Miklós Krisztina   Toldi Zsuzsanna legújabb könyve, a Miklóska mesekönyve két nagy fejezetre épül: Állatmesék és Csalimesék. Az első fejezetben a szerző szakít a hagyományos állatmesék koncepciójával és kompozíciójával. A mesék főszereplői olyan, peremre szorított állatok, mint a pióca, a csiga, a giliszta, illetve a pézsmapocok, a kanalas gém és a Mézkalauz madár. A második fejezet meséinek szereplői hagyományosnak tekinthetők, viszont történeteik különlegesek. Alma kisasszony életének fontos pillanataival ismerkedhetünk meg, bár nem derül ki, hogy hercegnő lesz-e a végén vagy sem. Alina, a jóságos vízi tündér összefog a tenger összes állatával, és mindenkin segítenek, aki rászorul. Az ördögök birodalma, a pokol is bemutatásra kerül, sok fortély, gonosztett tárul elénk, bár a végén valakinek a csókja biztosítja a pozitív végkifejletet. A szövegek túlnyomó részében előforduló leírások biológiai pontossággal határozzák meg az adott fajt, emelik ki a legfőbb tudnivalókat róla. Nem úgy, mint a hagyományos állatmesék túlnyomó részében, ahol az emberi tulajdonságokkal felruházott szereplő egyetlen egy vonását állítják középpontba, erre fűzve fel az egész történetet. A narrátor minden kis szereplőnek nevet ad, ezzel közelebb hozza őket a gyerekekhez, tudni fogják, hogy a mese nem egy piócáról szól a sok közül, hanem Rudiról, aki megmentette a királykisasszony életét. Megtudhatjuk azt is, hogy mi miatt nem tudott a kótyagos kiskócsag elrepülni Afrikába, hogy hogyan alszanak minden este Frida és Fadri, hogyan járt túl a földműves az ördög eszén, hogyan múlt el Kicsi Lili bánata, hogyan vált Apró Ari hőssé, és sok további történetre, amelyeket mostanig csak Miklóska tudott. A végkifejletben nem minden esetben találkozunk kimondott tanulsággal, többször implicit, lebegtetett az üzenet, így nemcsak egy pillanatra kelti fel a gyerekek érdeklődését, hanem folyamatosan fenntartja a figyelmüket. A mese végére az olvasó nemcsak egy erkölcsi tanítással lesz észrevétlenül gazdagabb, hanem a képzelőereje is fejlődik, képes lesz értelmező pozícióból továbbgondolni a mesét, hiszen mindig a tetőponton ér véget a csalimese, még ha ez bosszantó is tud lenni. A kötet végére a gyermek tudni fogja: „Ez a kettősség. A jó meg a rossz. Mindenkiben jelen van – ugyanannyi kanállal.”