Északfi
2019.04.18. 02:04
Írta: Edith Pattou
Fordította: Uzsoki Eszter
Illusztrálta: Barcza Dániel
Kiadó: Ciceró, 2016
Oldalszám: 430
A babona szerint a gyermekek, akik észak felé fordulva jönnek a világra, felnőve messze kóborolnak az otthonuktól. Rose édesanyja retteg, mert északi lányára magányos, jeges halál vár, ha követi a sorsát. Rose erről mit sem tud, így amikor egy hatalmas fehér medve bukkan fel a házukban, és magával akarja vinni őt, vele tart.
A medve egy rejtélyes kastélyba viszi Rose-t, ahol a lány szobájában éjszakáról éjszakára egy néma idegen bukkan fel.
Ahogy a kíváncsisága úrrá lesz rajta, Rose szörnyű bajt okoz, így hosszú útra kell indulnia, hogy megmenthesse a szerelmét és betölthesse valódi sorsát.
|
Edith Pattou nem túl ismert nálunk, és igazából olyan rengeteg könyv nem is fűződik a nevéhez külföldön sem, hiába jelent meg az első könyve még a ’90-es évek elején. Van egy két részes sorozata, az Eirren dalai, és három különálló regénye, amelyek mind az ifjúsági fantasy zsánerét erősítik. Messze a leghíresebb írása a 2003-ban megszületett Északfi (East), ami több, gyermekregényeknek osztott díjat is bezsebelt.
2016-ban a Ciceró Könyvkiadó hazánkban is megjelentette a regényt – hogy véletlenül, vagy azért, mert kiderült, hogy az írónő az egyébként kerek történet folytatásán (West) munkálkodik, az talán nem is annyira lényeges, bár remélem azt is kiadják majd, és nem csak tizenhárom év múlva…
Nem fog sok időbe telni, mire rájövünk, hogy az Északfi bizony A Szépség és a Szörnyeteg klasszikus meséjének újra-értelmezése, norvég környezetbe ültetése. A később világhírűvé vált európai népmesét 1740-ben jegyezte le először Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve. A mai gyerekek ennek a történetnek már a „hollywoodiasított”, egyszerűsített változatát ismerik inkább, köszönhetően többek között Walt Disney-nek is. Az Északfi megtartja az ős-történet több elemét, valamint sok egyéb skandináv ízzel, északi vonással fel is duzzasztja azt – szerencsére, hiszen ha már több mint négyszáz oldalasra hizlalja fel a mesét, mi lenne velünk ide illő tartalom és kalandok nélkül?
profunduslibrum.blogspot
A középkorban játszódó könyv főszereplője Rose, a sokgyermekes norvég család legkisebb lánya. Apja egy csődbe ment térképkészítő, aki a szomszédok jóindulatára szorul. Rose édesanyja mindent elkövet, nehogy északi fekvésű gyermeke szülessen – hiszen az tudvalévőleg csak bánatot okoz a szüleinek, vándorlásra, csínytevésekre hajlamos lesz –, így a legkisebb lány is keleti születésű lesz – dolgos, szerény, akiben a szülőknek sok örömük telik. Ezzel csak annyi a probléma, hogy bizony ez egy szemenszedett hazugság. Rose északi, akit egy éjszaka a házukba betoppanó fehér, beszélő jegesmedve az anyagi megerősödés – és egy halálosan beteg testvér gyógyulásának – ígéretével elkér a szülőktől. Rose már régóta érzi, hogy nem illik a keleti gyerekek közé, önként elszökik a medvével, és hosszú vándorútra indul vele annak elvarázsolt kastélyába.
A lánya elvesztésébe szerencsétlen apja szinte beleőrül, és szeretett térképei segítségével a keresésére indul. Rose utazása a medvével csak kalandjai kezdetét jelentik, engedve sorsa rendeltetésének és a szívében izzó ismeretlen érzésnek bebarangolja Nyugat- és Észak-Európa emberek és szörnyetegek (konkrétan trollok) által lakott és lakatlan tájait. Eljut Grönlandra és az ismert világ határán is túlra, hogy rájöjjön, képes minden veszélyen úrrá lenni, minden akadályt legyőzni, míg célját eléri. Közben persze barátokat szerez és megismeri az igazságot a fehér jegesmedvéről és a Trollkirálynőről, minden megpróbáltatásának okozójáról is.
A romantikus „fantasy-light” kötet az első pillanattól kezdve érdekes volt, mikor beindult végre a „kalandozós” rész, főleg mikor hajóra száll, hogy északra utazzon, akkor persze még jobban tetszett. Egy kisebb – morális – dilemmám azért volt vele. (Kicsit innen spoileres ez a bekezdés!) A Trollkirálynőt személy szerint nagyon sajnáltam, drukkoltam is neki, hogy végül ne bukjon túl nagyot, hiszen nem gonoszságból okozta az egész kalamajkát, hanem igaz szerelemből, amibe apjának, a Trollkirálynak a varázsereje és átka kavart be. Ellopni a kisfiút persze nem volt valami jól átgondolt cselekedet, de hát a szívnek nehéz parancsolni...
Az Északfi a történetében könnyedén ad annyi pluszt, hogy ne érezzük bántónak, hogy egy ismerős mese a kiindulópontja. Emellett jó stílusban megírt, olvasmányos és gyermekbarát is (csak az illusztrációkat tudnám feledni...). Nemcsak tartalmilag, hanem gyakorlatilag is, hiszen a könyv közepesen hosszú és kifejezetten rövidke fejezetre tagolt – amiknek a címe mindig az adott nézőpontkarakter neve (Rose, Neddy, Apa, Fehér Medve és Trollkirálynő) –, így a gyerekek könnyen nyomon tudják követni, épp kinek a „fejében vannak”. Plusz, az aznapra rendelt estimese-részt is könnyeben megjegyzik, mintha a mű csak néhány hosszú részre lenne felosztva. Egyébként nyolc éves kortól nyugodtan ajánlom olvasásra, de akár még az alatt is lehet vele próbát tenni, sok vér nincs benne… legalábbis eleinte…
|
|