Írta: Igaz Dőra, illuszttrálta: Endrődi Kata. Pozsonyi Pagony, 2020., 56 oldal   Nem minden kislány szereti, ha tökéletes a haja és  csinos a ruhája – például Kata sem.   Éppen ezért a balettért sincs oda, ellentétben a barátnőjével, aki viszont még a közös játékidőt is szívesen feláldozza ezért a szenvedélyért.   Az első fejezetből megtudhatjuk Kata duzzogásának okát. Ráadásul barátnője, Blanka is inkább balett órára megy...   I. fejezet

 

Kata duzzogott. De most úgy igazából. Mert máskor is szokott duzzogni, de a rosszkedve általában hamar elillan. Hiszen ha spenót az ebéd, utána mindig jön a palacsinta, ha foglalt a hinta a játszótéren, akkor a csúszdánál biztos nem kell sorban állni. Egyszóval kár duzzogni. Kár, ha úgyis vár valami más jó az emberre. De most nem várt semmi jó. Legalábbis Kata így érezte. – Unatkozom! – nyafogta. – Unatkozom! Anya felnézett a vasalásból. – Miért nem rajzolgatsz? – kérdezte. – Mert unalmas – duzzogott Kata. Apa is felnézett a számítógép mögül. – Miért nem legózól? – érdeklődött. – Mert az is unalmas – válaszolta Kata. És mielőtt apa vagy anya felvetette volna, hogy menjen babázni, színezni, kézműveskedni vagy építeni, még elismételte ötször: – Minden UNALMAS, UNALMAS, UNALMAS, UNALMAS, UNALMAS! Anya nagyot sóhajtott. Nála ez azt jelentette, hogy már ő is unja. Mármint azt, hogy UNALMAS. Mert ez ment, mióta hazajöttek az oviból. Végig a villamoson, végig a lépcsőházban, végig az uzsonnánál, egész délután. Hiába talált ki anya mindenféle játékot, a duzzogás ugyanúgy folytatódott. És az sem segített, hogy apa is hazaért. Sőt, az ő ötletei még unalmasabbak voltak. Apa is sóhajtott. Pedig ő csak akkor szokott sóhajtani, ha már tényleg teljesen tanácstalan. Aztán hirtelen felcsillant a szeme, mintha a világ legjobb ötlete jutott volna eszébe. – Mi lenne, ha áthívnád Blankát? – kérdezte. Blanka a szomszédban lakott, és éppen annyi idős volt, mint Kata. Csak éppen másik oviba járt, és nem biciklizni szeretett, hanem rollerezni, és nem a piros volt a kedvenc színe, hanem a rózsaszín. De kedves volt. Legalábbis múltkor, amikor összefutottak a homokzóban, egész jól el tudtak játszani. Építettek várat, várárkot meg alagutakat, fel is díszítették apró kavicsokkal. Izgalmas volt. Éppen ezért Kata nem vágta rá rögtön apa ötletére, hogy ez is unalmas. Beleegyezett, hogy áthívják Blankát játszani. A csengetésre Blanka anyukája nyitott ajtót, és mögötte ott állt Blanka is. Tetőtől talpig rózsaszínben, ami nem igazán jött be Katának, de az, hogy mosolyog, annál inkább. A mosoly azt jelenti, hogy Blanka örül neki. És hogy szívesen játszik vele, hogy ne legyen a délután olyan UNALMAS. Éppen ezért Kata is fülig érő szájjal nézett Blankára. Ami gészen addig tartott, amíg Blanka meg nem rázta a fejét. – Balettórám lesz – mondta. A mosoly úgy tűnt el Kata arcáról, mintha letörölték volna. Hátat fordított, és visszavágtatott a saját lakásukhoz. Azt már csak messziről hallotta, amint anya és Blanka anyukája megbeszélik, hogy majd legközelebb. Bement, és bumm, bevágta maga mögött az ajtót. – Na, nem játszotok Blankával? – kapta fel a fejét apa. Aztán Kata arcát látva meg sem várta a választ, csak nagyot sóhajtott. Ez volt az igazi „most-már-nincs-több-ötletem” sóhajtás. Csendesen beletörődött, hogy egész nap ezt fogja hallgatni: minden UNALMAS. És így is lett.