Kaptál-e olvasói észrevételeket, javaslatokat, hogy hogyan, merre menjen tovább a cselekmény?
Igen, gyakran kapok levelet gyerekektől vagy a szüleiktől, de ha összeállt a sztori a fejemben, már kevésbé tudom ezeket a kívánságokat figyelembe venni. Azért ennél a résznél egyszer megtettem, és ha röviden is, de behoztam Jácintot egy kislány szívhez szóló levelének engedve, aki konkrétan úgy fogalmazott, hogy „Ne csinálja meg velem, hogy kihagyja Jácintot”! A Meredek Johnny visszatérését célzó kérésekre nem tudok ilyen rugalmasan reagálni, hiszen ő most apró hangyaként tengeti életét egy kutya bundájába kapaszkodva – innen sajnos nincs visszaút. Mindig nagyon élvezem egyébként, amikor megtudhatom, kinek a kalandjait szeretnék követni az olvasóim. Kismukk például sokak kedvence.
Mennyire számít az éppen aktuális hangulatod abban, ahogy a történetet vezeted?
Számít a hangulatom, és észrevétlenül beszivárognak a cselekménybe a mindennapi életben engem foglalkoztató témák, történések is. Azt szeretem a meseírásban, hogy bármit belegyúrhatok a történetbe, természetesen a gyerekek befogadó készségéhez igazítva. Ez a rész például nem készült el nagyon gyorsan, mert sokáig hiányzott valami erős tartalmi elem. Úgy éreztem, addig nem érdemes írnom, amíg nem találok olyan izgalmas témát, ami túl az alap cselekményen ‒ azon, hogy Jávor a népe keresésére indul ‒ mozgatja a történetet és fenntartja az érdeklődést. Később jött egy ilyen ötlet: a vízmágia. És az is nagyot lendített a helyzetemen, amikor vettem a bátorságot és bekopogtattam egy szerelőcsarnokba, ahol közelről szemügyre vehettem egy kiszolgált helikoptert. Az ott dolgozók először kissé csodálkoztak a fura kérdéseimen, de végül a szemük sem rebbent, amikor azt taglaltuk, vajon hány ember tud elrejtőzni egy ilyen gépen. Barbi, az illusztrátor az ilyen ötleteimnél először mindig a szívéhez kap, mert kissé távol esik az érdeklődési körétől a helikopterek és egyéb repkedő gépek ábrázolása, de a munka során tudtommal egészen megbarátkozott velük.
Kik azok, aki visszatérnek a régi hősök közül, és milyen új szereplőknek örülhetünk?
Egy nagyon jóképű fiatal férfit hoztam be új arcként, aki ráadásul titokzatos is, bár mintha vaj lenne a füle mögött… Róla nem is mondok többet. Egyébként Aura és Jávor kettőse körül forog a sztori, és megjelennek a régi barátaink is, ráadásul mindannyian. Igen, Gekkó, Helga és Virág is. Hogy Rozi néniékről ne is beszéljünk. Újra teljes a csapat.
Ezt mi befolyásolta? Neked ki a kedvenc szereplőd és ki az, akit mindenképpen a regényben kell tartani a rajongók miatt?
Nagy hatással volt rám a Pantherából készült pécsi színdarab, melyet tavaly mutattak be. Ahogy néztem a fantasztikus színészi játékot, a hat osztálytárs barátságát és évődését, úgy éreztem, hogy szeretném könyvben is újra együtt látni őket. Így hat vissza a színház a sorozatra. A darabban például, rendezői ötletre egy focilabdának is nagy szerep jut - bátran állíthatom, hogy magamtól sosem írtam volna erről a témáról, de a pécsiek iránti tisztelgésből még Gekkó focilabdája is fontos szerepet kap ebben a részben. Ilyesmikkel szórakoztatom magam írás közben.
