- Na, cselédem, hová bújjunk éjszakára, hogy el ne kapjon a réztollú bagó? - Itt van Gyevi egy miatyánkra - emelte meg a süvegét az ispán -, ott meghálhatunk, reggel aztán megkereshetjük a többieket. - Okos embernek adsz kenyeret, ispán - biccentett rá Mátyás a tanácsra. - Csak adnék, királyom, ha volna - mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát. - No, annál szaporábban mehetünk, legalább nem viszünk terhet - nevetett a király. Mentek is szaporán, gyertyagyújtáskor be is értek Gyevibe. Tücsökmuzsikás nyári este volt, bujkáló holdvilág úszkált az égen, ráérő emberek beszélgettek a leveles kapukban. A fejedelem délceg alakján mindjárt megakadt az asszonyok szeme, mondták is fönnhangon: - Ott is nagy eső járt, ahol ez termett. Hét határban nincs ilyen szép szál legény. - Hallod-e, ispán? - húzta ki magát büszkén a király. Az ispán még meg se mukkanhatott, mikor valaki alázatosan megszólalt: - Kivéve a gyevi bírót. Szép, fehér hajú öregember volt, aki mondta, még a sapkáját is megemelte hozzá. Összenézett a király meg az ispán, de csak elnevették magukat. Ballagtak tovább, be a falu közepére, ahol nyitott ajtajú ház ajtófélfáján forgácscégért lobogtatott a szél. Ott is ácsingózott egy-két ember, odafordult hozzájuk a király: - Csárda ez, atyafiak? - Az ez. - Van-e benne fehér cipó? - A váci püspök se eszik olyant. - Kivéve a gyevi bírót - mondták ketten is egyszerre. - Hát piros bor? - A török császár se iszik olyant. - Kivéve a gyevi bírót - kapkodták le a népek a fejrevalójukat. Az ispán meg akarta kérdezni, miért kell mindenből kivenni a gyevi bírót, de Mátyás húzta befelé. - Gyere, gyere, mert éhes vagyok, mint a farkas! Hát elverték az éhüket hamar, rántottát ettek kakastejes kenyérrel, ittak rá piros bort is, meg is köszönték a vacsorát a csárdásnak illendően. - Ilyen jóízűt se ettek ma Buda várában - ütött a vállára a király barátságosan. - Váljék egészségére, vitéz uram - dörzsölgette össze a kezét a gazda, de neki is mindjárt eszébe jutott hozzátenni, hogy: - kivéve a gyevi bírót. - Én bizony nem veszem ki a gyevi bírót se - nevette el magát a király. - Hej, dehogynem, vitéz uram, dehogynem! - kiáltotta ijedten a csárdás, s kézzel-lábbal, szemmel-orral egyre integetett a sarok felé. A király azonban most már bosszúsan vont vállat. - Ejnye, de fura falu ez a Gyevi, vigye el a markoláb! - Kivéve a gyevi bírót - kottyant bele a gazda, de olyan sebesen ám, hogy a királynak megint csak nevetésre szaladt a szája. - De bizony azt vigye el legelőbb! - Márpedig azt nem viszi! - csikorgott ki valaki a sarokból, mint a kenetlen kerék. S nyomban ki is gurult a szoba közepére egy kis duda formájú ember, akinek szép nagy szélfogó füle volt, mint a szentesi korsónak, s azt annál sebesebben mozgatta, minél jobban elfutotta a méreg. - Gyeviben az a törvény, hogy a bírót mindenből ki kell venni. - Ejnye, kutya meg a mája! - csodálkozott el a király. - Hát aztán ki hozta ezt a gyevi törvényt? - A gyevi bíró! - lengette a füleit a dudaember. - No, szeretném azt a jeles bírót látni! - kacagott a király. - Hát csak nézzen meg kend - szuszogott a dudaember -, én vagyok a gyevi bíró! - Hát akkor kendet vigye el a markoláb - mutatott rá a király -, ezt meg Mátyás deák mondja kendnek. Az lett ebből, hogy a gyevi bíró mindjárt előrikkantotta a kisbírót, és hűvösre tetette a két diákot. - Ki nem ereszted őket, míg meg nem tanulják a gyevi törvényt! Ment is a két diák engedelmesen, de kisvártatva lelkendezve futott vissza a kisbíró, mutogatva az összeszorított markát, mint az égett sebet. - Hát te tán parazsat szorongatsz a markodban, hé? - meresztett nagy szemet a bíró. - Jobban süt ez annál is - nyitotta ki a markát a kisbíró. - Ezt küldik a csárdásgazdának a garabonciások. Vadonatúj aranyforint volt. Szent László képe az egyik felén, gyűrűs holló a másikon, addig csak hallomásból tudtak ilyenről Gyeviben. Meg is szeppent a bíró egy kicsit, hogy mégse lehetnek ezek a deákok valami csiribiri emberek. Hazamenet a faluháza felé került, bekukucskált a kulcslyukon a két deákra, de nem csináltak azok semmi különöset. Papirost szedtek elő a tarisznyából, arra irkáltak-firkáltak, a nagyobb mondta, a kisebb írta. - Mégiscsak deákfélék lesznek - nyugodott meg a bíró. - Majd számon veszem, mire pazarolták a mécsest. Kürtriadásra, lódobogásra ébredt reggel. Cifra ruhás urak sürögtek-forogtak a háza előtt, középen a két deák. Fogja az ákombákomos papírt a kisebb, adja neki a parancsot a nagyobb: - Olvasd, ispán, olvasd! - Gyevi derék népét szívébe fogadja a király őfelsége! - olvassa a kisebb deák. - Kivéve a gyevi bírót! - mondja a nagyobb. - Nincs köztük tökkel ütött fejű ember. - Kivéve a gyevi bírót! - Azért elrendeli a király, hogy Gyeviben többé senki porciót ne fizessen! - Kivéve a gyevi bírót! - Ezüsttálból aranykanállal egyen! - Kivéve a gyevi bírót! - Tíz arany útravalót kapjon! - hajtogatta össze az ispán az írást. - Kivéve a gyevi bírót! - mondta rá a király, s odafordult nevetve a dudaemberhez. - No, gyevi bíró, ugye, hogy jól megtanultam a gyevi törvényt? Azzal megsarkantyúzta a lovát, s egyszerre porba veszett a kíséretével. (A por nem is változott azóta se.) A gyevi bíró pedig nyekkent egyet, mint a megszúrt duda, betakarta magát a fülével, s világéletében ki nem bújt többé alóla. Ezt pedig annak a bizonyságára írtam, hogy a tekintélytiszteletet nem most találták ám ki Magyarországon!