| 
 Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) visszatér (bár el sem ment)Bálint Anna  2016.09.07. 15:37 
	
		
			| 
					 Írta és illusztrálta: Dániel András. Pozsonyi Pagony Kft, 2016., 72 oldal 
					  
					 Azt hiszem, nem az az abszurd, derűs és otthonos világ az, amitől olyan jó kézbe venni a könyvet, hanem az a hanyag elegancia és könnyedség, ahogy a szerző elénk tárja ezt a szerethetően bizarr világot, erőlködés nélkül, egyedülálló humorral, időzítéssel és a rajzok és a szöveg tökéletes harmóniájával. 
					  
					Sajnos ahhoz, hogy százszázalékosan átjöjjön, mitől ennyire zseniális a könyv, kénytelen leszel elolvasni elejétől a végéig, de – ahogy Kicsinéni is megmondta –, ennél nagyobb bajunk sose legyen.  |  
	 
	
		
			| 
					Kicsibácsiék történeteinek nagy része ugyanúgy az apró házaspár hétköznapjait meséli el, illetve hát ők mesélik el kávézgatás, sültkrumpli-csipegetés vagy keresztrejtvény-fejtegetés közben, hogy mi minden történt velük egy, tíz vagy ki tudja, hány éve. Olvashatunk történeteket Kicsibácsi fel-nem-találmányairól, Kicsinéni bevásárlásairól, Imikém egyszerű és kevésbé egyszerű gondolatairól.  
					  
					Megtudhatjuk, mi a forgatókönyv akkor, ha Kicsibácsi és Imikém repedést gyűjteni indulnak; hogy milyen elképesztően lassan beszél Valamilyen Gyula, a szomszéd; vagy hogy mi a teendő akkor, ha Kicsinéni meghallja a prézli szót. 
					
 Az új mesékben ugyanúgy megtaláljuk a különleges nyelvi játékokat, a képtelen kifejezéseket (runyon, brefönd, vagy, teszem azt, kvakorkumoponir), mint az előzőben, és a mesék zárómondatai is ugyanúgy telitalálatok minden történet után, ahogy azt megszokhattuk. Főleg a legutolsóé, de nem mivel nem szeretnék nagyot szpojlerezni, álljon itt egy másik:
 
					
						„– Sajnos elég recsegősen jön be középhullámon – teszi hozzá sajnálkozva Kicsibácsi, miközben bekapcsolja a rádiót. Azután ülnek ott ketten a délutáni fényben, és hallgatják, mint csúszik ropogva sziklamedrében a lassú északi jég.” 
					Annyi minden van, amitől Kicsibácsiék története ennyire brilliáns lesz – a precízen kidolgozott, szerethető karakterek, a derűs, néhol fanyar humor, a nyelvi huncutságok, az utánozhatatlan meghittség –, hogy irtó nehéz szavakba önteni, miért van az, hogy a mai napig olvasgatom a történeteiket elalvás előtt.  
					  
					Azt hiszem, nem az az abszurd, derűs és otthonos világ az, amitől olyan jó kézbe venni a könyvet, hanem az a hanyag elegancia és könnyedség, ahogy a szerző elénk tárja ezt a szerethetően bizarr világot, erőlködés nélkül, egyedülálló humorral, időzítéssel és a rajzok és a szöveg tökéletes harmóniájával. 
					  |  
	 
	  
	  |