– Adj isten, öreganyám! – szólt a legény. – Úgy tudom, az a birsalma, amit a kezében szorongat, az enyém. – Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál – válaszolt az öregasszony. – Majd én kompótot készítek ebből a birsalmából, de olyat, hogy attól még a király is megnyalja mind a tíz ujját. Addig is vágj fát, hozz vizet, és javítsd meg a kulipintyóm tetejét! A legény, maga sem értette, miért, de nem tudott tiltakozni. Nekiállt fát vágni, vizet hozott, megjavította a kulipintyó tetejét. Közben állandóan a birsalmakompótra gondolt, amitől a király is megnyalná az ujjait. Másnap azt mondja a legénynek az öregasszony: – Jól dolgoztál, gyere be, egyél birsalmakompótot. A legény belépett a házba. Uram atyám! Hát nem kulipintyó volt az belül, hanem egy gyönyörű kastély. Tágas termek, csodálatos bútorok, színarany kakukkos órák pompáztak a belsejében. Ráadásul az első szobában az asztal szinte rogyadozott a jobbnál jobb falatoktól. A legény leült az asztalhoz, és csak úgy tömte magába a sok finomságot. Amikor jóllakott, akkor vette észre, hogy az egyik széken egy királylány ül. A lányt birsalmaillat lengte körül. Odalépett hozzá. A királylány egy üvegtálkát tartott a kezében, ami színültig volt aranysárga birsalmakompóttal. A legény felé nyújtotta. Az örömmel vette el, és a színarany kiskanállal az utolsó cseppig kikanalazta. Éppen meg akarta dicsérni, hogy milyen ízletes volt, amikor a királylány eltűnt, és helyén az öregasszony ült. A kastély kulipintyóvá változott vissza, szegényes bútorzattal. A legény azt hitte, kápráznak a szemei. Ráadásul a kulipintyó hirtelen recsegni-ropogni kezdett, egy pillanat alatt bedőltek a falai, s a tetőzet is omlásnak indult. A legényke megragadta az öregasszony kezét, és az ajtó felé húzta: – Jöjjön gyorsan az udvarra, öreganyám, mert mindketten itt veszünk! A nyanya azonban a szemébe nézett, és nagy nyugalommal felelte: – Ha megcsókolsz, kimegyek veled. A legény nem hitt ugyan a fülének, de gondolkodni se volt ideje. Behunyta a szemét, gyorsan megcsókolta az öregasszonyt és kirántotta az ajtón. Abban a pillanatban nagy robajjal leszakadt a kulipintyó teteje. A legény csak kint nyitotta ki a szemét. Hát akkor látja, hogy a kulipintyó helyén megint a gyönyörű kastély áll, s a lány, akinek a kezét huzigálja, a birsalmaillatú királykisasszony. – No, ezt most már nem hiszem el csak úgy! – kiáltott fel a legény. Gyorsan bement a lánnyal a kastélyba, hogy meggyőződjön, nem változik-e ott megint öregasszonnyá. A lány nem változott át, hanem a nyakába borult, és elmesélte, hogyan változtatta őt egyszer egy boszorkány öregasszonnyá, mert a boszorkány kertjéből megevett egy birsalmát. Az átok pedig csak úgy oldódhatott fel, ha megcsókolja egy fiatal legény, aki nemcsak a birsalmát szereti, hanem a birsalmakompótot is. Így aztán megnyugodott a legény. Tetszett is neki a szépséges királylány. Hát még mikor eszébe jutott, hogy ő királynak született! Azonnal megkérte a királylány kezét. A lány pedig már alig várta, hogy igent mondjon. Az esküvő pazar volt és fényes, a menyasszony csodaszép, a vőlegény kényes. Eddig szól a mese, nem volt igaz fele se.   Forrás: Ilka vára. Mátyusföldi és Felső-Csallóközi mesék, mondák, anekdoták - Fellinger Károly gyűjtéséből és feldolgozásában