– Dedikáltad? – kérdezte Marcus. – Ez azt jelenti, hogy…
– Beleírtam a nevem.
– És elajándékoztad valakinek?
– Nem, valószínűleg az történt, hogy valaki megvette, és szerette volna, ha benne van az aláírásom, hiszen én írtam… De hogy miért …? És hogyan …?
– Nem tudod, hogy kinek írtad be a neved? – kérdezte Marcus.
– Nem, ebben az esetben nem.
– Béna dolog. Hogy nem tudod.
– Bárcsak tudnám.
Mindketten csak álltak, és nézték a vékonyka könyvet, mely életüknek arról a néhány hetes időszakáról szól, melyet soha nem felejtenek el. Aztán Marcus lehajolt, és felemelte a leejtett papírlapot.
– Kézzel rajzolt térkép – állapította meg.
– De nem én rajzoltam – mondta nagyapa. – Ez bizony kellemetlen.
– Miért? – kérdezte Marcus.
Nagyapa térdre ereszkedett, letette a térképet a földre, a könyv mellé, aztán kinyitotta a könyvet.
A térképnél. A 36-37. oldalon.
– Ezt a térképet te rajzoltad? – kérdezte Marcus.
– Kérték, hogy legyen benne térkép. A litván kiadó. Mert az feldobja a könyvet. A Gyűrűk Urában is vannak térképek. Úgyhogy rajzoltam egyet, rajta van a hegy, az út, a falu… És …
Marcus előre hajolt, és mutatta.
– És a három barlang – mondta elgondolkodva.
A papírlapot, amely szintén térkép volt, közvetlenül a könyv mellé helyezte. A két térkép ugyanazt a tájat ábrázolta, ehhez nem fért semmi kétség: Helgeboda falut, a Három Barlang Hegyét, az erdőt, a hasadékokat, a házakat. A Népház nagyapa térképén műemlékként volt feltűntetve.
– De nem egyformák – mondta Marcus. – Van köztük egy kis különbség. Vagy a tiéd, vagy az övék …
– Mire gondolsz?
– Az egyik igazat mond, a másik kicsit hazudik! – E pillanatban Pelle újra morogni kezdett, viszonylag halkan.
– Azt hiszem, igazad van – mondta nagyapa. – Az egyik igaz, a másik hamis. Csak rá kellene jönnünk, hogy miért. És hogy ez a litván könyv miért van …
Pelle morgása hirtelen felerősödött, és nyilvánvalóan figyelmeztető jelleget öltött. Álltában szinte megmerevedett, orrával Norvégia és a tó enyhe ködbe burkolózó nyugati vége felé fordult. És morgott.
– Pelle figyelmeztető ragyogást bocsát ki magából – jegyezte meg Marcus szinte elfúló hangon. – Érzem.
– Mi az a ragyogás? – kérdezte Gabriel aggodalmasan. Még mindig a csónakban ült, és arra várt, hogy történjen már valami figyelemreméltó dolog, amit jelenthet.
– Hangtalan szavak, melyeket csak én értek meg és Pelle – suttogta Marcus. – Pszt. Pelle jelezni próbál valamit …
Nagyapa először Marcusra nézett, azután Pellére, azután pedig a tó nyugati vége felé. Majd gyorsan felállt, szokatlanul gyorsan, senki nem hitte volna, hogy már elmúlt hetvenöt éves; de a közeledő veszélyt jelző ragyogás, melyet a Pelle fejében működő rendkívül érzékeny irányító központ sugárzott magából, annyira megijesztette nagyapát, hogy szinte teljes mértékben visszanyerte ifjúkori fürgeségét. Visszalépett a sátorba, a könyvet és benne a térképet visszatette oda, ahol volt, még egyszer megnézte a földön szétdobált tárgyakat, majd kijött a sátorból.
– Le kell lépnünk – mondta. – Gyorsan.
|