A második mesében Mimi a nagycsoportos oviból általános iskolába készül, és az édesanyjával járja végig a különböző lehetőségeket. Ezek hol pozitív, hol pedig negatív, már-már félelmetes tapasztalatokkal zárulnak. Ezt minden kisgyermek átéli, és a mese az én emlékképeimet is visszahozta az óvodából, és az általános iskolai látogatásról is.
Bízom benne, hogy az írónő végigkísér minket még egy darabon kicsi Mimi életének folyamán, aki újabb és újabb izgalmas kalandokat él majd át, melyek segítségével a gyermekek is megbarátkozhatnak a változásokkal.
„Tényleg a szépséget látják a szörnyetegben is.” – Tamás Zsuzsával, a Kicsi Mimi-sorozat szerzőjével beszélgettünk
Megjelent Kicsi Mimi-sorozatunk 5. része, melyben a kisnyuszi fagyiünneppel kedveskedik barátainak és nagycsoportos ovis lesz. Az élet ismét nagyot változik, Mimi megkezdi a sulira való felkészülést. A kisnyuszi kalandjait elbeszélő sorozat szerzőjét, Tamás Zsuzsát arra kértük, meséljen saját tapasztalatairól, hogyan érdemes felkészíteni a gyereket az iskolára, milyen szempontok figyelembe vételével érdemes nekivágni a megfelelő suli kiválasztásának.
A Kicsi Mimi és a nagy fagyiünnep című mesében Mimi minden vágya egy Mocsárbani, aminek anyukája nem igazán örül, mivel kissé morbidnak találja a szörnyszerű nyuszit. Erős ellenszenvet érez a játék iránt, végül mégis enged a kisnyuszi kérésének. Úgy sejtem, hasonló tapasztalatok inspirálták a történeted. Mi az ideális megoldása egy ilyen konfliktusnak?
A „Mocsárbani” Mimi félrehallása vagy „szóértelmesítése”, amellyel az idegenül és értelmetlenül csengő Monster Bunnyt teszi (számára) értelmesebbé. Szoktak ilyet csinálni a gyerekek. Mint ahogy az sem ritka, hogy olyan játékra vágynak, ami a szülőknek nem tetszik, esetleg kifejezetten ódzkodnak tőle. Valóban, történt ilyen nálunk is… Én végül is azt a kompromisszumos megoldást választottam, hogy deklaráltam: nekem az a bizonyos játék nem tetszik, de végül is nem akadályoztam meg, hogy a kislányom mástól megkapja. Megtehettem volna, és fontolgattam is, hiszen ha egy ilyen nemszeretem játék bekerül az otthonunkba, mindannyiunknak együtt kell élni vele, de úgy gondoltam, elég a nevelésből annyi, hogy valahol mélyen rögzül: ez a játék nem anyutól van. Egyszer majd talán rájön, miért. Én viszont arra jöttem rá, hogy egy gyerek néha egészen mást lát egy játékban, mint egy felnőtt. Olyan megrendítően ártatlan a tekintetük, hogy tényleg a szépséget látják a szörnyetegben is.
A második történetben egy nagyon fontos korszakról mesélsz; az óvoda és a suli közti átmeneti időszakról. A ti esetetekben hogy zajlott a suli kiválasztási folyamat? Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni?
