Manapság oly zavaros, túlpörgött, hebehurgya világban élünk, hogy csupán két dologról állíthatjuk biztosan: ez így van, és punktum! Az egyik, hogy semmiben sem lehetünk biztosak. A másik, hogy minden kis- és nagylányban ott lakozik a királylány – vagy épp a hárpia! Kertész Erzsi Dalia és Dália című, új meseregénye a királylányságról, annak nehézségeiről, és persze a párkeresésről, a sóvárgásról, az epekedésről, a hamis és igaz szerelemről, vagyis arról szól, ami minden valamirevaló királylányt érdekel. Nézzünk csak körül: amerre a szem ellát, ezer meg ezer toronyban, ezer és ezer ábrándos tekintetű, szomorún mélázó, hamvas (vagy már kevésbé az) királylány várja az ő lovagját. Van köztük kicsi és nagy, szőke, barna, hidrogénezett, csenevész, duci, fitos, egyorrú, szemüveges, fogszabályzós, szoliba vagy közmunkába járó, rózsaszín regényeket lapozgató, netán sokszor csalódott, sőt, néhány elvált is, kikben a királylányság szomorkás, ám mégis reményteli állapota az, ami közös. Dália egy közülük: szép, fiatal, van neki vártornya 698 lépcsőfokkal, meg egy kőkorlátos erkélye, amin kikönyökölve lesi, csak lesi az összefutó utakat, hátha felbukkan végre a lovag, hogy megmentse őt. Egyedül lenni ugyanis – ezt a királylányoknál senki sem tudja jobban! – rettentő rossz! Dália tehát vár, ám türelme erősen fogytán: úgy tűnik, a lovagok manapság valahogy megfogyatkoztak. A régi meséket olvasva fél oldalt sem kellett várni, máris érkezett a páncélos, tollforgós szabadító, hogy felnyiszitelje a királylányt molesztáló sárkányt. Sőt, azokban a régi, szép népmesei időkben sokszor nemcsak egy, de mindjárt több lovag is jelentkezett, akik a sárkány után – vagy helyett – egymással is birokra keltek, s végül persze a legbátrabb, legcsillogóbb fegyverzetű nyerte el a toronyban raboskodó vágyott kacsóját. Mondom… Illetve Kertész Erzsi mondja: másként van ez manapság! Dália az erkélyén könyökölve, habos kakaóját kortyolgatva csak vár és vár, de úgy tetszik, hiába. Pedig nála felkészültebb királylány aligha lelhető széles e vidéken, ő ugyanis már régóta TU-DA-TO-SAN készül lovagja érkeztére. Kicsiny szobája nem csupán a királylányok szokásos arzenáljával (40 ruhásszekrény, 20 cipős fiók, 80 ékszeres ládika, mind-mind zsúfolásig tele, plusz az elengedhetetlen óriástükör), de szakkönyvek sorával is fel van szerelve. Az okos királylány ugyanis nem csak úgy hüblehutty várja a lovagját, de nem ám! A mai, modern királylány előtanulmányokat végez a témában, kizárva a kudarc legapróbb lehetőségét is. Dália ennek szellemében már rég kiolvasta (többször is) az ide vágó szakirodalmat, úgy mint „A lovagok 12 típusát, a Várúrnőmimikai gyakorlatokat, A szerenádhallgatás nagy kézikönyvét meg az Elvesztettem zsebkendőmet című romantikus lovagregényt”. Így aztán nem csoda, hogy sóvárogni is úgy tud… De úgy… Mint a huzat! Epekedni viszont még nem volt alkalma, mivel ahhoz kéne egy lovag – ami nincs. Persze joggal bízhatunk szerzőben, aki már a Labirintó című kötetében is biztos kézzel vezette csodás története fonalát, hogy Dália nem marad dalia nélkül. Szó, azaz név szerint, hisz a váratlanul felbukkanó lovagot így hívják: Dalia. Igaz, a hosszú úttól kissé gyűrött, borostás, szakadt, de szerencsére Dália tisztában van vele, hogy „manapság […] oly kevés a lovag, nem bánhatunk velük pazarlóan. Ki tudja, jön-e másik?” Okos lány! Csak épp nem túl szerencsés, mivel Daliáról hamar kiderül, hogy akad véle némi gubanc. Nem is egy! Az még csak hagyján, hogy kissé szakadt és nyűtt (az ilyen lovagot egy talpraesett királylány seperc alatt kisuvickolja), és az sem igazi tragédia, hogy Daliának gőze sincs az etikettről (így a finom célzásként leejtett, kobakján landoló keszkenővel sem tud mit kezdeni), de az bizony már kész katasztrófa, hogy ez a lovag egyáltalán nem királylánykeresőben jár – vagyis abban, csakhogy nem magának, hanem… A folytatáshoz tessék elolvasni ezt a gyöngyházcsillogású, kedvesen kacér, kuncogtatóan bölcs, okosan nevettető meseregényt! Kertész Erzsi, akit az olvasók már rég szívükbe zártak az ő Labirintója által (mely szerintem az