1. Szeleburdi család   Írta és rajzolta: Bálint Ágnes Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2020 Oldalszám: 152 „Meg­be­szél­tük a Radóval, hogy nap­lót fo­gunk ír­ni, és majd ha öre­gek le­szünk, jót de­rü­lünk raj­ta” - így kez­di nap­ló­ját a ti­zen­két éves La­ci, be­csü­le­te­sen be­­vall­va, hogy a „de­rü­lünk” szót Radótól gyűj­tötte, aki­nek nyel­vész a pa­pá­ja, s ezért igen gaz­dag a szó­kin­cse. La­ci hű­sé­ge­sen be­szá­mol a kis la­kás­ban élő há­­rom­gyer­me­kes Fa­ra­gó csa­lád ese­mény­dús hét­köz­nap­­jai­ról, és közben maga is sokat tesz azért, hogy ezek a hét­köz­na­pok mi­nél moz­gal­ma­sab­bak le­gye­nek. Az ol­va­só - aki­nek szerencsére nem kell öreg­koráig vár­nia, hogy La­ci nap­ló­ján jót de­rül­jön - biz­to­san a szí­vé­be zár­ja ezt a vi­dám, sze­le­bur­di csa­lá­dot, amely kis­sé zsú­folt la­ká­sá­ba öröm­mel fo­gad be min­den új jö­ve­vényt, le­gyen az arany­hör­csög, cin­cér vagy lo­pó­tök. A kötet a szerző saját rajzaival jelenik meg, a borítót Ritter Ottó tervezte.   Ez a regény azon kevés számú kortárs, vagy majdnem kortárs ifjúsági művek közé tartozik, amelyek nem csupán klasszikusnak számítanak, hanem egyszerűen bűbájosak is. Kortársnak mondom, elvégre még nincs negyven éve az első kiadás megjelenésének (1968), más szempontból viszonyt régen letűnt kort idéz meg, miközben azért kortalan is. Az ellentmondás az utolsó két állításom között csupán látszólagos, és már magyarázom is.   A regényben megörökített társadalom majd húsz éve eltűnt. Amikor a fővárosból még nemcsak a Duna-kanyarba jártak menetrend szerinti hajók, hanem délnek, Mohács felé is. Amikor még két tv csatornát lehetett fogni, szigorú szempontok alapján szerkesztett műsorokkal, és nagyjából semmi reklámmal, azok is szigorúan a műsorok közötti szünetben elhelyezve. Az úttörőtáborokról és az állami nagyvállalatok vidéki telepeiről nem is szólva. Effélékkel ugye manapság már nem találkozhatunk, vagyis letűnt korról van szó a könyvben.   Ellenben a szegénység, a többgyermekes, alacsony jövedelemmel rendelkező családok sajnos még manapság is velünk élő tények. Bálint Ágnes úgy írt erről, hogy ma is érvényes igazságokat olvashatunk ki a háromgyermekes Faragó család hétköz- és ünnepnapi történéseiből. A jókedv és a szeretet mindenképpen szükséges a nehézségek elviseléséhez. Ez utóbbi persze nem hivalkodó módon, állandó kihangsúlyozással szerepel a könyv lapjain, de azért nehéz lenne bármi mással összetéveszteni.   A család krónikása a tizenkét éves középső gyerek, Laci, aki amolyan eleven kissrácként barátjával (Radó) számtalan tervet próbál megvalósítani (és meglepő módon némelyiket be is fejezik): legyen szó a horgolásról, teknősnevelésről, vagy színészetről. Na persze időnként a „rosszaság” sem áll messze tőlük, hiszen például anyu új fürdőruhájával halászni a Dunán, majd a játék hevében ottfelejteni bizony nem túl „jó” viselkedést jelent. Egyszóval teljes életet élnek, ami nem csak kettejük közös „kalandjait” jelenti, hanem a család, a nagyszülők és persze a szomszédok aktív részvételével zajló, hol vidám, hol szomorkás eseményeket. Bűbájos az egész. A Szeleburdi család tipikusan az a könyv, amit hatalmas vigyorral a képén olvas az ember még ma is. Egyrészt nosztalgiából, másrészt mert annyira univerzálisan viselkednek benne a gyerekek, minden gondolatuk még ma is érvényes lehet. Aztán meg még előnye neki, hogy a regény nagyon rövid. Felnőtt ember pár óra alatt el tudja olvasni, szóval nem megerőltető gyereknek sem. Másrészt meg napló formában íródott, méghozzá egy általános iskolás fiú tollából, akinek látásmódja és hangja igazán közel állhat a gyerekekhez, s ráadásul még vicces rajzok is vannak benne és lehet nevetgélni a regényen. Szóval nem halálosan komoly és pátosszal teli. Ugyanakkor meg akiknek a szülei az 1970-es 80-as években voltak gyerekek, azok a legtöbb itt szereplő dologra emlékezhetnek és ki lehet adni házi feladatnak, hogy beszélgessenek anyuval meg apuval, hogy náluk is történtek-e a hasonló esetek (na jó azért a feljelentgetősdi talán már nem, meg a társbérletek), de azért sok minden tűnhet ismerősnek. Mint ahogy én itt-ott bólogattam, hogy hát ha nem is teljesen így, de hasonló dolgok történtek velünk, mi is voltunk szeleburdik (mondjuk mi Mézgáéknak hívtuk magunkat a szerencsétlenkedéseink miatt). Bálint