Hintafa blog   Az első részben tizenhárom különböző mese és köztük két vers gyűlt össze. Ezeket szelíd, barátságos hangulatuk, nyelvezetük egyszerű, de mégis jól formáltsága fűzi egybe. A sokféle szereplő az óvodások és kisiskolások figyelmét és képzeletét megragadja és nem ereszti. Egytől-egyig egyszerű, könnyen érthető problémából indulnak ki a történetek, amik végén a tanulságot nem érezzük tehernek, inkább magától értetődőnek, az események természetes következményének. Marék Veronika a humorról is gondoskodik és ehhez elég néhány egyszerű, de kedves ötlet. Lehet az játékos versike, vagy majmocskák bolondos kókuszdió-lakomája. Érzelmileg is színesek a kalandok. Van, ami megmosolyogtat, máskor drukkolunk, hogy hősünk szomorúsága, magánya enyhülést találjon. A változatos helyzetekhez egy óvodásnak is gyakran van szerencséje, ezért is volt olyan nagyon jó olvasni a kötetet, amikben a csetlő-botló, vagy az egyedülléttől szenvedő, netán goromba, esetleg komisz, pláne szófogadatlan főhős eligazodik és megtalálja boldogulása módját. A karakterek okosan eltalált vonásai sokszor rácáfolnak a külső jegyeikre, ami már eleve elgondolkodtató volt hallgatóságom számára. Pásztohy Panka tökéletes választásnak bizonyult a kötet képi világának megálmodásához. Látszik, hogy átgondoltak, a szöveggel megfelelő ritmusban mozognak együtt a képei. Ennek a fontosságára sokszor ráeszmélek még T-nél is, mert a belső képalkotó készség kialakulásához az is lényeges, hogy a hallott mese egy-egy fontos momentuma megjelenjen az illusztrációkon. Jól estek a szemünknek a fekete-fehér rajzok, hiszen a túlzottan sok színes kép is megterhelő tud lenni. Ahogy a bejegyzés írása közben visszagondoltam a képekre, majd átlapoztam újra a könyvet egy szó jutott eszembe: holdfényes. (Dacára annak, hogy a világos tónusú rajzok többségben vannak.) Talán ez a szó is érzékelteti a mesék megnyugtató miliőjét, kitartó vonzalmunkat, ahogy minden este vártuk, hogy visszatérhessünk hozzájuk.