Egypercesek blog   A szerző korábbi mesekönyveiben megismert kisfiú, Ati (Ati és a holdvilág; Ati repülni tanul) ezúttal keresztanyjával kapcsolatos emlékeit eleveníti fel, amikor az megbetegszik.   Visszaidézi az előző nyarat, amikor két felhőtlenül boldog hetet töltött vidéken. Sokat játszottak és nevettek a keresztapjáékkal, és a keresztanyja minden este mesélt neki, méghozzá könyv nélkül. Sőt, még az előszobai csodatükör mögött lévő rejtekhelyet is megnézhette, ahol egy rokonuk a második világháború idején bujkált.   A vakáció utolsó napjaiban hazaérkezett az unokatestére, Erika is, akivel aztán remekül eljátszottak, bújócskáztak, bevonva a család kedvencét, Berber kutyát is.     Az Ati trilógia záró kötete Hanga Réka illusztrációival vágyott gyerekkorunk bensőséges, mesébe illő tereibe vezet vissza.   A történetben az az új, bár az Ati történetek mindig tartalmaznak valami szomorú eseményt a család életéből, hogy nem felhőtlen gyerekkort ábrázolnak kizárólag, hanem szerepel bennük olyan dolog, ami szomorúságot okoz a család valamennyi tagjának, de itt gyereklélekre levetítve találkozhatunk vele. Biztos, hogy eszünkbe jut egy-egy szomorú, saját életünkben bekövetkező esemény során, mi is játszódik le a gyerekben, vajon hogy viseli meg, de csak gondolhatjuk, biztosra nem tudhatjuk. Viszont ez egyfajta elképzelése, szavakkal történő kivetítése a lehetséges átéléseknek, érzéseknek, amik a gyereken átfuthatnak. Biztos, hogy a gyerekeket is foglalkoztatják a keserű történések, hisz nem külön, elszigetelve, hanem a családban élnek, és így ők is részesei nemcsak a boldog, de sajnos, a szomorú eseményeknek is. Annyira érzékeny „antennáik” vannak, hogy szavak nélkül is felmérik ha jön, vagy itt a baj. A könyvet úgy látom egy tanmondatra építették: „Amit látunk, az nem biztos, hogy van, és ez fordítva is igaz: nem mindent látunk, ami létezik.” Számomra azonban elsődleges volt a gyerek élményeit olvasni és az ő szemszögéből elképzelni a történetet, és az alaphelyzetet, valamint öröm volt a keresztszüleiről alkotott kedves és szeretetteli képet látni, és a velük együtt töltött idő és annak élményeinek részese lenni. Szép volt, szívesen olvastam és szívesen éltem át. Vonzott a titokzatosság, a kaland, a nyári élmény és a szeretet, ami a családból áradt. Csodálatosan átélhető mindez Hanga Réka illusztrációival – annyira megfogott a szereplők arcábrázolása, a többi testrész el is törpül, és kevéssé kidolgozott, de az érzés, amit a szemekből, arcokból kiolvasható, az nagyon ígéretes. Képekben is közvetített érzéseket. A hangulat pedig igazán olyan, mintha valamelyik nyaradba repültél volna vissza. Ha a tények nem is egyeznek, a kaland, a kacagás, a felhőtlen, gondtalan nyarak emlékét egyértelműen felidézi.   Kiss Ottó könyve a klasszikus mesekönyvek hagyományát eleveníti fel: a főszereplő kisfiúnak és családjának története hétköznapinak tűnik, de valójában tele van titkokkal és kérdésekkel. A különböző idősíkok (Ati és a nagypapa gyerekkora) és dimenziók (álom és valóság) könnyedén épülnek egymásra. Kiss Ottó sejtet, titkokat villant meg és kérdések feltevésére ösztönöz. Mindezt bensőséges, lírai hangon.