"- És mit csinálsz egész nap? - Nézelődöm, és porral szórom tele a padlót, a polcokat. De azt szeretem a legjobban, amikor a plafonon hintázhatok." Történetünk elején a kis Vili egyik éjszaka megismerkedik a pormanóval, aki - mint kiderül - régóta a ház vendége. Tőle tudjuk meg, hogy ő "gondoskodik" arról, hogy Vili anyukája ne unatkozzon, és szabad perceit takarítással tölthesse el. Pormanó rengeteg érdekes információt közöl Vilivel - meg persze, velünk is, így többek között azt is megtudhatjuk, hogy legádázabb ellensége: a porszívó. Egy porszívó-csőben való félelmetes utazás bizony senki emberfiának nem kellemes élmény, hát még egy pormanónak. A vicces az egészben az, hogy miközben a pormanó mesél és válaszol Vili kérdéseire, abszolút átérzem a kisfiú rácsodálkozását. Mert, hát tényleg: honnan máshonnan érkezhetne állandóan újabb és újabb por (rögtön takarítás után) a házba? De nem? És nem erről szól-e a gyermekkor? Mindenre megvan a "racionális" magyarázat, csak a szülők, a felnőttek elől ezeket a magyarázatokat néha el kell rejteni. Hiszen úgysem értenék. Így igyekszik Vili is megkímélni a pormanót az édesanyjával való találkozástól, sőt, először még barátjának is csak nehezen meri bemutatni az újdonsült szobatársat. Akihez hamarosan újabb kispajtások csatlakoznak. A kalandok pedig csak itt kezdődnek igazán... " Haver, azt gondoltad, hogy majd a véletlenre bízom a dolgokat? Egy pormanó nem megy egy vízzel teli vödör közelébe többszörösen megerősített porfonál nélkül."   ...mert persze, a mi kis pormanónk nem ülhet otthon tétlenül. Az iskola pedig épp alkalmas terep arra, hogy mindenféle - veszélytelennek a legkevésbé sem nevezhető - helyzetbe keveredjen. Ráadásul, itt is akad néhány "pályatárs", akivel megismerkedik. Érdekes, de pont itt vesztem el picit a történetben, vagy úgy is mondhatnám: picit eltávolodtam az eseményektől, és mintha - Vilivel együtt - én is ott felejtettem volna a rosszcsontokat az iskolában. Tudtam, hogy nem lesz bajuk, és magukra hagyhatom őket. Mindez pedig nem változtat azon, hogy szerettem olvasni a könyvet. Talán az üzenete miatt jobban, mint a történet miatt. Kicsit felidézett bennem régebbi filmes élményeket (A Nicsak, ki beszél még? klotyómanójára emlékeztek?), meg elgondolkodtatott olyan dolgokon, minthogy: legyőzhetjük-e úgy félelmeinket, hogy megbarátkozunk velük? Vagy ezzel már le is győztük őket? Kiben bízhatunk meg gyerekként? Kivel oszthatjuk meg a titkainkat? "Nem is gondoltam, hogy ennyi mindenkire számíthatok, ha bajba kerülök." Szóval, valahogy úgy érzem, hogy A pormanó felbukkan is amolyan igazi gyerkőccel-beszélgetős könyv, és az az igazság, hogy roppant kíváncsi vagyok, hogy a gyerekek milyen kérdéseket, gondolatokat fogalmaznának meg a történettel kapcsolatban, és hogy azok milyen, első ránézésre talán aprónak tűnő dolgokra hívnák fel a figyelmem.   Összességében tekintve, a mesekönyvek világban tett újabb utazásom ismét sikerrel zárult. Ferenczi Szilvia története igazán kedves, Ráduly Csaba illusztrációit pedig  egyszerűen imádtam. A szöveggel kapcsolatban viszont számomra roppant bosszantó volt, hogy nem a sorkizárt igazítást alkalmazták, erre esetleg a következő kiadásban érdemes figyelni. Most pedig megyek, megkeresem a szobám pormanóját...