|
Lehet őket szeretni: Pettsont, a bogaras öregembert, és macskáját, az ugrabugra Finduszt. Lehet kicsit vágyakozni utána: a piros svéd házukra meg az erdőre körülötte, meg a tóra és a halakra, a sok-sok türelemre, csendre, játékosságra, muklára.
Hogy mi tartja össze a Pettson-Findusz univerzumot?
A végtelen megengedés és a végtelen ragaszkodás. Pettson egy személyben apja és anyja is Findusznak: felneveli, türelemmel kivárja, míg beszélni kezd, folyamatosan mesél neki, miközben segít felfedezni a világot és saját határait. És persze igazi anyuka-apukaként a maga rendes-rendetlen módját mindent megbarkácsol a ház körül és a klasszikus értelemben is vezeti a háztartást, főz, mos, takarít.
Pettsontól minden szülő megtanulhatja, hogy a mindennapok természetes gördülékenységét igenis az apró kis legyintések, és a morgolódást és szigorúskodást felváltó engedékenység adják. És mi tölti ki a napjaikat? Pettsonnak mindig van mit feltalálnia, hol egy rókariasztó berendezést, hol sajátos karácsonyfát, Findusznak pedig mindig van mit felfedeznie.
Nordqvist kitérője az építészet területére nem múlt el nyomtalanul, szinten minden képen találni a hétköznapi tárgyak meglepő újrahasznosításával megalkotott kisebb nagyobb szerkezeteket, építményeket. A képek látszólagos kuszasága nagyon is precízen felépített és a legapróbb részletekig tűélesen megrajzolt világot takar.
Az illusztrációk nemcsak kiegészítik a szöveget, hanem önálló életre is kelnek. A történetek helyszínéül szolgáló tanyát, annak lakóit és Pettson leleményes találmányokkal teli lakását M. C. Escher képi világára is jellemző sajátos csavart perspektívából ismerhetjük meg.
Rengeteg rejtett, Lewis Carroll abszurd humorát idéző apró kis történet bontakozik ki a háttérben, melyek főszereplői Findusz képzeletbeli barátai, a muklák.
A muklák Findusszal egyszerre jelennek meg Pettson házában, minden képen jelen vannak, de a szövegben szinte soha nem szerepelnek.
Minden gyereknek vannak képzeletbeli barátai, varázslatos meselényei, ilyenek Findusz társai is, akik elcsenik Pettson dolgait (mindig azt, amire éppen szüksége lenne), és Pettson saját szerkezeteinek mintájára saját masinákat készítenek.
Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
Nem ezt írta először Nordquist, de a történet szempontjából ez az első kötet, melyben Pettson megkapja Finduszt (Findusz mirelit zöldborsó feliratú dobozban), megismerik, megszeretik egymást, megtörténik az első elveszés, majd egymásra találás.
Findus zöldborsós dobozban érkezett a kismacska gazdájához, az öreg Pettsonhoz. Mindez az első kötetből derül ki (nem a megjelenés időrendjében első), ezzel kezdjük!
Findusz megérkezik a magányos és szomorkás Pettsonhoz – szuperédes kismacska, aki minden hajnalban az “apuka” hasán ugrál, hogy játszani akar... ismerős?
Aztán elveszik, és annál nagyobb a boldogság, amikor megtalálják egymást a Pettson számára láthatatlan muklák segítségével...
A magányos öreg megkapja kismacskáját, Finduszt, és azután gyökeresen felfordul élete. A könyvek egyik nagy erőssége a szöveg, hiszen humoros, kissé ironikus/önironikus játéka a gyerekek számára is érthető, a rajzok pedig annyira részlet gazdagok, hogy minden centiméteren el lehet időzni, ráadásul ezekben is rengeteg poént találni.
A kandúr születésnapi tortája
 Ezt a kisebb ovisoknak, mesemániás 3 éveseknek már nyugodtan olvashatjuk. A történet ritmusát a ciklikus ismétlődések, a szülinapi palacsintasütés útjába gördülő újabb és újabb kis akadályok adják.
A mese végén már nem kisebb akadályt kell Findusznak legyőznie, mint egy álmából felriasztott bikát. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy végül persze minden megoldódik, és csak elkészül a finom palacsintatorta.
Ki az úr a háznál?
Ebben a kötetben minden nagy testvér magára ismerhet, ahogy Findusz próbál megküzdeni Pettson új szerzeményével, egy minden figyelmet és csodálatot magának követelő betolakodóval, Carusoval, a kakassal.
Pettson karácsonya
Karácsony ide vagy oda, ez a kötet nyáron is sokszor előkerül, hiszen minden, ami a karácsonnyal kapcsolatos, az izgalmas, meseszerű, jó dolog, és itt ráadásul még baleset is történik, nem is akárkivel, hanem Pettsonnal.
A nagy karácsonyi várakozást nagy csalódás követi, de csak hogy aztán még nagyobb legyen végül az öröm, hogy mégis sikerül karácsonyfát, ajándékokat és ünnepséget is összehozni, amolyan Pettsonosan és Finduszosan.
Findusz elköltözik
 
Findusz megőrjíti Pettsont azzal, hogy minden hajnalban rátör a leküzdhetetlen ágyon ugrálás (ismerős?).
Nincs mit tenni, Findusz egy reggeli vita végén kijelenti, hogy elköltözik. Nem is akárhova, hanem a kertvégéből előszedett ugrálásra kifejezetten alkalmas régi budiba, amit Pettsonnal közösen átalakítanak és kicsinosítanak.
Sőt Findusz még házavatót is tart Pettsonnak (amire persze Pettson süti a palacsintát). Olvassátok el, és megtudjátok, hogy végül ki hol aludt.
 
Pettson horgászni megy
Ezt tényleg minden szülőnek el kéne olvasni. Nagyon okos mese arról, hogy milyenek vagyunk mi kívülről egy gyerek számára, amikor bal lábbal kelünk fel, semmihez sincs kedvünk, de legfőképp játszani nem akarunk.
Legszívesebben egész nap meg sem moccannánk, és képtelenek vagyunk átvenni a körülöttünk nyüzsgő-zsivajgó gyerek(ek) csapongó, meg nem álló ritmusát. Pedig ők, vagyis Findusz tényleg mindent megtesz(nek), hogy életre keltsék beszürkült szüleiket, azaz Pettsont. És ha kis csalással is, de a lényeg, hogy sikerül.
Forrás: kisladik.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
Pettson egy egyedülálló morgolódó vénember, aki amikor éppen nem újabb és újabb találmányok barkácsolásával szöszmötöl, akkor legszívesebben egy csendes tó partján üldögélne kapásra várva. A zöld nadrágos Findusz pedig az öregember örökké nyüzsgő, reggeltől estig hangoskodó, minden lében kanál, végtelenül önérvényesítő, fogadott macskagyereke.
