Mattias telkét egy nagy gyümölcsös vette körül, és a távoli sarkában állt egy hatalmas, öreg almafa, amelynek koronájában Szotyi épített magának egy házikót, na persze Jonatan segítségével. Könnyen mászható fa volt, egyszerűen fel lehetett rá jutni. Egyszer még Mattias is megmászta, de ő gyorsan le is jött. Grim és Fjalar Mattias istállójában lettek elszállásolva, mert persze Mattiasnak istállója is volt. Meg egy Sturkas nevűlova – furcsa név, ugye? Sturkas szürke, nagyon szelíd ló volt, de éppolyan jólugrott, mint Grim és Fjalar. De Mattias nem ugratott vele túl sokat. Csak arra kellett neki, hogy belovagoljon a faluba, meg ide-oda. Jonatan és Szotyi kilovagoltak az erdőbe, ahogy Jonatan előre megmondta, és mindenfelé tábortüzeket gyújtottak,néha napokra távol voltak, fürödtek a tavakban, fejeseket ugrottak, de aztán mindig hazamentek Mattiashoz. Farkasok nem éltek Nangilima erdeiben, vad kutyák viszont igen.  Egyik este, miután Jonatan és Szotyi leheveredtek a tábortűzmellé, egy vad kutya osont feléjük. Először nem mert túl közel menni, de végül lefeküdt Szotyi mellé, és amikor Szotyi megsimogatta, csóválta a farkát,ugyanis olyan vad kutya volt, aki kereste az emberek társaságát. Szotyi kutyája lett, és a Mecke nevet kapta. Amikor Szotyi és Jonatan lovagoltak, ő mindig futott mellettük, mert nem akart tágítani Szotyi oldala mellől. Nem, Tengil és Katla nem jutottak el Nangilimába. Tengil egy Lokrume nevű helyre került. Szerintem nem érezte ott túl rosszul magát, de soha többé nem tudott senkit kínozni és elnyomni. Jossiis Lokruméban kötött ki, és amikor összefutottak Tengillel, csak meredtek egymásra; aztán gyorsan sarkon fordultak, és más-más irányba távoztak. HogyKatla és Karm hova került, azt senki nem tudja. Szotyi megkérdezte Jonatant,aki azt mondta: Talán Sorokastébe. De nem mesélt semmit Sorokastéról, így semSzotyi, sem én nem tudjuk, miféle hely az. Jonatan és Szotyi anyja először Nangijalába ment, ahol Sofia viselte a gondját a Tulipánudvarban. Végül aztán mindketten Nangilimába kerültek, és ott éltek együtt egy takaros kis házban az Almáskerttől nem messze. Jonatan és Szotyi mindennap meglátogatta őket – olyanvolt, mintha két anyjuk lett volna, csak nem éltek együtt.    Nos, most már nagyjából tudjátok, mi történt. Köszönöm a leveleket.  Szeretettel, Astrid Lindgren