– Én süti formájú medált fogok kérni – ábrándozott a várlift felé mentükben Tigris Oszkár. – Csak aztán bele ne törjön a fogad – dünnyögte Pipogya. – Szerintetek lehet könyv formájút is? – kérdezte Oroszlán Géza. – Inkább könyvespolc alakút Gézám – mondta Pipogya. – Legalább lesz hová letenned az éppen olvasott könyveket, amíg valami hőstettet hajtasz végre. – Pipogya, te mostanában még a megszokottnál is undokabb vagy – mondta Oroszlán Géza. – Ki hozott ki ennyire a sodrodból? – Senki – felelte Pipogya, és kifejezetten örült, hogy a további kérdésektől megmentette Tomiék csatlakozása. A várlift bejáratánál meglepetés fogadta a társaságot. A szabad bejárást méretes elektronikus biztonsági kapu állta el, mellette a kezelője, egyenruhás, hatalmas bajuszba öltözött morcképű ember. Tomi, Anna és Eszter illedelmesen köszöntek, amit az őr némi bajusztáncoltatással viszonzott. Amikor azonban a gyerekek, persze láthatatlan vadállatbarátaikkal együtt, keresztül mentek a kapun, a szerkezet irtózatos csilingelésbe kezdett. – Kutyát a felvonóba vinni szigorúan tilos! – mondta meglepően magas hangon a morc képű őr. – Kutyát? – böffent ki a nevetés Eszterből. – Kérem szépen, őr úr, egyetlen apró, jelentéktelen kutya sincs velünk. – Macskát se – fisztulázta az őr. – De hát nekünk se kutyánk, se macskánk – tárta szét a kezét Anna. – A bioelektromásságot felismerő telepített térerőmérő készülék meg azt mondja, hogy deigen! – mondta egyre emelkedőbb hangon az őr, és határozott kézmozdulatokkal visszaterelte a társaságot. – Na, most egyenként! Tomi, Anna, majd végül Eszter is átmentek a kapun, de a szerkezet mindannyiszor néma maradt. – Mégeccer! – vezényelt a bajuszos, mint aki nem hagyja csak úgy, hogy túljárjanak az eszén, holmi állattartók. A három gyerek jólnevelten engedelmeskedett, és még kétszer ide-oda mentek a kapun, ami azonban meg se nyikkant. Pipogya, Tigris Oszkár és Oroszlán Géza, akikre első áthaladásukkor megcsörrent a készülék, vihogás visszafojtva álltak a lift előtt, és figyelték az egyre jobban mérgesedő őrt. – Ez nem lehet – vakarta a sapkája helyét az őr, amikor a kapu sokadszorra is néma maradt. Azzal, mintegy ellenőrzésképpen ő maga is átlépett a kapun. Tigris Oszkárnak több se kellett, lendületet véve pont akkor szökkent át ő is a kapu alatt, amikor az őr átszuszogott azon. A kapu rémes csilingelésbe kezdett. Az őr próbából ide-oda lépett néhányszor, és a kapu minden egyes sasszé után csörrentett. Persze azért, mert a pukkadozó Tigris Oszkár, láthatatlanságát maximálisan kihasználva, vele együtt lépett ki és be. Az őr teljesen megzavarodva elkezdte levenni magáról az egyenruhát, és minden egyes darabot megtapogatva, kirázva jött-ment keresztül a kapun, keresve az elbújt állatot. – Hát, akkor mi mennénk is – intett búcsút a liftbe lépve Tomi az őrnek, aki addigra egy szál bajuszban és hosszú szárú alsógatyában állt a bejáratnál. Ahogy becsukódott a lift ajtaja, az egész társaságból kirobbant a nevetés. – Teljesen elfelejtettem, milyen viccesek tudnak lenni az emberek, amikor hirtelen a saját buta szabályaikkal kell farkasszemet nézniük – mondta Tigris Oszkár és két mancsával hatalmas lelógó bajuszt formált tigrisképére. Aranykánál süteményillat helyett inkább puskaporos levegő fogadta őket. A puha párnákkal teleszórt nappali üres volt, egyetlen halom alól sem kandikált ki manófül, vagy manóláb. Csak abból tudták, hogy Aranyka itthon van, hogy a lakás többi helységéből csörömpölő pakolászás hangja hallatszott. – Hahó – bátortalankodott Anna. – Lehet, hogy rosszkor jöttünk? – Nem – dugta be egy pillanatra Aranyka az arcát az egyik ajtón, de abban a pillanatban már el is tűnt megint. A Vest tagjai egymásra néztek, de aztán jobb a békesség alapon inkább szót se szólva leültek, ki hová tudott. Tigris Oszkár volt az egyetlen, aki állva maradt, és halkan dünnyögött maga elé. – Nagyon nagy lehet a baj – bólogatott hozzá. – Még sütit se sütött. Itt a világvége. – Oszkár, ne jósolgass sütiből! – tett az asztalra egy kis tálca mákos bejglit a semmiből előreppenő manó. – Most az egyszer se a világnak, se nektek nincs félnivalótok. – Ez megnyugtató – húzódott közelebb a bejglihez Tigris Oszkár, és nem lehetett tudni a világ sorsára, vagy a felbukkant sütire gondol. – Mi a baj, Aranyka? – kérdezte Pipogya. – Utazom – zöttyent le elkeseredetten a párnaszélre Aranyka. – Hová? Mennyi időre? Ki süti addig a sütiket? – záporoztak elő a kérdések Tigris Oszkárból. – Ne is törődj vele – legyintett a tigrisre Tomi, Aranykára nézve. – Szóval, mi a baj? - Új-Zélandra megyek – mondta Aranyka teljesen nekikeseredve. […]