Másrészt, bevallom, vagyok annyira öntörvényű szerző, hogy nem a rajongók miatt tartok benne valakit a történetben - bár minden kérést megfontolok, és ha illik az elképzelésembe, talán használom is. De nehezen tudnám elképzelni a sorozatot Kismukk, Noémi vagy Rozi néni nélkül, noha ez a kötet most nem körülöttük forog.
A kömönfont kalandok mellett nagyon erős a Panthera hangulata. Jól megszoktuk és el is várjuk a humort. Szerinted melyik a sorozat legviccesebb jelenete?
Az első részben erősnek érzem ilyen szempontból Noémi és Rozi néni kettősének titkos akcióit, amit írni is hálás feladat volt. Később Hangyási Huba, az őrült feltaláló és Mihály, a Pantheráról mai világunkba szakadt hegyi remete figurája adott alkalmat parodisztikus jelenetekre - az új részben Mihály például színészi babérokra tör, nem kevés sikerrel. Bernát Barbi pedig ismét remekelt a rajzokkal, a könyv humorát jócskán felerősítik az általa ábrázolt karakterek és jelenetek.
Sokszor kérdezik tőlünk, hogy muszáj-e az első regénnyel kezdeni a sorozatot. Mi azt szoktuk mondani, hogy igen, szerinted mennyire olvasható más sorrendben a sorozatod?
Ez érdekes kérdés, eddig azt mondtam volna, hogy semmiképp ne variálják a sorrendet. Most, a negyedik résznél érzem azt, hogy a Panthera hegy sorsa nyugvópontra jutott és új szálat tudtam indítani, viszonylag kevés visszautalással. Így, ha valaki elolvassa a bevezetőt és képet alkot az eddigiekről, talán egy önmagában is fogyasztható kalandregényhez jut. Persze igazán annak mond valamit a szereplők közti barátság és csetepaté, aki végigkísérte az eddig útjukat.
Lesz még folytatás? Vagy van-e valami más a fejedben, tervek, ötletek?
Nem merek soha folytatást ígérni, de az ellenkezőjét sem. Tíz év gyerekirodalmi akciózás után most némi pihenésre vágytam, és arra, hogy kicsit tágíthassam az írói szerepkörömet. Egy felnőtt regényem már megjelenés előtt áll, bár jelen helyzetben a sorsa sajnos még bizonytalan. Ettől függetlenül továbbra is kísért az egykori pszichológusi múltam és érdeklődésem, és újabb felnőtt történet körvonalazódik a fejemben, némi lélektani beütéssel. Van, aki óv attól, hogy a gyerekirodalom terepét a járatlan útért elhagyjam, de ez számomra most nem annyira a sikerről vagy pozitív visszajelzésekről szól – ilyen szempontból eddig valóban el voltam kényeztetve -, mint inkább arról, hogy egy bennem évek óta dolgozó témát a magam módján, a magam eszközeivel feldolgozhassak. Erre adtam most magamnak időt és lehetőséget, és nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt megtehetem. De természetesen örömmel fogok visszatérni a gyerekkönyvekhez, ha eljön az ideje. Addig sem hagyom a gyerekeket olvasnivaló nélkül: ha minden jól megy, a második félévben új köteteim jelennek meg a Pagony és a Cerkabella kiadónál is.
+1: Kis karantén kitekintés – csak röviden: hogyan telnek a napjaitok, mi hiányzik nagyon, mi az, ami viszont jobb lett így ebben a helyzetben?
Az egész család itthon nyüzsög, dolgozik, tanul, és ez azért próbára teszi a munkamorálomat. Sok tervezett író-olvasó találkozóm is elmarad, amit nagyon sajnálok, mert a személyes kapcsolat mindig inspiráló. Egyébként jól bírom a karantént, az írói munka szerintem részben emlékezet egy önkéntes karanténra, ami engem sohasem zavart. De ez most más helyzet, ami így, vagy úgy mindenkit próbára tesz, szembesülésekre késztet. Én például az eddigi gyakorlatomhoz képest sokkal többet főzök és römizek. És alig-alig nyerek. Nem is értem.
|