4. kötet - Ella és a rock királya
2016.02.22. 10:14
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 144
Timo Parvela népszerű Ella-sorozatának negyedik kötetében Ella és barátai imádnak suliba járni, ám amikor a tanító bácsi meg akarja buktatni szegény Patét, csak mert nem tudja a szorzótáblát… De hát nincs is rá szüksége, hisz úgyis rocksztárnak készül!
Nos, amikor a felnőttek ilyen furcsa terveket szövögetnek, ráadásul egyéb gondjaik is akadnak, jobb, ha az ember megteszi a megfelelő lépéseket. És mivel a tanító bácsi úgyis folyton tengeri utazásról álmodozik… Ha ő nincs, Pate marad, és üstökösként száguld majd a hírnév felé.
|
Ella osztálya a lehető legjobb az egész világon. Ezt a rendet akarja megbontani a tanár úr, mikor kijelenti, hogy Pate évet fog ismételni, ha nem tanulja meg a szorzótáblát. A felháborodás a gyerekek részéről jogos: a fiú úgyis rocksztár lesz (sőt, szinte már most az, annyira cool), és azoknak nincs szükségük a tanulásra, arra van a menedzser. Eközben a tanár bácsinak is megvan a maga baja: a házmester ki akarja lakoltatni őt a kutyáival egyetemben. A gyerekek elhatározzák, hogy vesznek neki egy hajót, ahol békességben élhet, és akkor Pate is megússza a bukást.
Timo Parvela egyik leghíresebb gyermekregény-sorozata nemsokára eléri a huszadik kötetet. Az egyes történetek önmagukban is élvezhetőek, így akármelyik kötettel kezdhetik a gyerekek az ismerkedést. A hazánkban most megjelent negyedik rész, az eredeti kiadás szerint a kilencedik, a sorrendváltoztatás is azt igazolja, hogy nincs összefüggés a regények között.
Továbbra is szerepelnek azok a stílusjegyek, amik a sorozat sajátosságai, vagyis, hogy a gyerekek úgymond szándékosan értenek félre valamit (ez az egy, ami engem felnőttfejjel idegesíteni tudott). Szerencsére ebben a kötetben sokkal gördülékenyebb a sztori, mint az előzőben, ráadásul most a félreértések egyik forrása a sajtó volt, így még volt is alapja az egész káosznak. (Amin egyébként hangosan felnevettem, mert tökéletesen bemutatta az a pár cikk, hogy milyen is a bulvár.)
A tanító bácsiról - bár elsőre úgy tűnik, hogy ő a felnőtt - ismét bebizonyosodik, hogy nem sokkal okosabb a gyerekeknél. Erre jó példa a történet vége, ahol a házmesterrel azon versenyeznek, hogy minél többet írjanak róluk, és hogy végül milyen eszközökhöz folyamodnak. El lehetne vitázni azon, hogy mennyire éri meg egy ilyen történetet a gyermekek kezébe adni (tanulság igazából nincs, és senki sem normális), de szerintem felesleges erre nekem kitérni, hiszen a regénynek egyetlen célja van, az pedig a szórakoztatás. Ennek pedig tökéletesen eleget tesz, hiszen az olvasók nevetnek a gyerekek gondolatain, tettein, azon, hogy milyen egyszerű is az ő világukban minden, és hogy ezek mégis mennyire megnehezítik az életüket. (Ez az igazi ellentmondás.)
|
|