- Ejnye, farkas komám, mi jutott eszembe. Kimegyek a veremből, s kihúzlak téged is. - Róka koma, ne bolondozz, mert nyakon váglak! - mondja a farkas. - Már hogy tudnál te innét kimenni? - Hát jól van! Csak engedd meg, hogy álljak a válladra. Ha nem is tudok kimenni, legalább megnézem, hogy milyen idő van odakünn. Jól van, a farkas megengedi, hogy csak álljon a vállára a róka. Hiszen a róka komának sem kellett több. A farkas válláról nekirugaszkodott, kiugrott a veremből, s azzal - uccu neki, vesd el magad! egy szó nem sok, annyit sem szólt a farkasnak, elszaladt a faluba, ott aztán addig settenkedett, míg egy lúdpajtába be nem surrant, s nagy lakzit csapott ottan. Hanem mégis eszébe jutott farkas koma. Vitt neki is egy lúdcombot. Odakullogott a veremhez, s mondotta sopánkodva, szomorú pofával: - Hej, farkas koma, de megjártam. Bementem a faluba, hogy neked ludat hozzak. De mikor éppen beállítottam a ludak közé, s megcsíptem egy ludat, a gazda rajtam ütött, s csak ez a lúdcomb maradt a szájamban. Látod, farkas koma, én ezt is neked hoztam. Úgy-e, jó komád vagyok? - Jó vagy, jó - mondja a farkas -, hanem ha még jobb akarsz lenni, nyújtsd be a farkadat, s húzz ki engem innét. - Jaj, lelkem, komám, azt én nem tehetem, mert gyenge farkam töviből kiszakadna. De meg a nyakadat is kitörhetnéd, úgy visszaesnél. Hanem hozok majd egy fagallyat, s azzal kihúzlak. Elszalad a róka, s hoz két gallyat: egy erősebbet s egy gyengébbet. Először a gyengébbet nyújtotta be, s amint a farkas belekapaszkodott, nagyot rántott rajta. A gally kettétörött, s a farkas úgy visszaesett, hogy megnyekkent belé. Ordított a farkas keserves kínjában. A róka pedig akkorát kacagott, hogy az erdő is csengett belé. Akkor aztán benyújtotta mégis az erősebb ágat, s azon kihúzta a farkast. Mikor mind a ketten kint voltak, mondja a róka: - Jere, komám, a faluba! Az imént, ahogy bejártam, láttam, hogy egy háznál lakodalom van. Gyere, mulassunk mi is, eleget szomorkodtunk. Bemennek a faluba. El a lakodalmas házhoz. Hát ott éppen javában áll a lakodalom. Húzzák a cigányok, járják a legények s leányok. Ennél jobb alkalmat kívánva sem kívánhattak volna. Besurrantak a kamarába, ott nekiestek a sok jó disznóhúsnak, szalonnának s minek. De még a boros hordónak is. Ettek-ittak, táncoltak. A másvilágon sem lehetett volna jobb dolguk. Hanem egyszer csak a róka észreveszi, hogy amíg ők lakmároztak, valaki rájuk zárta a kamara ajtaját. Nem szólt semmit a farkasnak, hadd egyék-igyék, ő azonban egy vasszeget keresett, s azzal elkezdett ásni a fal tövében. Kérdi a farkas: - Mit csinálsz, róka koma? Felelt a róka: - Úgy szagolom, farkas koma, hogy itt csörögefánk van elásva. Ez ám csak az igazi jó borkorcsolya. A farkas csak hagyta, hogy keresse a csörögefánkot, ő meg ivott tovább. Aztán ismét elkezdett táncolni, s hítta róka komát, hogy táncoljon ő is. Eleget csendesítette a róka, hogy ne táncoljon, ne ordítson, mert még meghallják a vendégek, s bizony csúfot látnak, de a farkassal nem lehetett bírni. Táncolt, dajnált, kurjongatott. Verte össze a bokáját s a tenyerét. Nagyokat rikkantott: - Nye, kedvem, nye! Hanem a ravasz róka koma mindegyre kifordult a keze közül, s ásta tovább a lyukat. Mikor aztán kész volt a lyukkal, ő is táncolni kezdett egész kedvéből. Nagyobbakat kurjongatott még a farkasnál is. Na meg is hallották bent a lakodalmas népek. Kérdik egymástól: - Ugyan ki ordítozhat odakünn? Az egyik egyet mond, a másik mást mond. Egyszer aztán mind azt mondják, hogy az csak farkas lehet, ilyen-olyan teremtette. Gyerünk, táncoltassuk meg! Fölfegyverkeznek, ki baltára, ki puskára, ki kétágú vasvillára. Kinyitják a kamara ajtaját. S hát csakugyan ott van a farkas, még mindig táncol, ordít veszettül. Uccu! kisurran a róka a lyukon. Bújik utána a farkas is. De már az nem fért ki a lyukon. Supp-supp! ütötték-verték, ahogy csak győzték. Aztán egyet gondolt farkas koma, mégiscsak visszahőkölt a lyukból, s kiszaladt az ajtón. Ezalatt a róka már messzire járt a falutól, s amint ment, mendegélt az úton, egyszer visszapillant, s látja, hogy jön egy szekér utána, s az színig tele van hallal. Fogja magát, s lefekszik az út közepén, behunyja a szemét, kinyújtózkodik, mintha meg volna dögölve. Odaér a kocsi, látja a gazdája a döglött rókát, szépen fölveszi, s földobja a kocsi tetejébe. Egyéb sem kellett a rókának. Amíg az ember szép csöndesen ment, mendegélt az ökrök mellett, nekiesett a halaknak. Jó lakzit