|
Nagyanyó pedig aprócska vendégével körbejárta a könyvtárat, megmutatta neki a könyveket, majd azt, hogy hol találja a létrát, aztán elment. A kis idegen pedig csak állt a szoba közepén, apró lila papucsától a feje búbjáig, lilában. Nem azért mondom, hogy a feje búbjáig, mert így szokás, hanem azért, mert tényleg a feje búbjáig lila volt. Amilyen kicsi, olyan mérges.
- Nem fogok olvasni! Nem szeretek olvasni! Hát senki nem érti meg? - kiáltott a kislány, miután nagyanyó a könyvtárban hagyta.
 Porcica és Sárkány egymásra néztek. Porcicának írtó kíváncsi természete volt, így hát ki is gurult az asztal alól, egyenesen a kicsi lila lány lába elé.
- Már meg ne haragudjon, kisasszony, de olvasni mindenki szeret, ezért nem érti senki, hogy kegyed miért nem szeret olvasni.
- Te ki vagy? - nézett a lény Porcicára.
- Ó, elnézést, milyen udvariatlan vagyok! Porcica a nevem. Mindentudó Porcica - tette hozzá szerényen -, és ő a barátom. - Mutatott rá az asztal alatt lapuló Sárkányra.
A lila kislány bekukkantott az aszatal alá.
- Egy kicsi rózsaszín sárkány! Jaj, de édes! Megfoghatlak? - kérdezte már vidáman, s ahogy kezébe vette a Sárkányt, arca is visszakapta halvány rózsaszín színét. Egészen kedves kislánnyá változott.
- Kegyed, kisasszony, kicsoda? - érdeklődőött tovább udvariasan Porcica.
- Jaj, bocsánat, be sem mutatkoztam nektek. Lizi vagyok. Nagyanyónál leszek vakációban. És nem vagyok kisasszony, csak egy kislány. - fordult nevetve a lila ruhás Lizi Porcicához. Majd így folytatta:
 - Azt hittem, borzasztóan unalmas vakációm lesz, főleg hogy nagyanyó egyből a könyvtárba hozott, pedig tudja, hogy nem szeretek olvasni. De így, hogy ti itt vagytok, biztosan jókat fogunk mulatni! Mit szoktatok csinálni?
- Háát, leginkább olvasni - vallotta be Porcica.
- Olvasni? Egy porcica és egy sárkány?
- Igen. Tudod, mi nagyon szeretünk olvasni. De nemcsak azért olvasunk, mert szeretjük, hanem azért is, hogy minél több mindent megtudjunk arról, ami épp érdekel. Most éppen azt a könyvet keressük, amelyikbe lehet varázsige...."
A két kis csodalény e probléma megoldásának keresésekor mutatják meg Lizinek a könyvek titkát, s vonják be azok tanulmányozásába, megszeretetve ezzel az olvasást.
Az iskolai könyvtár titka
- részlet -
... Márta néni figyelmesen végighallgatta őket, majd csenedesen így szólt:
- Igen, valamikor élt az iskolakönyvtár, de ez ma már nem lehetséges.
- De miért? A gyerekeket meg kell tanítani olvasni. S ebben csak Márta néni tud segíteni. Ha az erdei könyvtár él, akkor ez miért halt meg?
- Mert még ott van Sárkány. Azóta van ott, amióta a könyvtár megépült. Minden könyvtárban él egy szellem, aki vigyáz rá. Némelyiknek szerencséje van, mint Sárkánynak, aki barátokra tett szert, és van, aki nem mutatkozik, láthatatlan, mégis irányítani tudja, életben tudja tartani a könyvtárat. Minden szellem más.
- Ennek a könyvtárnak ki volt a szelleme? Most hol van? - kérdezték egyszerre a gyerekek.
Márta néni percekig csak nézte a kíváncsi szemeket. Látszott rajta, hogy tétovázik, aztán megszólt újra:
- Itt ül előttetek - mondta csendesen.
- Márta néni? Márta néni a könyvtár szelleme? - néztek egymásra elképedve Liziék, majd újra egyszerre kiáltottak fel.
- Hiszen akkor megvan a megoldás! Ha van a könyvtárnak szelleme, életre keltheti a könyvtárat. Márta néni életre keltheti a könyvtárat! - harsogták a gyerekek.
Becsengettek. Kintről még beszivárgott a folyosón rohanó gyerekek hangja, majd sorra becsapódtak az ajtók, és síri csend lett.
- Be kell mennetek órára - mondta Márta néni.
