– Dedikáltad? – kérdezte Marcus. – Ez azt jelenti, hogy… – Beleírtam a nevem. – És elajándékoztad valakinek? – Nem, valószínűleg az történt, hogy valaki megvette, és szerette volna, ha benne van az aláírásom, hiszen én írtam… De hogy miért …? És hogyan …? – Nem tudod, hogy kinek írtad be a neved? – kérdezte Marcus. – Nem, ebben az esetben nem. – Béna dolog. Hogy nem tudod. – Bárcsak tudnám. Mindketten csak álltak, és nézték a vékonyka könyvet, mely életüknek arról a néhány hetes időszakáról szól, melyet soha nem felejtenek el. Aztán Marcus lehajolt, és felemelte a leejtett papírlapot. – Kézzel rajzolt térkép – állapította meg. – De nem én rajzoltam – mondta nagyapa. – Ez bizony kellemetlen. – Miért? – kérdezte Marcus. Nagyapa térdre ereszkedett, letette a térképet a földre, a könyv mellé, aztán kinyitotta a könyvet. A térképnél. A 36-37. oldalon. – Ezt a térképet te rajzoltad? – kérdezte Marcus.  – Kérték, hogy legyen benne térkép. A litván kiadó. Mert az feldobja a könyvet. A Gyűrűk Urában is vannak térképek. Úgyhogy rajzoltam egyet, rajta van a hegy, az út, a falu… És … Marcus előre hajolt, és mutatta. – És a három barlang – mondta elgondolkodva. A papírlapot, amely szintén térkép volt, közvetlenül a könyv mellé helyezte. A két térkép ugyanazt a tájat ábrázolta, ehhez nem fért semmi kétség: Helgeboda falut, a Három Barlang Hegyét, az erdőt, a hasadékokat, a házakat. A Népház nagyapa térképén műemlékként volt feltűntetve. – De nem egyformák – mondta Marcus. – Van köztük egy kis különbség. Vagy a tiéd, vagy az övék … – Mire gondolsz? – Az egyik igazat mond, a másik kicsit hazudik! – E pillanatban Pelle újra morogni kezdett, viszonylag halkan. – Azt hiszem, igazad van – mondta nagyapa. – Az egyik igaz, a másik hamis. Csak rá kellene jönnünk, hogy miért. És hogy ez a litván könyv miért van … Pelle morgása hirtelen felerősödött, és nyilvánvalóan figyelmeztető jelleget öltött. Álltában szinte megmerevedett, orrával Norvégia és a tó enyhe ködbe burkolózó nyugati vége felé fordult. És morgott. – Pelle figyelmeztető ragyogást bocsát ki magából – jegyezte meg Marcus szinte elfúló hangon. – Érzem. – Mi az a ragyogás? – kérdezte Gabriel aggodalmasan. Még mindig a csónakban ült, és arra várt, hogy történjen már valami figyelemreméltó dolog, amit jelenthet. – Hangtalan szavak, melyeket csak én értek meg és Pelle – suttogta Marcus. – Pszt. Pelle jelezni próbál valamit … Nagyapa először Marcusra nézett, azután Pellére, azután pedig a tó nyugati vége felé. Majd gyorsan felállt, szokatlanul gyorsan, senki nem hitte volna, hogy már elmúlt hetvenöt éves; de a közeledő veszélyt jelző ragyogás, melyet a Pelle fejében működő rendkívül érzékeny irányító központ sugárzott magából, annyira megijesztette nagyapát, hogy szinte teljes mértékben visszanyerte ifjúkori fürgeségét. Visszalépett a sátorba, a könyvet és benne a térképet visszatette oda, ahol volt, még egyszer megnézte a földön szétdobált tárgyakat, majd kijött a sátorból. –  Le kell lépnünk – mondta. – Gyorsan.