- Flabelino vagyok, a koboldok és a manók földjéről.
A kislány is meghajolt, és mosolyogva válaszolt:
- Azt hittem, a koboldok csak karácsonykor jönnek elő.
- Én nem közönséges kobold vagyok - jelentette ki Flabelino büszkén. - Ha komoly okom van rá, még a szabályoknak és a tiltásoknak sem engedelmeskedem.
- Nem félsz, hogy megbüntetnek?
- Én semmitől sem félek, ha úgy érzem, ezzel segíthetek másokon.
- Én sem félek! - kiáltott fel hirtelen Bajszos, aki mindvégig a kislány háta mögött maradt. - És tudnod kell, hogy te most Bajszossal, a cicával beszélsz, aki megvédi a kislányt, ha kell!
- És Tappanccsal, a kutyával! - vakkantotta Tappancs. - Nagyon élesek ám a fogaim, úgy merészelje bárki is bántani ezt a kislányt! - csatlakozott bátran Inci, a kisegér.
Ugri, aki még mindig a kislány hajában bujkált, belesuttogott a fülébe:
- Én inkább nem jövök elő, itt foglak megvédeni.
Flabelino egyenként végigmérte őket és mélyen meghajolt előttük. Aztán a kislányhoz fordult, és azt mondta:
- Látom, hűséges barátaid vannak, de ha megengeded, lenne egy kérdésem.
- Figyelek - nyitotta tágra a szemét a kislány.
- Azon gondolkodtam, hogyan hagyhatott magára egy ilyen kislányt a városka ebben a nehéz feladatban.
- Mert egyedül csak én tudtam három nap és három éjjel ébren maradni.
- Hogyhogy? - kérdezte Flabelino csodálkozva.
- Én sohasem alszom. Nem akarok aludni. Amikor alszom, rémál¬maim vannak, és nagyon félek - mondta szomorúan a kislány.
- Ez nem jó! — Flabelino elgondolkodott, majd folytatta. - Amikor még kicsi kobold voltam, sokszor álmodtam rosszakat, mint ahogyan te is. Egy napon, amikor szomorúan sírdogáltam, a nagyapám nagyapja nagyapjának a nagyapja megjelent, és mutatott egy koboldfogást. Akarod, hogy neked is megmutassam?
- Persze hogy akarom!
Tappancs, Inci, Bajszos és Ugri tettre készen figyeltek, akárcsak katonák a csata előtt, és várták, mi történik. Nem igazán bíztak meg Flabelinoban.
Flabelino nagy komolyan hátralépett egyet, majd mozdulatlanul állt pár másodpercig. Aztán kétszer meghúzta a fülét, egyszer a farkát, csinált három szaltót a levegőben, belenyúlt a zsebébe, majd kihúzott onnan egy nagy, színes könyvet. Odaadta a kislánynak, s ismét meghajolt, akár egy herceg a hercegkisasszony előtt.
- Ebben a könyvben találhatók a világ legcsodálatosabb rajzai, a legvidá¬mabb történetei és a legszebb versei.
Majd három másik szaltó után folytatta:
- Aki elalvás előtt ebből a könyvből olvas, békésen fog aludni, és gyönyörűeket álmodik!
A kislány szorosan magához ölelte a könyvet. Erezte, ahogy arcocskája felhevül és tűzpiros lesz. Gondolhatjátok, mi történt! Mindenki nagyon megörült és vidáman mosolygott. Ugri, a veréb is előjött a rejtekhelyéről, és ujjongva kiabálta, ahogy csak a torkán kifért:
- Hurrá, hurrá, hurrá! Éljen Flabelino manó!
Tappancs, a kutya átölelte a kislányt, és csak sírt, csak sírt és sírt, mint¬ha még sohasem sírt volna életében. Inci, a kisegér Flabelino szaltóit próbálta túlszárnyalni. Ami Bajszost, a cicát illeti, ő háromszor ájult el, úgy megilletődött. Mikor végre magához tért, kitalált egy cicanótát:
Félre bánat, bú és könny
Édes álmot rejt e könyv
Elillan e pillanat
Mire jő a pirkadat
Itt az álom, kicsi lányom:
Tovatűnnek már a rémek,
Soha többé nem kell félned!
Közeledett a reggel. Eljött az idő, hogy Flabelino hazainduljon a koboldok és a manók földjére.
- Flabelino - szólt a kislány - elfelejtetted visszaadni a toronyórát!
- Jaj, igen, ne haragudj! - és visszahőkölt, mintha szégyellne magát. Aztán felemelte a kezét, és az éjszaka legmerészebb, legmeghökkentőbb szaltóját mutatta be. Ekkor mintha csoda történt volna: a városka főterén ismét megjelent a toronyóra, mutatói készen állva a munkára. Valóban külön¬leges darab volt, ám Flabelino rá sem hederített.
- Tudod, az én földijeim nem szeretik az órákat. Egyikünk sem szereti. A tündérek, a manók, a dzsinnek sem, senki. Nekünk nincs szükségünk órára. Mi sokkal szabadabban élünk, mint az emberek.
- Akkor miért loptad el a toronyóránkat? - kíváncsiskodott a kislány.
- Ez volt az egyetlen módja annak, hogy veled találkozhassak - árulta el Flabelino, majd mélyen meghajolt, és egy szempillantás alatt eltűnt. Ez alatt Ugri folyamatosan a könyvet bámulta.
- Kérlek szépen, olvass fel nekünk egy történetet! - fordult a kislányhoz.
- Hangosan - kérte Inci.
A kislány kinyitotta a könyvet, és olvasni kezdett. Előadása annyira lenyűgözte őket, hogy azt sem hallották, amikor a toronyóra hetet ütött. A város lakói azonban felébredtek a bim-bamozásra, és boldogan futottak a térre. Megköszönték a kislánynak a segítséget, és bocsánatot kértek tőle, amiért olyan komiszul viselkedtek. Megígérték, hogy soha többé nem hívják Álomszuszéknak.
Azóta a kislány nem fél álomra hajtani a fejét. Békésen alszik, mint a tej, és a világ legszebb álmait álmodja.
|