Várták a palota kapujában, hogy majdcsak jön valaki, de bizony nem jött senki, mert mindenki jobban félt a mérges Toppantó királykisasszonytól, semhogy feleségül kívánta volna venni. Akkor a király kihirdette, hogy országa felét odaadja annak, aki elhozza Toppantónak az elszakíthatatlan cipellőt. Ez már jobban tetszett az embereknek, és a merész vállalkozók kezdtek tódulni a palotába. Jöttek hercegek, vitézek, szerencsét próbáló vándorlegények, és mind szebbnél szebb cipőket hoztak. Vargák, csizmadiák, valamennyien megpróbálták megvarrni a legszebb és legerősebb topánkát, de alig húzta fel azokat a királykisasszony, mindjárt toppantani kezdett, és egy nap leforgása alatt mindegyiket ronggyá toporzékolta. Meghallotta az esetet egy szegény kis suszterinas. Törte kicsit a fejét, azután fogta magát s beállított a palotába. Mit keresel itt, te Csiriz Berci? – förmedt rá az udvarmester. – Bíz' én mértéket akarok venni a királykisasszony lábáról! Akkor aztán készítek neki olyan cipőt, hogy örök életére leszokik a toporzékolásról. – Elmenj innét, inci-finci suszterinas! – háborodott fel az udvarmester. – Nagyobb legények is pórul jártak már itt! Hanem a király meghallotta Csiriz Berci szavait, és nem engedte elzavarni. – Gyere csak, fiam! Hátha éppen te tudsz segíteni rajtunk. A királykisasszony durcásan nyújtotta oda a lábát a suszterinasnak. Az alaposan megméricskélte, majd hátat fordított és hazament. Rá sem pillantott a királykisasszonyra! No, a Toppantó királykisasszony annál jobban megnézte a suszterinast, és lángoló orcával vette észre, hogy az ormótlan csirizes kötény mögött milyen deli, barna legényke rejtőzik. A suszterinas pedig munkához látott, és három nap, három éj alatt gyönyörű cipellőt varrt, sündisznó bőréből – de úgy ám, hogy a tüskék belül voltak. Kívülről nem is lehetett látni a turpisságot! Nem vette észre a királykisasszony sem, mert az bizony egyre csak a Csiriz Berci fekete szemét bámulta, amikor eléje állt. – Engedd meg, hogy lábadra adjam az elszakíthatatlan cipőt, szép királykisasszony! – szólt Berci, és már húzta is fel neki a topánkákat, jó erős csattal rá is csatolta a bokájára. Toppantó királykisasszony lépett egyet a szép, új cipőben, és nagyot sikoltott: – Hiszen ez szúr! Vedd le hamar! – Nem veszem én! – nézett rá hetykén Csiriz Berci. Ezt szaggasd el, ha bírod! Mérges lett a királykisasszony, és toporzékolni akart, de nem bírt ám, mert a tüskék beleszúrtak a talpába. Haragjában a cipő csatját is hiába tépte, mert az olyan furfangos szerkezet volt, hagy csak a kis suszterinas tudta kikapcsolni. Kénytelen-kelletlen viselnie kellett hát a sündisznóbőr cipőt. Az öreg király elfordult, úgy mosolygott nagyokat a bajusza alatt. Toppantó királykisasszony sírt mérgében, de aznap egyetlenegyet sem toppantott. Másnap már égett, fájt a lába a cipőben. Üzent a suszterinasnak, hogy vegye le – az meg visszaüzent, hogy még ráér. Harmadnap megint üzent neki a királykisasszony, hogy ha nem veszi le a lábáról a sündisznóbőr cipőt, hát úgy megharagszik, hogy leütteti a fejét. Csiriz Berci azt válaszolta, hogy akkor a királykisasszony szép lábát is le kell vágni, mert nem lesz, aki megszabadítsa a tüskés lábbelitől, és a tüskék beledagadnak a rózsaszínű talpába. Látta már a királykisasszony, hogy méreggel nem megy semmire. Negyednapra szépen megszelídült, és aranyhintaján maga ment el a suszterinasért. Rámosolygott, mint a tavaszi napsugár, és szép szóval kérte, hogy húzza le a cipőjét, mert ő soha többé nem fog toporzékolni. Több se kellett Csiriz Bercinek! Nyomban letérdelt a királykisasszony elé, kikapcsolta a csatokat és így szólt: – Most már látom, hogy megváltoztál, és nem vagy többé kiállhatatlan, mérges királykisasszony! A királykisasszony pedig lerúgta a szúrós cipellőket, és örömében mezítláb kezdett táncolni. Odaérkezett addigra az öreg király is. Úgy örült, hogy még a korona is ugrált a feje tetején! Megölelte Csiriz Bercit és így szólt: – Édes fiam, tiéd a fél országom, de még a másik felét is szívesen néked adnám! – Felséges királyom, nem kell nékem egy talpalatnyi sem az országodból –felelte a suszterinas–, csak Toppantó királykisasszonyt add hozzám feleségül! Úgy is történt, mert a királykisasszony abban a szempillantásban megcsókolta Csiriz Bercit, akit azután szép ruhába öltöztettek, és olyan daliás vőlegény lett belőle, hogy mindenkinek megakadt a szeme rajta. Kivilágos-kivirradtig tartott a nagy lakodalom. A sündisznó-cipőt pedig kitették egy fényes kirakatba, és ha akadt olyan kislány abban az országban, aki mérgesen toporzékolni akart, hát elég volt rápillantania, és mindjárt elment a kedve tőle.