utóbbi öt év legjobb meseregénye!), most sem okoz csalódást. Dália és Dalia igazi mai királylány és lovag: aranyosan esendők, bumfordian bénázók, kacagtatóan ölelnivalók – vagyis épp olyanok, mint mi, olvasók. Kertész Erzsi ismét színes, valós, ízig-vérig eleven figurákat tett papírra, akikkel a mai gyerekeknek és felnőtteknek is könnyű azonosulni. A szépen gördülő, rövid fejezetekből álló szöveg méltó társa, hangulatának tökéletes kiegészítője Keszeg Ágnes képsorozata. Ezek az illusztrációk oly pontosan segítik, támogatják, kísérik a mesét, hogy kétség sem férhet hozzá: a két alkotónak közel azonos elképzelése van a királylányságról és annak fonákságairól. A Dalia és Dália kötelező olvasmány minden toronyszobában, lovagteremben, és azokon kívül is! Forrás: Baárka online   Both Gabi: Miért jó a Dalia és Dália?   Nem tenném föl magamnak is ezt a kérdést, ha pontosan tudnám, miért jó a Dalia és Dália című könyv, amit Kertész Erzsi írt. Talán azért, mert a jó dolgok megmagyarázhatatlanok. Egyszerűen csak jók. Úgy, ahogy ez a könyv is. A történet alapját az Aranyhaj és a Hamupipőke című mesék adják, ezeket minden gyerek és felnőtt ismeri, Kertész Erzsi mégis olyan különleges világot teremtett a két meséből, ami csak rá jellemző és teljesen egyedi. Ha nem olvastátok is, biztosan láttátok Aranyhaj történetét a moziban vagy a tévében. A filmnek semmi köze az eredeti meséhez, illetve egy egészen kicsi azért mégis van, a végén majd kiderül, miért írtam ezt. A dalia szó amúgy szép, magas, izmos férfit jelent, a dália meg egy olyan virág neve, amit a temetőbe szoktunk vinni halottak napján. De ebben a könyvben Dalia és Dália két ember. Az egyik fiú, a másik lány. Kitaláljátok, melyik melyik? Az egyik epekedik egy toronyszobában, ahova senki nem zárta be, csak a saját tehetetlensége. Epekedik, és várja a NAGY ŐT. Aki majd kiszabadítja abból a csapdából, amit magának állított. A másik meg nem akar semmit. Aztán persze találkoznak. Tudjátok, mi lesz a vége? Megkísérlem azért leírni, hogy miért olyan jó ez a könyv: Nagyon rövid fejezetekből áll, nincsenek benne fölösleges mondatok, és mindig kíváncsiak lesztek rá, mi történik majd a következő oldalon. Minden fejezet előtt tömör és szellemes összefoglalót olvashattok. Ezek előrevetítik a mesét, de nem lövik le a poént, viszont felcsigázzák amúgy sem lanyha érdeklődéseteket. Nagyon vicces sorok vannak a szövegben, de inkább csak mosolyogni fogtok rajtuk. Valószínűleg mégis szomorúak lesztek egy kicsit mosolygás közben. Én épp ebben látom a jó könyvek lényegét: nevetek és szomorú vagyok egyszerre, közel vagyok hozzám, de távolról is rálátok magamra, tehát magamon is nevetek. Magamon nevetni pedig nagyon jó. Kevés történetet ismerek, ami ilyen könnyednek látszik, mégis ennyire mély. Ha ezt elolvassátok, nagyon sokat megtudtok majd a szerelemről. A szerelem sötét verem. De ez titeket egyelőre ne érdekeljen… Tehát: vicces, szellemes, rövid és mély, ráadásul tele van meglepetéssel. Soha nem lehet tudni, mi lesz a következő pillanatban. Szerintem a ti fejetek is telis-teli van izgalmas történetekkel, csak még nem tudjátok úgy leírni őket, hogy mások is átélhessék a kalandjaitokat. Kertész Erzsi azért különlegesen jó író, mert nagyon egyszerűen fogalmaz, mégsem válik unalmassá a meséje. Hogy miért emlegettem az elején az Aranyhaj-filmet, ami cseppet sem hasonlít az eredeti mesére? Mert a Dalia és Dália olyan, mintha egy filmet vetítenének le nektek, csak sokkal izgalmasabb annál, mint amit a filmesek csinálnak. Az első sor után elindul egy mozi a fejetekben, és amíg olvastok, végig peregnek a képek előttetek. Ez a ti saját mozitok, semelyik Disney-hős nem játszhatja el a főszerepet. A Dalia és Dália teljesen elvarázsol. Nincs olyan film, ami utánozhatná azt a belső mozit, azt a mély, önismerettel járó utazást, amit olvasás közben éltek majd át. Ezért olvassátok el ti is Kertész Erzsi Dalia és Dália című könyvét! Ha még nem tudtok elég jól olvasni, kérjetek meg valakit a családban, hogy segítsen nektek! Ő talán még nálatok is jobban élvezi majd. Forrás: irocimborak.blogspot.hu