A környék új éttermébe készültünk. A város közepén lakunk és anya meg apa mindketten szeretnek újfajta, különleges ételeket kipróbálni. Már egészen hozzászoktam. Az a trükköm, hogy a köretre összpontosítok, a rizsre vagy krumplira, az étel szokatlan részét pedig kitolom a tányér szélére, vagy csak alig eszem belőle. Latyakos, zimankós este volt, és a cipőnk nedves nyomokat hagyott a fényes padlón, amikor beléptünk. Körülnéztem. Az étterem teljesen új volt. Azelőtt egy tapétabolt üzemelt itt, és, bár iskolába menet legalább ezerszer elhaladtam előtte, sosem vettem róla tudomást. A helyet most teljesen átalakították. A legelső, amire felfigyeltem, egy hatalmas méretű akvárium volt a falnál. A csillogó üveg mögött kékesfekete és élénk narancssárgacsíkos halak úszkáltak libegő uszonnyal a zöld növények között. Olyan érzés volt figyelni őket, mintha trópusi vizekben búvárkodnék. Őszintén szólva még sosem búvárkodtam, de tutira ilyen lenne: szemtől szembe úsznék a színes halakkal. Csengő-bongó órákra hasonlító zene szólt a háttérből, és ettől valahogy minden olyan varázslatosnak tűnt. Ez volt az első lenyűgöző élmény az este folyamán. De nem az utolsó. Apa értem jött az akváriumhoz, és elvezetett az asztalunkhoz. A szüleim már megrendelték az ételeket, és hamarosan sorra érkeztek a fogások. Mivel kínai étteremben voltunk, az étlap csak úgy hemzsegett az olyan ételektől, amelyeket anya meg apa ki szeretett volna próbálni. Én rizst kaptam csirkével meg mogyoróval. Olyan finom volt, hogy semmit nem kellett kitolnom a tányér szélére. Evés után visszamentem a halakhoz, a szüleim pedig tovább kóstolgatták a fogásokat. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállam. Amint hátrafordultam, egy lányt pillantottam meg magam előtt. Nagyjából olyan magas volt, mint én, azaz középmagas, azon túl viszont semmi átlagosat nem lehetett felfedezni rajta. Éjfekete haja volt és mélybarna, szinte fekete szeme. Olyan volt, mintha apró csillagok szikráztak volna benne. Amikor pedig nevetni kezdett, egy pici ránc keletkezett az orra tövében. – Szia – mondta. – Szia – válaszoltam. – Kérsz egy szerencsesütit? – Az meg micsoda? – Majd meglátod. – Rendben. Ezzel a lány előkapott egy aranyszínű kis csomagot, bólintott, hogy vegyem el, majd sarkon fordult, és az étterem végén álló ajtó felé vette az iányt. Az ajtó valószínűleg a konyhába vezetett, mert gőzök és illatok áradtak belőle. A lány eltűnt a ködben, én meg csak álltam ott a csomaggal a kezemben. Az akváriumból bugyborékolás hallatszott. A halak tátogtak. Meg kellett volna köszönnöm az ajándékot, de teljesen kiment a fejemből, mert abban a pillanatban, amikor a lány ideadta a sütit és eltűnt a konyhában, anya felállt a helyéről, és apa felé nyújtotta a kezét. A csilingelő dallamok véget értek, és valami trombitás, dobos, hegedűs zene hangzott fel. Rögtön láttam, mi következik: anya felkéri apát táncolni. Az étterem közepén. A többi asztalnál ülő vendég feléjük fordult. Komolyan arra gondoltam, hogy hallá változom, és beugrom az akváriumba. Akkor a zene úgy hangzana, mint a tompa bugyborékolás, a két táncoló alak az üvegen túl meg nem lenne több színes árnyaknál. A legfontosabb azonban, hogy senki nem gondolná, hogy ők a szüleim. Sajnos kénytelen voltam megelégedni annyival, hogy lecsússzak az akvárium melletti székre, és behatóan tanulmányozzam a halállományt. A szemem sarkából azonban láttam, ahogy a szüleim körbelejtenek. Anya ide-oda lóbálta a haját, apa meg dudorászni kezdett, valahányszor megtetszett neki egy dallam. Egy kerekszemű aranyhal rám bámult, én meg vissza. A zene végén apa mélyen meghajolt a többi vendég előtt. Néhányan udvariasan megtapsolták, majd tovább zörögtek az evőeszközökkel. Anya arca egészen kimelegedett a táncban. Az enyém is vörös lett. Apa intett, hogy fizetni szeretnénk, én viszont a biztonság kedvéért az akvárium mellett maradtam. Teljesen megizzadt a tenyerem. Még mindig benne volt a kis aranyszínű sütis csomag. Ahogy feltéptem a szélét, egy világossárga, félhold alakú süteményt találtam benne. Beleharaptam, és éreztem, hogy lyukas a belseje: a közepén egy apró papírcetlit találtam. Sütievés közben kihajtottam. Egy rövid, apró, feketebetűs mondat állt benne. Amint elolvastam, még rágni is elfelejtettem. Mondd ki a leghőbb kívánságod, és teljesülni fog! Minden elnémult bennem. Nagyon jól tudtam, mit szeretnék, hisz a kívánság forró csomóként fojtogatta a torkomat. Mi van, ha tényleg beválik? Semmi veszítenivalóm nincs. Csak ki kell mondanom hangosan, illetve halkan, hogy senki ne hallja. Az akvárium felé fordultam. Azt kívánom, hogy a szüleim átlagosabbak legyenek – ezt kellett volna mondanom. Vagy ezt: Azt kívánom, hogy jobban hasonlítsanak az átlagos szülőkhöz. De nem ez hagyta el a számat. Helyette, pillantásomat a halakra szegezve véletlenül ezt suttogtam: – Azt kívánom, hogy a szüleim és én jobban hasonlítsunk egymásra.   vissza a sorozathoz