Ágnes hangneme nagyon hasonlít Janikovszky Éváéhoz, itt is a legjobb az örök gyerek szemszög, ahonnan jól látni a felnőttek hibáit és nagyon szívesen venném, ha még mindig tudnék ennyire őszinte, rácsodálkozó és lelkes lenni, mint amilyenek ők. Ráadásul kicsit olyan, mintha magyar Durell lenne, amennyi állatka és növény megfordul abban a kis pesti bérházban, vagy éppen a nagymamáéknál a holtág mellett. Mit is mondhatnék még? A Szeleburdi család klasszikusnak számít ma már, van aki még emlékszik egy csomó dologra, ami hasonló volt a gyerekkorában (mint én :), s van, akit meg az állatos kalandok, a testvérek közötti kapcsolat, a legjobb barát, az undok szomszéd és egyáltalán a hétköznapi csodák azok, amik elvarázsolhatnak, megmosolyogtathatnak és elgondolkodtathatnak. Ja és a fent említett unokahúgoméknál ez annak idején ajánlott olvasmány volt, kérte, hogy szerezzem meg neki, ami meg is történt, majd elolvasta és nagyon szerette a könyvet. Én is tőle kértem kölcsön. 2. Hajónapló

Illusztrálta: Sajdik Ferenc Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2020 Oldalszám: 144 Hajónaplót nem írhat akárki! És nem is akárhol. Ehhez a ténykedéshez hajóra van szükség. Faragó Laci, aki él-hal azért, hogy hajónaplót vezethessen, kiharcol a sorstól egy hajót a napló alá. Hogy a hajó kor-hadt, rozoga alkotmány? Hát aztán, utóvégre nem utazni akar vele az ember, elég, ha elhajózhat rajta a hétköznapok világából egy vidám, színes, felejthetetlen nyaralásba. A nem csak fiúknak szóló, kedves naplóregény a közismert és közkedvelt Szeleburdi család folytatása. Most új borítóval ajánljuk az olva-sóknak.   Faragó László komoly haladást ért el a naplóírásban! Ezt nem csupán azért mondom, mert második naplója már az előkelőbb „Hajónapló” feliratot viseli, hanem szemlátomást fejlődött a stílusa is. Az iskolás lurkó elválaszthatatlan barátjával (Radó) már májusban elkezdték tervezni a nyaralást, aminek bizony olyan nem várt mellékhatásai vannak, mint egy megérdemelt matek egyes. De ez senkit sem zavar különösebben (elvégre tanév végéig még bőven van idő kijavítani), sokkal inkább, a nagy terv megvalósítása: hogyan adjuk be szüleinknek, és egyéb hozzátartozóinknak a lakatlan hajóra történő beköltözést. Úgy, hogy nincs felnőtt a környéken, aki vigyázó tekintetével minden váratlan ötletre nemet mondana.   Nem egyszerű ügy, ráadásul addig még egy halom járulékos feladat is megoldásra vár. Például mi legyen Picurkával (Laci húgával) a nyaralás alatt? Nincs más lehetőség, mint beszervezni egy nyaralásra vágyó családot, megfelelő korú kislánnyal. Vagy ott van Kópé, a szomorú vizsla, aki a még szomorúbb család elhanyagolt kutyájaként egész nap egy fotelhez kötve búslakodik. Ezt érző szívű gyerek nem hagyhatja szó nélkül. Majd tett nélkül. És gyakorlatilag el is érkeztünk Bálint Ágnes titkához. Több mint harminc évvel a regény első megjelenése után (ami 1974-ben volt) még mindig képes megérinteni az olvasót, mi több, egyszerűen betemetni azzal a végtelen szeretettel, kedvességgel, és segítő akarattal, ami a történetből árad. Merthogy a szereplők korántsem önzőek, hiányzik belőlük az anyagi javak mértéktelen hajszolása, az ártó szándék meg egyenesen ismeretlen számukra. Jobban mondva tudják, hogy vannak lelketlen emberek és gyerekek a világban, de a maguk módján úgy töltik el szabadidejüket (az életüket), hogy az ne csupán maguknak, hanem környezetük számára is öröm legyen. Éppen ezért olvasás közben hol kacagunk (a papagáj beszédóráján például), hol meg csak elszoruló torokkal figyeljük, miként lehet némi odafigyeléssel, kedvességgel „megmenteni” valakit (aki nem zárkózik el a segítő késztől, nem dagonyázik az önsajnálat medencéjében, hanem csak egy kis odafigyelésre van szüksége). És ez az egész nem hatalmas áldozathozatalról szól, mivel ugye a két lurkó minden „jócselekedet” mellett vidáman nyaral, úsznak a Dunában, játszanak, főznek (önállóságuk egyik fontos eleme a mindennapi betevő sajátkezű elkészítése), satöbbi. Mindehhez természetesen megfelelő háttér is szükségeltetik (ideális helyen lakó nagyszülők, nyitott szülők, kellőképpen bevonható felnőttek) – de ifjúsági regényről lévén szó, a feltételek teljesülnek. A szöveggel tökéletes összhangban Sajdik Ferenc készített illusztrációkat, tovább fokozva a Hajónapló vidám hangulatát. Forrás: ekultura.hu