csapott, s még egy csomó halat ölbe kapott. Azzal leugrott a kocsiról, s más irányban elkullogott. Még egy jó hajításnyira sem ment, hát jött szembe vele a farkas letört derékkal, szomorú pofával. - No, róka koma, te beadál nekem! - Mit, még te beszélsz - pattogott a róka -, nem mondtam, hogy ne ordíts annyit?! - Igaz, igaz! - mondta a farkas. Kibékültek, megint nagy barátságot kötöttek, s mentek tovább. Azám, de a farkas meglátja a sok halat a rókánál, s kérdi tőle: - Hát ezt a sok halat hol fogtad, róka koma? - Hol-e? A vízben, farkas koma. - Ugyan bizony, hogy fogtad? - Hogy-e? Hát halásztam. - Ejnye, róka koma, taníts meg engem is a halászatra. - Na, ez ugyan nem nagy mesterség. Elmégy a jégre. A farkadat beledugod egy lékbe. S mikor jól rágyűlnek a halak, szépen kihúzod. Elmennek a jégre. Ott mindjárt találnak is egy léket. A farkas bedugja a farkát. Ott ül egy kicsit, aztán akarja kihúzni, mert érezte már, hogy nehéz. Azám! Nehéz volt, mert már kezdett odafagyni. - Farkas koma, még ne húzd ki, várd meg, amíg többen lesznek rajta. Mikor aztán egészen odafagyott a farka, biztatta a róka: - No most, édes komám, húzzad! - Húznám, koma, húznám, de nem bírom. - Az jó - mondja a róka -, bizonyosan sok hal van rajta. No csak, komám, neki, húzzad, ahogy bírod! Nagyokat nyögött a szegény farkas, csurgott róla a verejték. De csak nem tudta kihúzni a farkát. - Tyű, aki áldója van - mondja a róka -, baj van, koma! Az Isten istenem ne legyen, ha oda nem fagyott a farkad. - Jaj, jaj - ordított a farkas -, mit csináljak, mit csináljak?! - Tudod mit, farkas koma, én majd elrágom a farkadat. - De már azt nem engedem - mondá a farkas -, inkább pusztuljak el. - Hát jól van, koma, én másképp nem segíthetek rajtad, az isten áldjon meg! Alighogy elment a róka, asszonyok jöttek a jégre ruhával, hogy kimossák a léken. Meglátják a farkast messziről, kiabálnak, hátha elszalad. De bizony a farkas nem szaladt el. Közelebb mennek, s akkor látják, hogy oda van fagyva. Bezzeg most nekibátorodtak az asszonyok. Odamennek, s széklábával meg sulykolóval ütik-verik a farkast. De már ezt a farkas sem vette tréfára. Nekirugaszkodott egész erejéből, beleszakadt a farka a jégbe, s azzal - uccu neki! - úgy elszaladt, mintha a szemét vették volna. Ezalatt a róka túljárt árkon-bokron, s amint ment, mendegélt, egy gödörhöz ért. Ez a gödör tele volt pozdorjával,* s róka koma fogta magát, belefeküdt, jól meghengergőzött benne, hogy a sok fehér pozdorjától a szőre sem látszott. Aztán elnyúlt, mintha agyon volna verve. Éppen arra kullog a farkas, meglátja a rókát, s kérdi: - Hát téged mi lelt, róka koma? - Ugyan ne kérdezd, farkas koma, nem látod-e, minden csontomat úgy összetörték, hogy kilógnak a szőröm közül. - No - mondja nagy búsan a farkas -, én is a lékben hagytam a farkamat. Róka koma pedig nyögött keservesen: - Jaj csontom, csontom, de összetörének! A bolond farkasnak megesett a szíve rajta. Mondta neki: - No, ne jajgass, róka koma, menjünk, valahol az erdőben meghúzódunk, leheveredünk, s majd meggyógyulunk. De róka koma csak tovább nyögött, jajgatott: - Jaj, lelkem, komám, farkas komám, mennék én, de nem tudok. - Jól van, jól, majd vezetlek én. - De mikor a lábamra sem tudok állani. - No, ha nem tudsz, hát ülj fel a hátamra, én majd elviszlek. Azzal felvette a rókát a hátára, s cipelte nagy keservesen. Amint ment, mendegélt a farkas, elkezdi a róka mondani magában csöndesen: - Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent. Visszafordítja fejét a farkas, s kérdi: - Mit pusmogsz magadban, róka koma? - Azt mondtam, hogy veretlen visz vertet, veretlen visz vertet. "No - gondolja magában a farkas -, bizonyosan csengett a fülem, s nem jól hallottam." De alig megy tovább, a róka csak megint mondja magában: - Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent. Megint visszafordul a farkas, s kérdi: - Mit pusmogsz te magadban, róka koma? - Csak úgy mondogatám magamban, farkas koma: Veretlen visz vertet, veretlen visz vertet. - De ilyen-olyan teremtette - ordított a farkas -, mindent jól hallottam, megint bolonddá tettél! S azzal úgy lehajította a hátáról a rókát, hogy az csak úgy megnyekkent belé. - Eb legyen a te komád, hallod-e, én többet nem! De bezzeg vége volt a nagy barátságnak s a komaságnak. Cudarul összeverekedtek. Aztán az egyik ment jobbra, a másik balra. Azóta jár ez a példabeszéd: eljátszotta, mint a róka a komaságot. Forrás: Mesélj nekem - Mindenféle állatokról