A Metamorphoses Meseterápiás Módszer mindkét irányzatot magába foglalja. A terápiában először kiválasztom – vagy maga a páciens hozza – azt a mesét, amely legerőteljesebben mutat hasonlóságot az ő helyzetével, gondolataival és érzelemvilágával, s a terápia során ezt a mesét dolgozzuk fel. Másrészt a terápia kreatív részében aktív képzelet- és fantáziamunka zajlik a mesében előforduló képek és szimbólumok segítségével, amelynek célja az érzékszervek finomítása, tökéletesítése, együttes és összehangolt működésének kialakítása annak érdekében, hogy a páciens minél részletgazdagabban lásson, és minél több ponton kapcsolódhasson tudatosan is a látható és láthatatlan világokhoz. Tapasztalataim szerint a mentális problémák túlnyomó többségét ugyanis valamiféle kapcsolódási zavar jellemzi: zavar az egyénen belül, vagy zavar az egyén és környezete között. A kapcsolódások, a kontaktus és a bizalom elvesztése általános, gyakorlatilag az egész népességet sújtó, régi keletű probléma, amire alig-alig születtek tartós megoldások.   Manapság mind az egyének, mind a párok és kisebb közösségek is kétségbeesett s rendszerint hiábavaló próbálkozásokat tesznek a különféle kontaktusok helyreállítására vagy létrehozására. A kapcsolódás képességének hiánya komoly problémát jelent, amelyet a meseterápia több irányból is képes oldani és rendezni. A fantázia aktivizálása mindenesetre „lehetővé teszi az állandó diskurzust a mindenséggel” – ahogy azt az egyik mesecsoport résztvevője megfogalmazta. A terápia kreatív részéhez tartozik az is, hogy a közös munka bizonyos szakaszában úgy dolgozunk a mesékkel, hogy a páciens – mintegy a gyógyulása útját leképezve – megváltoztatja a mese egyes motívumait, és egy olyan új történetbe helyezi magát, amely a saját életére is megújító erővel hat.   A meséknek nemcsak a gyógyításban lehet óriási szerepük, hanem az oktatásban és a mindennapi életben is. A folyamatos, egymásra épülő tudásátadást szolgálhatná az a rendszer, amely az óvodától a középiskola végéig jelenvalóvá teszi a népmeséket az oktatásban. Az egészséges mentális fejlődéshez nagy szükség lenne annak a „komplex tudásanyagnak” az átadására, amely évszázadokon keresztül folyamatosan megtörtént, aztán egyszer csak megszakadt. Természetesen nem mindegy, hogy az egyes mesék melyik életkorban kerülnek átadásra, mint ahogy annak is nagy jelentősége van, hogy miként dolgozzuk fel a gyerekekkel és a fiatalokkal a meséket. Ha „házi feladatok”, munkafüzeti kérdések kapcsolódnak a mesékhez, épp a szövegek mögött rejlő üzenetek vesznek el, és az a tudás szorul háttérbe, amiért érdemes a meséket bevonni az oktatásba. A mesék ugyanis olyan létfontosságú tapasztalatokhoz juttatják a gyerekeket és fiatalokat, amelyek megkönnyítik a külső és belső világokban való eligazodást. A könyv negyedik fejezetében korosztályonként mutatom majd be, hogy milyen típusú mesékkel és hogyan célszerű ezt a munkát végezni.   Ugyanígy nagy szerepe lehet a meseterápiának az egészséges felnőttek életében is. A módszert nemcsak a harmonikus működésből kibillent felnőttek esetében lehet alkalmazni, hanem az önismereti munkában is. Az évek folyamán több tucat olyan intenzív mesecsoportot vezettem, ahol a nem terápiás céllal érkező résztvevők saját meséjükön keresztül tapasztalhatták meg a mese tükröt tartó jellegét, és kaphattak belőle útmutatást életük további feladatainak elvégzéséhez. Könyvemben ezekről a csoportokról is sok szó esik, és amennyire a titoktartási kötelezettség engedi, egy csoport működésébe is bepillantunk.   A meseterápia végtelenül egyszerű módszernek tűnik, de az, hogy a népmesék miként rendelkeznek gyógyító erővel, s ezt az erőt hogyan hasznosíthatjuk a gyógyításban, az oktatásban vagy gyermekünk, illetve saját magunk „nemesítésében”, csak akkor válik világossá, ha betekintünk a mesék csupán látszólag egyszerű világába. A meseterápia interdiszciplináris módszer, elméletéhez hozzátartoznak a folklorisztika, a filozófia, a vallástudomány, a pszichológia, a történelem, az esztétika és az irodalomelmélet tárgyköréből vett ismeretek. A könyv első részében megvizsgáljuk, hogy a fenti tudományágak mit tartanak a népmeséről: hol vannak a mesék történeti gyökerei, hogyan tükröződnek bennük vallási elemek és metafizikai kérdések, mi a jelentése a mesei archetípusoknak és szimbólumoknak, s mindezt a „háttértudást” hogyan dolgozza fel a mesehallgató, mentálisan ép, netán sérült gyerek vagy felnőtt a befogadás aktusában.   A könyv második része a meseterápia gyakorlatát mutatja be az útnak indulástól (a terápia megkezdésétől) a „lehetséges látásáig”, azaz a terápia zárásáig. A harmadik rész esetleírásokat tartalmaz, méghozzá azon páciensek gyógyulásának és épülésének történetét, akik a meséken keresztül jutottak új felismerésekhez, belátásokhoz, döntésekhez és képesek voltak fordítani életük folyásán annak érdekében, hogy „boldogan éljenek”. A negyedik rész a mesék és a mesélés preventív hatására hívja fel a figyelmet, az ötödik rész pedig a könyv megírása közben fölépült Meseterápia Központ működési alapelveibe enged bepillantást.   Rengeteg embernek és még több mesének tartozom köszönettel a könyv létrejöttéért. Köszönöm az első mesemondónak, hogy elmondta az első mesét, és köszönöm azoknak, akik meghallgatták és továbbadták. Köszönöm az emberiség valamennyi mesemondójának, hogy megőrizte a meséket, és köszönet azoknak, akik azóta is meghallgatják a szavukat. Köszönöm a hozzám forduló pácienseknek, hogy bíztak a mesék gyógyító erejében. És köszönöm mindenkinek – családomtól kezdve a barátokon át a könyvtárosokig, pedagógusokig, művelődésszervezőkig és a Magvető Kiadó munkatársaiig –, hogy hisznek a mesékben, mert a tudat térképeinek tekintik azokat, és velem együtt járják a sötét erdőket és az arany réteket. De a legjobban a meséknek köszönöm, hogy kitartottak mellettem, és még e könyv írásának nehéz pillanataiban sem hagytak magamra.