Interjú a szerzővel Aki a facebook oldalára tekint, azonnal láthatja, hogy családjával szoros kapcsolatban élnek a vízzel. Aki a Misu és a piros kenut elolvassa, a kajak-kenu sporttal való kötődést is megérzi. Így van – mondja Nógrádi Gergely. – A facebook oldalamon a profil képem a fiam, Benu által készített nagyon ötletes rajz, amelyen egy hajóban ülve írok, olvasok, mert szerinte én erre is képes vagyok. A nyitóképen pedig a Dunán vagyok látható a gyerekeimmel, hiszen mi valóban folyamatos kapcsolatban vagyunk a vízzel. A pesti létet magunk mögött hagyva a családdal kiköltöztünk Gödre,  és egyre közelebb és közelebb kerültünk a Dunához. Ma már mindössze százötven méterre lakunk a folyótól, korábban többször előfordult, hogy úgy mentem be a délelőtti szerkesztőségi értekezletre, hogy előtte korán reggel már úsztam a Dunában. A gyerekeim is természetesen Gödön kajakoznak, és rendszeres vízitúrázók vagyunk. És nyilván otthon a tárolóban van egy piros kenujuk is… Zöld. De van. A könyvben az egyik lány szereplő, Oti döntése alapján lett pirosra festve a kenu, ami a fiúk számára egy kicsit ciki szín, de végül elfogadják. Egyébként a könyv címjavaslata Benu és a piros kenu lett volna, ám a szerkesztő, Csapody Kinga arra kért, futassunk meg hat-nyolc kenura rímelő nevet a címmel kapcsolatban, és a kiadónál végül Misura szavaztak. Ön szerint mennyire elérhető, megélhető a mai gyerekek számára a könyvben leírt varázslatos történet? Mert talán minden gyereknek szüksége lenne egy ilyen piros kenura, amely kalandokat ígér, amely közel hozza számára a természetet, amelyben igaz barátságokat köthet. Jó lenne, bár nehéz olyan kerületekben, városokban megmutatni ezt a csodát, ahol nincs víz. A feleségem Ceglédről jött, neki kellett egy kis idő, amíg ráhangolódott a vízi létre. De a környezetemben azt tapasztalatom, hogy az a gyerek, aki egyszer kenuba vagy kajakba ült, és végigevezett egy túrát mondjuk a Rábán vagy a Mosoni-Dunán, sátorban aludt, tüzet rakott, átélte a szabadság érzését, az újra lapátot vesz a kezébe, mert tudja, hogy sok-sok szépséget, izgalmat, kalandot élhet át a vízen. Az én gyerekeim sokfelé jártak már a világban, de sem Barcelona, sem Jeruzsálem, sem a párizsi Eiffel-torony nem hozta őket lázba annyira, mint amikor vízitúra előtt elkezdjük pakolni a vízhatlan hordóba a sátrat, a ruhát… VISSZA AZ OVISOK OLDALÁRA>> VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>