Rofusz Kinga: Irijám és Jonibe "A jó gyermekkönyv-illusztráció nem feltétlenül szép, annál inkább izgalmas, folyton új felfedezésekre csábító, lehet fésületlen kissé, lehet groteszk vagy szürreális, hívhat csendes belső utazásra vagy kiválthat harsány hahotát. A lényeg, hogy professzionálisan megformált, friss, önálló vizuális világként jelenjen meg, amely karakteres és újszerű módon képes reflektálni saját jelenünk képiségére. Fontos, hogy olyan képi világ legyen, amely „hisz önmagában”, a szövegtől függetlenül is működőképes, illetve azzal dinamikus viszonyban áll. Éppen ezért tévedés kizárólag „illusztrált könyvekről” beszélni, hiszen az feltételezi a megvilágítandó szöveg jelenlétét (vagy primátusát). Helyesebb talán képeskönyvekről szólni, azaz olyan papír alapú történetekről, amelyek kibontásában a képeknek meghatározó (olykor kizárólagos), de mindenképp a szöveggel egyenrangú szerepe van." (Révész Emese)   A szöveg  és kép viszonya

 

Illusztráció és a szöveg kapcsolatában Varga Emőke* a korszerű elméletekre támasz­kodva négy alapvető viszonyt tételez. A metaforikus, a metonimikus, a szinekdotikus és az ironikus viszonyt. Metaforikus viszony a szerző szerint akkor jön létre, ha szöveg és kép viszonya nagyjából kiegyensúlyozott, és az illusztráció arra törekszik, hogy saját (képi) eszközeivel a teljes, az „ideális jelentést” maga is elmondja, mintegy a szöveg képi megfelelője legyen. Így szöveg és kép között egyszerre van azonosság (a jelentésben) és különbség (eszközökben), s a kettő együttese hat a befogadóra. A metonimikus viszony lényege, hogy az illusztráció a szövegegésznek csak egy bizonyos, rendkívül fontosnak érzett mozzanatát ragadja meg, ebben mutatva fel annak teljességét. Az ilyen illusztráció a szó eredeti értelmében „megvilágít”, miközben szándékosan eltávolodik a szöveg teljességétől. A szinekdotikus illusztráció arról ismerhető fel, hogy csak rész(ek) felmutatására vállalkozik, nem bízik semmiféle teljes, „ideális jelentés” megragadhatóságában, ugyanakkor a részek felsorakoztatásával mégis a szövegegész képi megjelenítője akar lenni. Varga Emőke szerint ez a fajta illusztráció elsősorban a mai gyermekkönyvekre jellemző. Végül a negyedik típusba a szerző azt az esetet sorolja, amikor az illusztráció ironikus viszonyba lép a szöveggel. Nem azonosul annak szemléletmódjával, hanem attól eltávolodva olyan jelentésrétegek feltárására törekszik, amelyek talán első olvasásra nem is tárulnának fel a befogadó előtt. Ezzel más, bizonyos értelemben többletjelentéssel képes felruházni a szöveget. Forrás: Irodalmi Jelen   A könyvillusztrációk segítik az óvodások meseértését Szöveg és kép kapcsolatát vizsgálták kutatók Takács Zsófia Katalin, az ELTE PPK Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport vezetője és Adriana G. Bus (VU University Amsterdam) friss kutatásában a szemmozgáskövetés segítségével vizsgálták az illusztrációk és a meseértés kapcsolatát. A kutatók rövid, narratív mesék és szemmozgáskövetés segítségével negyvenegy óvodás bevonásával azt vizsgálták, hogy az illusztráció jelenléte, illetve minősége hogyan hat a gyerekek emlékezetére, vagyis milyen mértékben tudják felidézni a gyerekek rövid idő elteltével a meséket. Az eredmények azt mutatják, hogy azok az illusztrációk, amelyek a mese szövegében foglaltakat ábrázolják, nagyban segítették a szövegértést, így sokkal több információt idéztek fel a gyerekek ezekből a mesékből az illusztráció nélküli mesékhez képest. A vizsgálat eredményei azt támasztják alá, hogy az óvodásoknak mesekönyvolvasás közben szükségük van a képekre, ám jótékony hatás úgy érhető el, ha ezek szorosan kötődnek a szöveghez. Az eredmények alapján fontosnak tűnik, hogy a gyerekek az óvodai csoportos mesekönyvolvasás során is lássák a képeket, miközben hallgatják a mesét. Jobb szövegértési készségekkel rendelkező, nagyobb gyerekek esetében feltételezhetően már csökken az illusztrációk szerepe a szövegértésben. Forrás: MTI _________________________ * Varga Emőke: Illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban. L’Harmattan, 2012., 260 oldal