Az életre kelt épületeket megjelenítő állatok ugyanis sokszor állatformájú gépek, mintha a képzelet inkább az állatokat formálná ízekre bomló gépekké, mint fordítva. A dús, értelmezésre hívó grafikában szinte elbújik a szöveg, Finy Petra egyszerű meséje, melyet a 2009-es Aranyvackor-pályázatról ismerhetünk: a kicsi Kovács Áron szemüveget kap, amelyen át minden életre kel és megtelik mesével. A szemüveg és a mese elfelejtődik, de amikor majd később a gyerekének mesél, aki szintén szemüveget hord és szintén látja a meséket, akkor eszébe jut újra a mesélő tudás.   A mese kibővült, az elejére bekerült egy külön kis történet Kicsi Kovács Áronról és a piros gördeszkájáról. Ebből váltunk hirtelen a szemüveges témára – számomra a kettő között van egy kis szakadék, nagyon hirtelen a váltás a vagányan gördeszkázó gyerek meg a szemüveg között. A kicsi Kovács Áron inkább most közlekedési eszközökön utazza be Budapestet és lát mindig valami egészen más, életteli dolgot az önmagában érdektelen valóság helyett. Ő az író tükörképe, aki a hétköznap csodáit írja mesévé és történetté: ahogy Finy Petra is tárgyias képekkel és sok-sok hasonlattal dolgozik, a kisfiú is ezekkel a retorikai eszközökkel próbál fogást találni a valóságon. Az eredeti Kicsi Kovács Áronban ez a szerkezeti egység is jóval rövidebb volt, kevesebb átalakuló látvánnyal, kitérők nélkül halad a végkifejlet felé. Most még ellátogatunk egy morcos nagynénihez, akinek meg  gonoszat látó szemüvege van, és egy szemüvegcsere után rögön megbékél. Végül eljutunk a még kisebb Kovács Áronig és szemüvegéig: a mesélőkedv örök, de a felnőtt is beszállhat, ha a gyermekkor szemüvegén át nézi a világot és csodálkozik rá.   Győri Hanna Forrás: pagony.hu