Az arany iránytű (2) A titokzatos kés
2020.06.04. 11:17
Írta: Philip Pullman
Kiadó: Alexandra, 2007
Fordította az 1-2. kötetet: Borbás Mária
Oldalszám: 334
Az oxfordi Will Parry tizenkét éves fővel egyetlen támasza zavart viselkedésű édesanyjának: állapotát mindenáron titkolni akarja mások elől, mert fél, hogy őt is elveszíti, akárcsak rég eltűnt apját, a rejtelmes felfedezőt. Amikor gyanús férfiak kezdenek szaglászni a házuk táján, senkinek nem mer szólni, úgy gondolja, saját erejéből halaszthatatlanul fel kell göngyölítenie a családi titkot. Már megtanulta, hogy az élet kegyetlen, de nem sejtheti, hogy forrong körülötte ég és föld.
Oxfordi kislány Aranyszájú Lyra is, Lord Asriel leánya, akit a trilógia előző kötetében már megismerhettünk. A patinás Jodan-kollégium falai között nevelkedett, és nagy szakértelemmel kezeli a mindentudó, színarany aletiométert. De gyakorlati dolgokban már korántsem olyan járatos, nem tudja, hogyan kell önállóan hajat mosni, egy rántottát megsütni.
A fiú és lány azonos nevű városban lakik, mégis két különböző világban, és ez szó szerint értendő. Mindketten elvetődnek ugyanis egy harmadikba, egy különös tengerpartra, ahol híre-hamva sincs felnőttnek, és fokról-fokra kiderül, találkozásuk korántsem véletlen…
|
cornandsoda.com
Megsokszorozott világ
A történet kezdete máris megragadja a figyelmet, ugyanis néhány fejezet erejéig szem elől tévesztjük az előző kötet főhősét, Lyrát. Megismerkedünk a tizenkét éves Willel, aki a „mi világunkból” lép át Cittagàzze városába egy átjárón keresztül. A két gyermek útja itt keresztezi egymást, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ketten nagyon jó csapatot alkotnak. Will igazán érdekes karakter, és a színre lépése nagyon jótékony hatással van a történetre. A koraérett fiú, ─ aki saját világában apja eltűnése után zavarodott édesanyja egyetlen támasza volt ─, több szempontból ellentéte az öntörvényű és hebrencs Lyrának. Will a lány életébe is egyfajta védelmezőként, „idősebb testvérként” lép be, ám emellett a szereposztás mellett mindkét gyermekben ott van a harcos, így egyenrangú társak is.
Will mellett újabb karakterek kapcsolódnak be a történetbe, és a meglévő mellékszereplők sem merülnek feledésbe. Megismerkedünk az okos és melegszívű Mary Malone professzorral és az ellenállhatatlan boszorkánykirálynővel, Ruta Skadival. Sőt, egy rövid időre Will apja, John Parry is feltűnik a színen, aki ─ mint azt nagyon hamar megsejthetjük ─, nem egy fiatalabb nő miatt lépett le, hanem eltűnt egy másik világban. Emellett pedig tovább követhetjük Mrs Coulter, Lord Asriel, Serafina Pekkala és Lee Scoresby sorsának alakulását is. Ez a sok karakter ─ akik mindegyike élő és izgalmas ─, elengedhetetlenné teszi a több szálon futó történetmesélést, amitől a cselekmény még feszesebbé és pörgősebbé válik, mint az első könyv esetében.
Hogy tovább fokozódjanak az izgalmak, a régi és új szereplők mellett egy-két új faj is megjelenik a történetben. A Cittagàzze lakosságának nagy részét elüldöző, fenyegető Fantomok, amelyek kiszipolyoznak a felnőttekből mindent, ami emberi, fontos szerepet kapnak az események alakulásában. Ám az angyalok, akik csak a könyv végén lépnek színre, a trilógia második részében még nem kapnak túlságosan sok lehetőséget a kibontakozásra.
Természetesen előbb-utóbb feltűnik a titokzatos kés is, ami nem véletlenül lett a második kötet címadója. A különös fegyver rendkívüli hatalommal ruházza a fel a következő őrzőt, Willt, ám a birtoklása éppen olyan nagy áldozatot kíván a fiútól, mint Lyrától az aletiométer. A hatalmas terhek cipelése azonban tovább erősíti a két gyermeket összekötő sorsközösségét.
A több szálon és több világban futó cselekmény az Északi fényhez hasonlóan bővelkedik váratlan fordulatokban, különösen a fő csapásvonal; Lyra és Will kalandja. Az események észveszejtő pörgése gondoskodik arról, hogy egyetlen olvasó se legyen képes letenni a könyvet, ugyanakkor a vallással kapcsolatos, egyre sötétedő kép valószínűleg nem nyeri el a mélyen hívő emberek tetszését. Míg az első kötetben csak az Isten földi helytartójaként működő Magisztériumot éri bírálat, a folytatásban Lord Asriel már egyenesen a Mennyországnak üzen hadat, hogy megvédje az emberiség szabad akaratát.
Némelyik olvasónak tehát szüksége lesz egy kis rugalmasságra, ha élvezni szeretné A titokzatos kést. Az azonban biztos, hogy megéri kifejleszteni ezt a tulajdonságot; Philip Pullman ugyanis az Északi fényben fantáziaarzenáljának csupán töredékét használta fel, így a második kötet legalább olyan színvonalasra sikerült, mint az első. Ráadásul a befejezés is hasonlóan nyitott, így garantáltan felébreszti a kíváncsiságot a befejező kötet iránt.
|
|