- Nem, most nem mehetünk. Márta néni, kéreztess el minket, segítened kel, most nem küldhetsz el. Kérünk szépen, mesélj el mindent. Biztosan találunk megoldást.
- Nem bánom. Elkéreztetlek, és elmesélek mindent. De utána ígérjétek meg, hogy nem beszéltek soha senkinek róla senkinek, és többet nem kérdeztek.
- Megígérjük - hadarták a gyerekek, miközben hátuk mögött kisujjaik keresztbe fonódtak.
- Maradjatok itt, mindjárt jövök - azzal Márta néni felállt, és kiment az ajtón.
A tanci Márta néni kérésére elengedte a két gyereket, hogy a könyvtárban segédkezzenek. Tudta, hogy az utóbbi időben gondjaik voltak az osztállyal, és azt is, mennyire szeretnek olvasni - arra gondolt, biztosan jót tesz nekik, ha még egy kis időt a könyvtárban tölthetnek.
Amint Márta néni visszatért, két aggodó szempár várta. Nem lesz könnyű elmagyarázni - gondolta magában, de aztán visszaült a helyére, és mesélni kezdett.
Elmesélte, hogy ő is, mint minden könyvtárszellem, akkor került ide, amikor a könyvtár épült. Réges-régen minden ember tudott olvasni, mindenki életre tudta kelteni a könyvtárat. Aztán jöttek a háborúk, majd az új élet, és az emberek kezdtek megfeledkezni a könyvekről, már nem úgy olvastak, mint régen. Ezért volt szükség arra, hogy minden könyvtárat egy szellem vigyázza, olyan szellem, aki már kezdetektől ott volt, mert csak ő segíthet a könyvtár életben tartásában. Sárkány is ilyen szellem, a könyvtárak tündére őrzőnek nevezte ki. Ő nem tud róla, a legtöbb szellem nem tudja, hogy őrző is egyben.
- Nahát! - csapta össze kezét Lizi. - Hogy fog örülni Sárkány, ha elmesélem neki!
- Az én esetem kicsit más - folytatta Márta néni. - Az előző könyvtáros gyakran vette elő azt a hercegnős könyvet, amelyben én is éltem. Aztán egy nap nyugdíjba ment, és épp búcsúzkodtunk, amikor bejött az igazgató, és megkért, legyek én a könyvtáros. Örömmel vállaltam. Azóta az igazgató is más, az új igazgató nem tudja, ki vagyok.
- Te hercegnő voltál? - szólt közbe Matyi csodálkozva.
- Igen. Még mindig az vagyok, csak őrző nem tudok lenni már, és nem volt, aki a helyembe lépjen - magyarázta szomorúan Márta néni.
- De miért nem lehetsz őrző, ha eddig az voltál? - értetlenkedett Lizi.
 - Tudjátok, én a könyvből léptem ki mindennnap, de minden este vissza kellett mennem, a könyvben pihentem, puha ágyban, párnák közt. Egy hercegnő csak akkor lehet őrző, ha minden éjfélkor visszalép a könyvbe. De én pár éve kint rekedtem. Az új igazgató sok könyvet hozott a könyvtárba, és sok régit elvitt. Egész nap pakoltunk, rendezgettük a könyveket, és nem vettem észre, amikor az én könyvemet is kitették az eldobhatók közé. Este már hiába kerestem, nem találtam. Másnap szóltam az igazgatónak, hogy szükségem van a könyvre, mert éjfélkor vissza kell mennem, különben nem tudom életbe tartani a könyvtárat, de kinevetett, és határozottan kijelentette, hogy hercegnők nem léteznek: divatjamúlt mesék ezek, nincs szükség rájuk. Bárkit kérdeztem, senki nem tudta, hová vitték a régi könyveket. Attól a naptól kezdve hiába olvastam a gyerekeknek, nem keltek életre a könyvek, mert megszegtem a szabályt. Éjfélkor nem tudtam visszatérni a helyemre.
- Vajon nincs az erdei könyvtárban Márta néni könyve is? - nézett Matyi Lizire reménykedve.
- Nincs, az biztos nincs. Egyetlen hercegnős könyv sincs. Vannak ugyan könyvek, amelyekben élnek hercegnők, de ami csak róluk szól, olyan nincs. Valahol viszont biztosan megvan...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
Porcica és Sárkány egymásra néztek. Porcicának írtó kíváncsi természete volt, így hát ki is gurult az asztal alól, egyenesen a kicsi lila lány lába elé.
