|
Szeleburdi család
2012.06.21. 20:51
 Írta és rajzolta: Bálint Ágnes
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Oldalszám: 152
 A könyv egy nem mindennapi magyar családról szól, akikkel állandóan történik valami. Az eseményeket Faragó Lacitól tudjuk meg, aki veled egyidős és Pesten él a családjával. Mindent leír a naplójában és meg kell hagyni, hogy nem unalmas az élete.
Két szobás a lakásuk, de hogy hány lakója van ennek a pici kis otthonnak, azt nehéz lenne megszámlálni, hiszen ott van a papa, a mama és a három gyerek: Laci, Feri és picur. Aztán ne felejtkezzünk el Gombóckáról, a kutyusról és Kamilláról, a sánta nyúlról sem, és Gusztiról és Jenőről, akik hörcsögök és Áprilisról, aki egy kedves kis teknős.
Ők az állandó lakói a Faragó otthonnak, de mindig vannak vendégek is, pl. békák, kígyók, akik bizony komolyan aggasztják a szomszédokat a bérházból, pláne még a házfelügyelő nénit.
Ha ennyien élnek együtt, az bizony nem lehet könnyű, de ebben a családban valahogy mindig vidáman végződnek a nehéz helyzetek is, mert nagy a szeretet közöttük. A helyzetüket nehezíti a szomszéd család, Belviziék, akik nagyon előkelőek,és természetesen nem tartanak állatokat és még Faragóék növényeinek indáit is levágják, mert az az ablakukhoz nőtt. Főhősünk, Faragó Laci állandóan a bosszún jártatja az eszét, közben persze suliba jár, ahol ott vannak Radó és a többiek....
|
 Laci hűségesen beszámol a kis lakásban élő háromgyermekes Faragó család eseménydús hétköznapjairól, s - valljuk be - cselekvő részt is vállal abban, hogy ezek a hétköznapok minél mozgalmasabbak legyenek.
Ez a regény azon kevés számú kortárs, vagy majdnem kortárs ifjúsági művek közé tartozik, amelyek nem csupán klasszikusnak számítanak, hanem egyszerűen bűbájosak is.
Kortársnak mondom, elvégre még nincs negyven éve az első kiadás megjelenésének (1968), más szempontból viszonyt régen letűnt kort idéz meg, miközben azért kortalan is. Az ellentmondás az utolsó két állításom között csupán látszólagos, és már magyarázom is.
A regényben megörökített társadalom majd húsz éve eltűnt. Amikor a fővárosból még nemcsak a Duna-kanyarba jártak menetrend szerinti hajók, hanem délnek, Mohács felé is. Amikor még két tv csatornát lehetett fogni, szigorú szempontok alapján szerkesztett műsorokkal, és nagyjából semmi reklámmal, azok is szigorúan a műsorok közötti szünetben elhelyezve. Az úttörőtáborokról és az állami nagyvállalatok vidéki telepeiről nem is szólva. Effélékkel ugye manapság már nem találkozhatunk, vagyis letűnt korról van szó a könyvben.
Ellenben a szegénység, a többgyermekes, alacsony jövedelemmel rendelkező családok sajnos még manapság is velünk élő tények. Bálint Ágnes úgy írt erről, hogy ma is érvényes igazságokat olvashatunk ki a háromgyermekes Faragó család hétköz- és ünnepnapi történéseiből. A jókedv és a szeretet mindenképpen szükséges a nehézségek elviseléséhez. Ez utóbbi persze nem hivalkodó módon, állandó kihangsúlyozással szerepel a könyv lapjain, de azért nehéz lenne bármi mással összetéveszteni.
A család krónikása a tizenkét éves középső gyerek, Laci, aki amolyan eleven kissrácként barátjával (Radó) számtalan tervet próbál megvalósítani (és meglepő módon némelyiket be is fejezik): legyen szó a horgolásról, teknősnevelésről, vagy színészetről. Na persze időnként a „rosszaság” sem áll messze tőlük, hiszen például anyu új fürdőruhájával halászni a Dunán, majd a játék hevében ottfelejteni bizony nem túl „jó” viselkedést jelent. Egyszóval teljes életet élnek, ami nem csak kettejük közös „kalandjait” jelenti, hanem a család, a nagyszülők és persze a szomszédok aktív részvételével zajló, hol vidám, hol szomorkás eseményeket. Bűbájos az egész.
A Szeleburdi család tipikusan az a könyv, amit hatalmas vigyorral a képén olvas az ember még ma is. Egyrészt nosztalgiából, másrészt mert annyira univerzálisan viselkednek benne a gyerekek, minden gondolatuk még ma is érvényes lehet. Aztán meg még előnye neki, hogy a regény nagyon rövid. Felnőtt ember pár óra alatt el tudja olvasni, szóval nem megerőltető gyereknek sem. Másrészt meg napló formában íródott, méghozzá egy általános iskolás fiú tollából, akinek látásmódja és hangja igazán közel állhat a gyerekekhez, s ráadásul még vicces rajzok is vannak benne és lehet nevetgélni a regényen. Szóval nem halálosan komoly és pátosszal teli.
Ugyanakkor meg akiknek a szülei az 1970-es 80-as években voltak gyerekek, azok a legtöbb itt szereplő dologra emlékezhetnek és ki lehet adni házi feladatnak, hogy beszélgessenek anyuval meg apuval, hogy náluk is történtek-e a hasonló esetek (na jó azért a feljelentgetősdi talán már nem, meg a társbérletek), de azért sok minden tűnhet ismerősnek. Mint ahogy én itt-ott bólogattam, hogy hát ha nem is teljesen így, de hasonló dolgok történtek velünk, mi is voltunk szeleburdik (mondjuk mi Mézgáéknak hívtuk magunkat a szerencsétlenkedéseink miatt). Bálint Ágnes hangneme nagyon hasonlít Janikovszky Éváéhoz, itt is a legjobb az örök gyerek szemszög, ahonnan jól látni a felnőttek hibáit és nagyon szívesen venném, ha még mindig tudnék ennyire őszinte, rácsodálkozó és lelkes lenni, mint amilyenek ők. Ráadásul kicsit olyan, mintha magyar Durell lenne, amennyi állatka és növény megfordul abban a kis pesti bérházban, vagy éppen a nagymamáéknál a holtág mellett.
Mit is mondhatnék még?
A Szeleburdi család klasszikusnak számít ma már, van aki még emlékszik egy csomó dologra, ami hasonló volt a gyerekkorában (mint én :), s van, akit meg az állatos kalandok, a testvérek közötti kapcsolat, a legjobb barát, az undok szomszéd és egyáltalán a hétköznapi csodák azok, amik elvarázsolhatnak, megmosolyogtathatnak és elgondolkodtathatnak. Ja és a fent említett unokahúgoméknál ez annak idején ajánlott olvasmány volt, kérte, hogy szerezzem meg neki, ami meg is történt, majd elolvasta és nagyon szerette a könyvet. Én is tőle kértem kölcsön.
Forrás: ekultura.hu
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
