A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája
2014.08.20. 17:29
6-9 éveseknek
Írta: Jill Tomlinson
Illusztrálta: Anna Laura Cantone
Fordította: Demény Eszter
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2014
Oldalszám: 88
Ez itt Pongó. Pongó gorillakölyök.
Afrikában él, a hegyekben. Olyan bátor és okos szeretne lenni, mint az apukája, hogy vezethesse a családot és megvédhesse a kistestvérét.
Egyre több feladatot vesz át a papájától, és kiderül, olyan is van, amiben már ő az ügyesebb!
|
A kisállatok problémái a kisgyerekeké is: félnek a sötétben, mint Hupp, a bagoly, haza akarnak menni, mint Szuzi, a cica, tudni akarják, mi fog történni velük, mint Ottó, a pingvin.
Persze a cél mindig az: elfogadni azt, amilyenek, és egyúttal beilleszkedni a felnőttek társadalmába.
Felnőni vágyó kicsik kedvence lesz ez a könyv. rajzaival, Demény Eszter fordításában.Jill Tomlinson állatos sorozata rögtön gyermekközönségéánek kedvence lett.
Grancsa Gergő
A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája újabb szuper Tomlinson-mese a 4 és 6 év közötti gyerekeknek (és önállóan olvasóknak), ami viccesen segít, hogy jobban megértsék önmagukat, a világot, ami körülveszi őket, és le tudják küzdeni kétségeiket, félelmeiket.
Pongó egy kis gorillakölyök, aki valahol Afrikában él, és az apukája történetesen a gorillacsapat vezetője. Pongó élete leginkább játékból, evésből és alvásból állt, míg egy nap Api, az apukája meg nem jegyzi, hogy lassan bizony fel fog nőni, és akkor ő lesz a csapat vezére.
Pongó ezen kissé elgondolkodik, és már egyre gyakrabban alszik lent a földön apukájával és a legjobb barátjával, Zambival, ahogy a nagy gorillák teszik. A kisgorilla szeretne egyre nagyobb és erősebb lenni, hogy olyan hatalmas legyen, mint az apukája. De azért alapvetően még a játékon, evésen és a világ felfedezésén van a hangsúly az életében. Például ki kell derítenie, vajon mit csinálhat az ember, aki nem rég érkezett a közelükbe, és vékony alkata miatt Indának nevezik el.
Amikor Pongónak kistestvére születik, úgy érzi, eljött az ő ideje. Mindenhol ott van, segít, vagy segíteni próbál. Amikor a gorillacsapat továbbindul, Pongó és Zambi kapja a feladatot, hogy sereghajtóként vigyázzák gorillatársaik épségét. Apitól megkapják az instrukciókat: ha bármilyen veszélyforrás felbukkan, hangosan üvöltsenek, döngessék a mellkasukat, vagy botokkal üssék a fatörzseket. Ez ám a felnőtt gorilláknak való feladat!
Ahogy növekszik Pongó, egyre inkább teljesértékű tagjává válik a csapatnak. Főleg, miután egy vadász puskájától is megóvja a húgát némi atyai közreműködéssel. Pongó akkor válik vezérgorillává, mikor Apinak segít felmászni egy nagy sziklacsúcson. A régi vezér átadja a stafétát Pongónak, aki, miközben azzal volt elfoglalva, hogy mikor lesz már olyan, mint az apukája, szép lassan felnőtt és igazi nagy, erős és gondoskodó gorilla lett. Olyan, amilyen mindig is szeretett volna lenni.
A szöveget a már ismerős, jellegzetes Anna Laura Cantone-rajzok színesítik. A gorillák igazi nagy szőrpamacsok, az idős természetbúvár karikírozott képe segít elképzelnünk, milyennek látnak bennünket ezek a hatalmas állatok. Azonban a helyenként felbukkanó vigyori kaméleon a befutó nálam. Annak ellenére, hogy a szövegben egy helyen sem jelenik meg, valahogy szerves részét képezi Pongóék világának.
A gorilla aki, olyan akart lenni, mint az apukája azoknak a gyerekeknek való, akik hajlamosak mindent és azonnal akarni, miközben megfeledkeznek arról, hogy nemcsak a cél a fontos, hanem az odáig vezető út is.
(4) A földimalac, aki semmiben sem volt biztos
|
|