Módra Ildikó Trappja előtt a kiadók számos cirkuszos témájú gyermekkönyvvel léptek porondra. Elég, ha egy régebbit – Csukás István: Keménykalap és Krumpliorr, a belőle készült film (Bácskai Lauró István) 1975-ben megkapta az év legjobb gyerekfilmje díjat és a nagydíjat a hollywoodi X. televíziós fesztiválon; akkor még készültek gyerekfilmek nálunk is – és egy újat hozunk föl példának (Csinnadratta. Versek a cirkuszról, Móra, 2009). A cirkusz mindig lebilincselte az ifjabb korosztályt, hiszen késdobálót, bohócot, oroszlánt és idomárját, műlovar- és guminőt (nem olyat), levegőakrobatát stb. ki ne nézne szívesen 0-tól legalább tíz-egynéhány éves koráig.   A Trapp viszont nem éppen ebbe a csillogásba vezet, illetve másképp, áttételekkel. Átok, a gonosz majom vitte a hírt az éppen csődbe evickélő Piccolo Cirkusz Világszám társulatának: a dobozszörny be fogja kebelezni a cirkuszt, az emberek mindinkább a képernyőjére figyelnek majd, ahelyett, hogy megtöltenék a sátor nézőterét.   Az eszmetörténeti, morálfilozófiai és marketingszempontokat mellőzve ez esetben a lényeg: a Talált Állatok Osztályán egy négylábú jelent meg, Trapp, a lovaggá ütött Ló Szőr: „foglalkozásomat tekintve nyugalmazott cirkuszi ló”. Trappot Tripp-pel eltöltött, „évekig tartó, kifejezetten jól működő lótársi kapcsolat” után tették lapátra/teherautóra, és még szerencséje is volt, mert nem a városi henteshez vezetett az útja, hanem a piacon bocsátották áruba. Pedig nem akárki: lósága az algebra legfontosabb műveletének tudora, aki a produkció során kérdésre válaszolva a lábával dobbantotta ki a számokat, és soha nem botlott (ergo világszám volt). Így múlik el a világ dicsősége. Jött azonban a megmentő a Gazda képében, aki a Talált Állatok Osztályát még éppen egy lóval tervezte gazdagítani: s már vitte is haza Szőr Lót. Módra Ildikó történetében minden szükséges meseelemet felvonultat, érdekes, olykor extrém alakok, állat- és emberegyéniségek töltik meg az osztályt és a cirkusz világát, mozgalmas-érzelmes-humoros történetek fűszerezik a főszálat, és a végén a jó elnyeri jutalmát: Trapp és tőle elszakított kis barátja egymásra találnak. A szerző nem meseíró, de új területre kalandozóként jól használja a műmese kelléktárát, és a könyv főleg két nézőpontból érdemel figyelmet. Módra Ildikó nyelvezete, hangja üt el elsősorban a megszokott meseszövegekétől. Jó értelemben véve gátlástalanul használ, vegyít nem mesébe illő szövegelemeket; veretes szépirodalmi rész – latin eredetű szállóigék (így múlik el…), görögmonda-részletek (trójai faló, Sziszifusz a neve a túlintelligens karthauzi kék macskának), bibliai parafrázis („engedjétek hozzám a kiskacsákat”) – keveredik nála közhelyes-hétköznapi kifejezésekkel, szlenggel (nemá’; jeee; ja, bocs), a hivatali bikkfanyelvvel („alanyi jogon”, „a javaslatot ellenszavazat nélkül elfogadták”); gegek, nyelvi játékok sorjáznak: „[így múlik el…] ezt tudom latinul is, macskanyelven kezdődik” (a szerző nem fölözi le a macskasikert, nem illeszti a mesébe a latin változatot, ha az olvasó nem ismeri, dolgozzon meg érte) „…valószínűleg gondolkodóba esnék, bár bízom benne, hogy hamar kihúznának onnan” „…fejezte be a történetet akadozva a csuk-ló” [Sziszifusz Trappnak:] „annyi haszna volt, mint döglött lovon a patkónak” [Sziszifusz:] „Az a strucc azért belőlem is kihozta az állatot”… A csődbe ment cirkusz társulatát szélnek eresztő Direktor pedig természetesen nem Kukutyinba megy zabot hegyezni, hanem Toscanába olajbogyót termeszteni stb. A nyelvezet majdnem végig könnyed, élő, friss, csak a legritkább esetben érződik (benne maradt például a „csakis és kizárólag”), hogy a szerző elvetette a sulykot/a cirkuszi késdobáló elvétette a célt. A képeskönyves hagyományokat mélyítve a Naphegy Kiadóra jellemzően fajsúlyos az illusztráció, Szalma Edit munkája. Az illusztrátor az Anno-beli bemutatón elmondta, hogy életében először használta mesekönyvnél ezt a technikát, az akrilt. A szöveghez passzol a nagyon színes, mozgalmas illusztráció, már a címlapon is megmutatkozik a Módra–Szalma-forgatag. A legtöbb állat – például a rockénekes kakas, Roki (felfedezhetjük a Miazmég-ben is) – alakja nagyszerű, s már az első fejezet (nem szokványos a címe sem: Egyértelműen ló) első illusztrációja leveszi az embert a lábáról, nem csak a lovat. A tűző melegben hazaporoszkoló, -poroskodó Gazda és a kiszolgált cirkuszi „paripa” előtt egy házsártos, áthághatatlannak tűnő akadály tornyosul: a Gazda felesége, aki szoknyát hordva is nadrágot visel, s amúgy a bontott csirkés reklámra emlékeztetően rákezdi: Emmegmi??? Azt már mondani sem kell, hogy a szoknyába bújtatott kérdőjel termete háromszor akkora, mint a „Gazdáé”, s topnak nem nevezhető felsőruházata telis-tele van fullánkjukat stand by üzemmódról bevetésre kapcsoló méhekkel… Papiruszportál