1. Megegyem vagy ne egyem? Elárulok neked valamit. Régebben nem igazán rajongtam a zöldségekért, úgy is mondhatnánk, egyáltalán nem szerettem a zöldségeket. De nemrég gyökeresen megváltozott a véleményem... Miközben anyuka elkíséri Beát az orvoshoz, a nagyi és kis unokája kirándulnak egyet a veteményesben, hogy begyűjtsék az esti leveshez szükséges zöldségeket. A kissárkány lemondóan int mancsával: "Én nem szeretem a zöldséglevest." - De a játéknak tűnő munkát nem lehet visszautasítani! Ettől a pillanattól kezdve az idő kereke mintha visszafelé forogna: visszarepíti a zöldségeket eredeti helyükre, a földbe, mely Dani számára kellemes meglepetést okoz. Ez a megfelelő alkalom, hogy megtanulja a növények nevét és megismerkedjen terméseivel. "Keress, nézz, szaglássz, érints..." - buzdítja a nagyi... Ez a könyv egy látszólag mellékes témát érint: a gyerekek zöldségekkel szembeni ellenszenvét. Ezt előítélektekből fakadó ellenszenvnek nevezzük, ami alól egyetlen kivétel létezik: természetesen a krumpli. Azonban, ha jobban megszemléljük, a téma fontosabb, mint gondolnánk. Az általánosabb hozzáállás ugyanis a viszolygás mindentől, ami új és szokatlan. A legkisebbek zöldségek iránti ellenszenve szorosan kapcsolódik a másféle ételéekkel való első találkozásukhoz. Mihez képest is? Tertmészetesen a tejhez képest.  Az első táplálék minden csecsemő számára az anyatej, a tehénztej vagy a tápszer. Elegendő csupán az ajkainkat mozgatni, s nyomban lenyeljük a meleg, édes folyadékot. A zöldség azonban lehet hideg, mint a saláta, savanykás, mint a paradicsom, rostos, mint a zöldbab, kemény, mint a répa, vagy lehet kissé fémes ízük, mint a spenótnak. Egy olyan korszakban élünk, amelyben a táplálkozási zavarok egyre gyakoribbak és egyre korábban jelentkeznek. Tehát fontos, hogy azonnal szembenétzzünk a problémával, és megoldást keressünlk arra, hogyan lehetne felülhkerekedni bizonyos élelmiszerek elutasításán. A jó hozzáállás, a pozoitiív elvárás. kipróbálás, kísérletezés. Ez a fontos! Nincs jobb, mint a gyerekek kíváncsigára hatni. A megismerésre való törekvés, ami kognitív fejlődésüket serkeni, élénkíti, feléleszti. Amikor a kisgyermek kérdezősködik, felkészül arra, hogy megpróbálja megérteni a dolgokat. És a válaszok annál hatékonyabbak, minél inkább kapcsolatba kerülnek a gyakorlati tapasztalattal. Manapság a "nem akarom ezt a papit" probléma nemcsak a családot érinti, hanem az iskolát is, de főleg a legkisebbeket, ahol a gyerekek közösen étkeznek.  Ez a könyv egy lehetséges választ sugall: tegyük játékossá!  Honnan is származnak? Hogyan termeljük őket? Hogyan lesz belőlük fogyaszható étel? Ezek a kérdések otthon és a gyermekközösségben is megfogalmazódnak, de aztán valahogy eltávolódnak tőlünk. Távol állnak az ipari termeléstől, a technikától, a tartósítókkal teli élelmiszerektől. Ezért a könyv elkalauzol bennünket vidékre a nagyihoz, aki a mesékben mindig a városon kívül, az erdő szélén lakik, közel a természethez, ott, ahol minden gyermek fel szeretne nőni. (Silvia Vegetti Finzi)

2. Jön a mumus! Tudtok titkot tartani? Egy iciri-picirit félek a sötétben. Éjszakánként az árnyak félelmetes szörnyeknek tűnnek. De ilyenkor csak a képzeletem játszik velem, és elég, ha apu mancsát megszorítom – azonnal visszatér a bátorságom!     Többek között azért olvasunk mesét a gyerekeknek, hogy szórakoztassuk őket, de azért is, hogy a lehető legjobban segítse őket felnőni. A növekedés során a félelem érzésén nem minden gyermek tud felülkerekedni. Bizonyos szempontból védekező rendszerként működik a félelem, mert a veszélyre figyelmezteti a testet és az elmét. Gyakran azonban nincs szó konkrét veszélyről, hanem a félelemtől való félelemet kell leküzdeni. Pontosan erre a célra készült a könyv, mert a gyermekek szemszögéből foglalja össze és próbálja irányítani cselekedeteiket, mozgósítani tartalékaikat. A téma a sötétségtől való félelemre összpontosul, ami talán a legelterjedtebb és legnyugtalanítóbb félelem a gyerekek körében. Nincs tehát jobb megoldás, mint ráirányítani egy mesebeli szereplőre, és történetet faragni belőle. Ily módon a kisgyermek kívülről és belülről is belefeledkezik a fantázia világába: egyszerre lesz szereplője és nézője a történetnek. Éjszaka van, és mint oly gyakran megesik, a tárgyak árnyékai megnagyobbodnak, és elvesztik megnyugtató hétköznapi alakjukat. A kissárkány nem tud elaludni, különféle hangokat hall. Első reakciója, hogy összekuporodik ágyában, és belefúrja fejecskéjét a párnába. Egy kis idő elteltével azonban kikászálódik az ágyból, s megnézi, mi történik. Mivel a sötétben nem lát jól, mind a négy érzékszervét próbálja bevetni (a szaglást, a hallást, a tapintást és az ízlelést) felfedezőútján. Ez a vállalkozás lehetővé teszi számára, hogy jobban megismerje otthonukat, családját, no és persze önmagát is. A szappan finom illata alapján rájön, hogy a fürdőszoba mellett jár, édesapja horkolása ráébreszti, hogy szülei hálószobája előtt halad el. Ujjacskái tudatják vele, hogy valami puha van az asztalon, és amikor megnyalogatja, rájön, hogy ez pontosan az a finom krém, amivel a mama Bea szülinapi tortáját akarja díszíteni. Itt megnyugszik, hogy semmi félelmetes tárgy nincs, de az előszobában egy rettenetes szellem bukkan fel előtte, amitől bizony nagyon megijed. De tudja, hogy szülei közel vannak, így félelme is elszáll. (Silvia Vegetti Finzi)   3. Irány az óvoda! Az első nap az óvodában nagyon fontos, de Bea aggódik miatta… A kicsi Beának ez az első napja az óvodában. Habár az elsőszülött Dinivel már átélték mindezt szülei, otthon azért mindenki izgatott. Az első alkalom ugyanis mindenkinél másképp működik. Dini és barátai, Teó, Brúnó és Liza igyekszenek meggyőzni a kicsi Beát, hogy az ovi nagyon is szórakoztató hely, ahol sokat lehet játszani. A mese végén Bea örömmel újságolja anyukájának: "Az ovi nagyszerű, az óvó néni szuper jó, és a többi kölyök is mind  barátom!"