Egyszer Gilice királyfi vándorútra ment, s betévedt a szomszéd királyhoz, ott kért szállást. A királyné kérdezte, ki s miféle, és amikor megmondta a nevét, azt gondolták, nincs ki a négy kereke. De hát mégiscsak királyfi, ha akármilyen is, gondolta magában a királyné: talán még a lányára is szemet vet, aki bizony elég csúnyácska. Ahogy beveti az ágyat, megtalálta a párna alatt az aranyat. - No nézd csak - mondta a lányának, - mégse olyan féleszű ez. Attól fogva azon böstörködtek, hogyan tudnák ki a királyfi titkát. Azt kérdezi tőle a királylány: - Miért hívnak téged Gilicének? - Azért, mert úgy hívnak - mondta a királyfi. - Hát az arany? - A nevem mellé az is dukál. A királylány látta, hogy nem sokra megy vele, elhatározta, hogy másképpen kell megtudnia a titkot. Álomport kevert a királyfi borába: a királyfi meg kibeszélte álmában, hogy s mint volt azzal a gilicetollal. Másnap mikor a királyfi fölébredt, látta, hogy a kalapjáról hiányzik a gilice tolla. A királylány párnája alatt ott volt az arany. Gondolta, ha már csúnya, legalább meggazdagszik, s egy gazdag lánynak könnyebben akad kérője. A királyfi párnája alatt nem volt már arany: ki is adták az útját azonnal. Mehetett szegény föl is, le is. Ahogy ment, az út mellett látott egy kertet, abban a kertben volt mindenfajta gyümölcs. Éhes volt, odament a körtefához, levett egy körtét. Ahogy beleharapott, szamárrá változott abban a szempillantásban. Nagyon el volt keseredve, de mivel még mindig éhes volt, nekilátott a kelkáposztának. Hát, ahogy lenyelte az első káposztalevelet, nyuszi lett belőle - Ki tudja, mi minden lesz még belőlem! - mondta csak úgy magának, s már mászott is föl az almafára. Megevett egy szép piros almát, és egyszeriben visszaváltozott királyfivá. - No, ez nem lesz így rossz - mondta nevetve, s már tudta, hogy mit csináljon. Kerített egy rossz szűrt, jól kitömte körtével, káposztával, meg almával. Visszament a királyi palotához, ott árulta a körtét a kapu előtt. A királylány, ahogy kipillant az ablakon, látja, milyen szép körtét árulnak. Küldte is mindjárt a frajlát, hozzon neki abból a szép körtéből. A királyfi jó pénzért adott is. A királylány hívta az anyját, kóstolja meg, vajon olyan jó is, mint amilyen szép. Ahogy beleharapnak a körtébe, szamárrá változtak mind a ketten. Erre a frajla úgy megijedt, hogy meg sem merte kóstolni a körtét, hanem szaladt egyenesen az öreg királyhoz. A király csak elhűlt, amikor meglátta a két szamarat: ki is zargatta mind a kettőt az utcára. De hiába, nem volt már neki se lánya, se felesége, s még abban az órában meghalt bánatában. A két szamarat szekérbe fogta Gilice királyfi, s mivel meghallotta, hogy Bükkmakkfalván palotát építenek, gondolta, elmegy oda fuvarozni. El is ment. Bátyja, a Bükkmakkfalvi király, kicsit furcsállotta, hogy az öccse ilyen fogattal jár, de nem szólt semmit. Az öccse a szűre ujjából kirázott két fej káposztát odatette a szamarak elé. Ahogy a két szamár enni kezd, egyszeribe nyuszivá változik. Akkor almát adott nekik Gilice királyfi. Eszik, eszegetik az almát, hát egyszer csak szép menyecske lesz az egyikből: a másik nyuszikából meg a szép lánynál is szebb. Kettős lakodalom volt Bükkmakkfalván. Gilice királyfi feleségül vette a királylányt, a bátyja meg az özvegy királynét. Káposztás cvekedlit főztek hét nagy kondérral: talán még ma is van belőle, ha azóta el nem fogyott.