Az év utolsó napján, mikor éjfélt üt az óra, egy rejtélyes árnyalak tűnik fel a múltból, és nem tűnik el addig, míg fel nem tárul a múlt sötét rejtélye... A nagy sikerű A fülemüleerdő titka és A világítótorony legendája szerzőjének új könyve.   meseanyu - moly,hu Ismét egy érdekes, titokzatos, sőt borzongató olvasmány Lucy Strange-től, aki már eddigi két kötetével is bebizonyította számomra, hogy élvezetesen, olvasmányosan ír olyan dolgokról, helyekről (vidéki Anglia, kastélyok, régi házak, családi titkok), amikről mindig szívesen olvasok. Sok jó dolog volt ebben a kötetben is, ami mindenféle emlékeket, szeretett könyveket idézett, és Strange az utószóban be is vallja, hogy azoktól a szerzőktől merített ihletett, akikre én is gondoltam olvasás közben. Szóval, aki úgy szereti a klasszikus ifjúsági regényeket, ahogy én, az nem fog csalódni szerintem most sem, Strange tökéletesen hozza ezek hangulatát.   zakkantolvas.hu Misztikus és gótikus lelkületű felnőttek és kamaszok: ez a regény nektek szól!  Vártam már Lucy Stragen új regényét, mert A világítótorony legendája nagyon tetszett, így bátran vágtam bele A kastély szelleme új regényébe, ami hasonló borítóstílust tükrözött, mint az előző regénye (és persze A fülemüleerdő titka). Tudtam, hogy ez a regény a kedvenc angliai helyszínemen fog játszódni, az egyik kedvenc koromban, és lesz benne egy adag misztikusság és persze sok-sok érzelem. És ezeket biztos kézből hozta is az írónő, de sajnos valahogy mégsem sikerült teljesen a szívembe lopnie magát a történetnek és ez egyáltalán nem a misztikus, vagy a gótikus dolgok miatt volt. Mert abban tökéletes aranyközéputat talált Lucy Strange. Olyan jól és finoman adagolta a baljós, misztikus, sötét és darkos angliai láp és tóvidék szellemeit és karaktereit a történetben, hogy az valami zseniális.    Itt-ott felbukkan egy-egy régi történet, egy régi (h)ős, titokzatos rokoni szálak, furcsa halálesetek, elhagyott és baljós helyszínek, ködös, hideg, nyirkos és vad tájakról érzékletes leírások és még sorolhatnám. Imádtam a tóvidéki életet, a kastély környékét, és a tó körül lévő kis szigeteket, amik tényleg sok titkot és érdekes (és néha félelmetes) embereket rejtettek. Helyet kapott A kastély szellemében egy régi legenda is, ami nagyon érdekes volt a libákkal, és az ő hőstettükkel úgyhogy tényleg nem volt hiány misztikumból. Ezeket a részeket kifejezetten szerettem, és ha 12-14 évesen olvastam volna el a könyvet akkor biztos, hogy teljesen libabőrözős élmény lett volna. Így felnőttként inkább a híres Tó-vidék és az egykori Anglia és az akkori élet vonzott. A jó és a rossz örökös harca Lucy Strange történetében nagyon jól elkülöníthetőek a jó és a rossz karakterek, egyszerű ábrázolásokkal sok mindent megtudunk rögtön az elején Agatha-ról (vagyis Aggie-ről) és életéről. A lány éppen elveszítette apját, a grófot, aki nevelte és máris itt az új örökös Clarence, aki nem csak a kastélyra és az ingóságokra teszi rá a markát, de kirakja a lányt is a birtokról, hiszen él az igazi édesapja, úgyhogy gyorsan eltávolítja a lányt a képből. Aggie nehezen dolgozza fel, hogy nem azok nevelték fel, akit a szüleinek tartott, ráadásul a drága ruhák és a luxus körülmények között egy libafarmra kerül, ahol meg kell ismerkedni Thomassal, és persze a libákkal, ami nem egyszerű feladat egy tizenéves lánynak.    Néhol zavart Aggie kényeskedésre, de szerencsére gyorsan észhez tér, és nem is annyira elveszett lány, mint kiderült a történet előrehaladtával. A lány sok mindenre rájön, és nem fél szembeszállni unokatestvérével, vagy megvédeni magát. Egy idő után megismeri apját is, és egy új barátra is szert tesz, összeismerkedik Bryn-nel, aki a sírásóval él egy kis szigeten a lánytól nem messze. Bryn szintén tizenéves és persze itt be is jön egy kis szerelmi szál, ami cuki volt, semmi mély érzelmek, de aranyosak voltak a fiú és a lány közötti párbeszédek és a felépülős bizalom.    A szellemlány nekem a kezdetektől fogva egyértelmű volt, de azért drukkoltam Aggie-nak, hogy rájöjjön, hogy ki ez a titokzatos figura, aki "segíti" és hogy mi köze van a legendához, a lányhoz és magához a környékhez. Szerencsére Aggie is rájön erre, de kicsit lassabban, de hát ez nem hátrány, hiszen akkor miről is szólt volna a regény ugye? :)    És, hogy mi nem tetszett? Nem is tudom, talán túl egyszerű volt, és sok minden annyira magától értetődő volt, hogy a sok misztikus olvasmány után nem ennyire egyszerű véget vártam. A végkifejlett nem volt annyira rémísztő és félelmetes,  de nyilván ez egy ifjúsági könyv esetében nem is várható el.   A lezárástól eltekintve izgalmas olvasmány volt A kastély szelleme. Lucy Strange megfelelően adagolja a gótikus és misztikus helyzeteket, eseményeket és időközönként felbukkan egy-egy titok, ami megfejtésre vár így nyomozhattunk Aggie-val együtt a megfejtésükért. Nekem felnőttként ezek egyértelműbbek voltak, de gyerekként olvasva biztos, hogy többször elfogott volna a libabőrözős (!) élmény, de ez nem a könyv hibája.    A leírások csodássága miatt Lucy Strange története szerintem filmért kiállt, mert tele van kedves és legalább egy (de inkább kettő) nagyon ellenséges karakterrel is. A liba, akivel Aggie jó viszonyba kerül sok vicces momentumot hozott a könyvbe, Bryn karakterével pedig bejött egy kis szerelmi szál és persze jó sok humor, az árva fiú ugyanis sokszor borsot tör a sírásó orra alá, akivel együtt él.    Kamaszoknak (is) szuper olvasmány A kastély szelleme, főleg ha nem vártok tőle világmegváltást. Engem jó pár órára elrepített egy csodás vidékre, ahol szinte láttam magam előtt a ködös tavon sikló kis ladikot, amiben Aggie evezett, hogy egy-egy titok után járjon.