokfélék lehetnek, továbbá, hogy még a hatalmasoknak (vagy leginkább nekik) is vannak furcsa tulajdonságaik, szokatlan hóbortjaik. Szeretnek például bújócskázni, megrögzötten szabálykövetőek, gyűlölik a spenótot, avagy megszállott könyvmolyok, kirívó, vagy leginkább emberi szokásaik pedig sokszor lehetetlen kalamajkákba, kalandokba sodorják őket.
Simon Réka könyvének nyelvezete könnyen követhető, a mesék üzenete bár sokszor meghökkentő, mégis egyszerűen értelmezhető, így a mesekönyv akár már az óvodások számára is élvezhető. Számomra picit zavaró volt, hogy a szereplők egy részének és a királyoknak sincsen igazi nevük és a helyszínek nagy része sem került megnevezésre, ezáltal kissé balladaszerűvé, személytelenné és szájbarágóssá váltak a történetek.
Ugyanakkor talán pontosan ez is volt a cél, ismerős, ismeretlen királyalakokkal benépesíteni a mesebirodalmát, olyan uralkodókat hozni testközelbe, akik homlokegyenest mások, mint a klasszikus mesék mindenható, sokat látott végtelenségig gonosz, vagy éppen jóságos uralkodói, mégis típusalakok - páran közülük reménytelenül egoisták, mások despoták, unalmasak, kreatívak, szemlélődők, vagy éppen proaktívak, de mindenképpen húsvér emberek és nem istenszerű képződmények.
|
|