Amikor Zsófi nagycsoportos lett, és terítékre került az iskolaválasztás kérdése, az orromban éreztem azt a réges-régi „iskolaszagot”, ami valószínűleg az új iskolatáskám fanyar illatából és még néhány egyéb komponensből állt, de mindenesetre nem társultak hozzá kellemes érzések, inkább némi szorongás, elveszettség érzés… Szerettem volna, ha a kislányom nem tapasztalja meg mindezeket, de nem állt módunkban alternatív iskolákban gondolkozni. Azt hiszem, ha épp felvetett volna minket a pénz, akkor is megfontoltuk volna, érdemes-e valamelyik hiperszuper suliba vinni – ha az a város másik végében van. Hamar rájöttünk a férjemmel, hogy az egyik legfőbb szempont, hogy az iskola közel legyen: ez egyáltalán nem a szülők kényelméről szól, sokkal inkább arról, hogy ne kelljen a gyereknek (és az egész családnak) extra korán kelnie, ne övezze már a reggeli elindulást feszültség, lehessen kézen fogva sétálni egy olyan útvonalon, amit előbb-utóbb majd egyedül is meg tud tenni a gyerek, és – hiszen években gondolkozunk – ne legyen messze a kistesó leendő ovijától se, ne kelljen a jövőben kétfelé futkosni. Így aztán a közeli iskolák közül válogattunk, és ezt sem vittük túlzásba: kettőre szűkítettük a kört, és mindkettőbe elmentünk, amikor foglalkozást tartottak a leendő elsősöknek. Az egyikben jól érezte magát Zsófi, a másikban nem. Az volt az érdekes, hogy én ugyanígy voltam ezzel. Természetesen azt választottuk, ahol jól éreztük magunkat (és egy percig sem ingatott meg, hogy elvileg a másik a kerület jó hírű iskolája). Nem bántuk meg.
Hogyan lehet felkészíteni lélekben a gyereket a sulira? Nálatok mi vált be?
Jó esetben a gyerek büszkén és izgatottan várja az iskolát. Fontosnak tartom, hogy részt vehessen az iskolaválasztásban, részt vehessen ovi-suli foglalkozásokon – utána feltétlenül meg kell hallgatni az érzéseit (vagy meg kell hallani őket, akkor is, ha kusza beszámolójából minden kiderül, csak a lényeg nem); de az is fontos, hogy ne terheljük rá a döntést, a kételyeinket pedig semmiképp ne osszuk meg vele, az maradjon a szülők közti párbeszéd része.
Emlékszel még, mit éreztél, mielőtt elkezdtél általánosba járni? Vártad, vagy inkább tartottál tőle?
Őszintén megvallva nem emlékszem az iskola előtti hónapokra, de mivel a családi legendárium szerint óvodába készülvén leültem gyorsan átvenni az anatómia tankönyvet (a szüleim orvosira jártak), vélhetően voltak félelmeim az iskolával kapcsolatban is. Mondjuk arra emlékszem, hogy egyszer félreértettem valamit az oviban, és azt hittem, másnap fel kell olvasnom valamit. Sosem felejtem el azt a kétségbeesést. De legalább teljes empátiával tudtam elmagyarázni a lányomnak, hogy nem baj, ha valamit még nem tud az iskola előtt, hiszen az iskola ara van, hogy ott tanulja meg.
Visszatérve Kicsi Mimi karakterére, mesélnél egy picit arról, hogyan változik a személyisége a sorozat 5. részében?
Mimi azok közé a mesehősök közé tartozik, akikkel telik az idő (nem véletlen, hogy Horváth Ildi illusztrátorral mindig egyeztetjük, az adott történet milyen évszakban játszódik). Bár a neve Kicsi Mimi marad, egyre nagyobb lány lesz belőle: nagytesó lesz, kiesik az első foga, nagycsoportba jár… Folyamatosan viszonyulnia kell ehhez a „kicsi is vagyok, nagy is vagyok” helyzethez. Ez a legutóbbi kötet talán annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy ebben Mimi számára először lesz kérdéses a jövő: hová megyek iskolába? Hová mennek a többiek? Találkozunk-e még? De nem akarok senkit megijeszteni: a mese ugyanúgy olvasható három éves kortól, mint az eddigiek, és a kötet másik meséje – amelyben Mimi „mocsárbanira” vágyik – minden óvodás számára ismerős szituációt vázol fel.
A kisnyuszi története elsősorban a 3+-os korosztálynak szól. Milyen formátumban várható a sorozat folytatása?
Még van egy-két történet a tarsolyomban, de azt hiszem, amikor Mimi iskolába lép, már nem követhetjük tovább élete alakulását, legalábbis ebben a formában. Vannak ötleteim, hogyan találkozhatnánk vele mégis, de ez egyelőre titok: még egyeztetnem kell a kiadóval.
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
