Unalmas kedd este van. Az ágyadban fekszel, a plafont bámulva. A kistestvéred, Dodó ütemes hortyogásától lassan te is álomba szenderülsz. Alighogy elaludtál, neszezésre riadsz fel. Pontosabban: egy pöttyös plüss víziló néz ábrándosan a szemedbe. Meglepetésedben csuklasz egyet, mire nyomban megjelenik a vízilófej mellett Dodó lelkes ábrázata. – Most ezért kellett felébreszteni? – nyögöd, eltolva magadtól a vízilovat.– Nézd csak, Töhötöm életre kelt! Beszél is, meg minden! Figyu! – azzal még jobban belenyomja az arcodba kedvenc plüssállatát, amit mellesleg párnaként is szokott használni. – Igen! Nem szuper? – lelkendezik Dodó. – Hagyjál békén, és vidd innen ezt a rusnya plüsst! – fordulsz lustán a másik oldaladra. – Miért nem hiszel nekem? Pedig tényleg beszélgettünk, ugye, Töhötöm? – sóhajtja a tesód, mialatt visszakászálódik az ágyába. A szobátok újra elcsöndesedik. A félhomályban csak Dodó Baglyocskája, azaz bagoly formájú éjszakai fénye változtatja a színét bágyadt lassúsággal. Kék, zöld, türkiz, kék, zöld, türkiz. Szinte leragad a szemed, mire valaki újfent böködni kezd. Persze Dodó az, ki más lenne. Borzos szőke haja az arcodat birizgálja, ahogy föléd hajol. – Ébredj gyorsan, Töhötöm megtalálta az Egyszernyíló Átjárót! Innen indul, a szobánkból! – Miféle átjárót? – motyogod félálomban. – Hát az Egyszernyíló Átjárót a másik világba! Már el is indult rajta. Annyira izgi! Én is megyek! Egyedül felöltöztem az útra – bök büszkén magára. Remek ízléssel ruházkodott, hupikék harisnyájára egy piros, sokzsebes rövidnadrágot húzott, a pulóverére felvette kedvenc szőrös mellényét, és anya virágmintás konyhai kötényét is magára kanyarította. A feje szinte elvész apa jókora szalmakalapjában. – Ez a felfedezőruhám. És szereztem egy zacskó pisztáciát a konyhából! A sárkányos hátizsákomba pedig pakolok még elemózsiát. Elvihetem a tegnapelőtti uzsonnádat a konyhaasztalról? Légyszi, segíts cipelni majd a hátizsákot! Ugye, te is velünk jössz a másik világba? Már alig várom! – Hát persze! Még hogy az éjszaka közepén életre kelt plüssállatokkal és az ütődött kistesómmal kalandozzak titkos átjárókban! Pisztáciahéjakat köpködve. Már csak az kéne! Nincs itt semmiféle átjáró, túl élénk a képzeleted. – Pedig tényleg így van! – pityeredik el Dodó. – Biztos. Most már hagyj aludni! – förmedsz rá. A tesód az orrát lógatva ágyba bújik. Még egy ideig hallod a szipogását, aztán végre csönd lesz. Ezekkel a kicsikkel mindig csak a baj van… Pedig ha sejtenéd, hogy a java csak most kezdődik. Az éjszaka közepén hirtelen felriadsz. Tétován körbenézel. Mintha valami nem lenne teljesen rendben. Megvakarod az orrod, és még egyszer, komótosan körbepillantasz. A könyvespolc, a szekrény, a Baglyocska, mind olyan, mint szokott. Még Dodó este elhajított fél pár zoknija is békésen hever a szoba közepén. Hát persze! Mindig hallani szoktad a tesód szuszogását a szomszéd ágyból, de most néma csönd van. Kievickélsz a paplanod alól, és odalépsz Dodó fekhelyéhez. Az ágy lapos, üresnek tűnik. Vajon Dodó kiment a fürdőszobába?   Vagy bebújt a szüleitek mellé az ágyba? Csak nem tűnt el valami titkos átjárón keresztül, amiről este hadovált? Úgy döntesz, utánajársz a kérdésnek. Óvatosan kinyitod a szobátok ajtaját, de ahogy kilépsz a sötét folyosóra, a lábad mellett valami puha szőröset érzel. Összerezzensz, de rögtön rájössz, hogy csak Gombóc, a macskátok surrantbe a szobába. Sebaj, fol hálója, jobbra pedig a bejárati ajtó sötét sziluettje látszik. Hol lehet Dodó? Ahogy kóvályogsz a félhomályban a szüleid szobája felé, majdnem beleütközöl a kitárt fürdőszobaajtóba. Felkapcsolod a lámpát, és bekukucskálsz. Nincs itt senki. Továbbosonsz a folyosón a szüleid szobájáig, és óvatosan belépsz a résnyire tárt ajtón. Dodó néha bebújik melléjük az ágyba, ha rosszat álmodik. Anyukád és apukád csöndben hortyognak, de a tesódnak nyoma sincs. Már csak a nappali van hátra. Lassan kinyitod az ajtaját. A bútorok, tárgyak körvonala tisztán kirajzolódik az ablakon besütő telihold sápadt fényében. – Dodó, hé, itt vagy? – suttogod. Hangod a néma falak verik vissza. Nincs itt egy árva lélek sem. A polc tetejéről hiányzik apukád szalmakalapja. Legutóbb nem Dodó fején láttad? A tesód viszont sehol sincs. Mit teszel? • Megvizsgálod a bejárati ajtót (ha még nem tetted volna)?   A bejárati ajtóhoz lépsz, és lenyomod a kilincsét. Kulcsra van zárva. Szerencsére Dodó nem tudja kinyitni, így biztos nem tűnhetett el erre a lakásból. Az utcai cipője is a helyén van. Visszafordulsz a szobátok felé, és menet közben bekukkantasz a konyhába. A testvéredet ott sem találod, az viszont feltűnik, hogy anyukád virágmintás köténye nem lóg a szokásos fogason. Persze, ezt a ruhadarabot Dodón láttad, pont az eltűnése előtt. Most mit teszel? • Vagy visszasietsz a szobátokba és elolvasod a folytatást a könyvben?   <<VISZA A NYÁRI OLVASMÁNYHOZ