Márta néni is észrevette a változást, legalábbis ami Szamóca hangját illeti, ugyanis az első énekóra után áttette őt a szoprán szólamból az altba. Nem tudom, hogy az áramütést rajtam kívül ki vette még észre, mert nem merem megkérdezni senkitől. Amikor véletlenül összefutok Szamócával, és ő rám emeli kedves vadgesztenyeszemét, akkor én egy jókora ütést érzek a mellkasomban, amitől néhány másodpercre teljesen megbénulok, és amikor végre
szóhoz jutok, akkor csak dadogok meg nagyokat nyelek meg összevissza beszélek. Szamóca olyankor leveszi a szemüvegét, megtörölgeti a pólója szélében, és szép türelmesen kivárja, amíg lassan kinyögöm, amit mondani szeretnék.
Nagymama szerint azért nem tudom mostanában választékosan kifejezni magam, mert túl sok változás történt körülöttem. Az igaz, hogy rengeteg minden átalakult az iskolában és odahaza is! Nem elég, hogy felsős lettem, és hat ismeretlen tanárt kaptam a nyakamba, még egy új osztályfőnököt is meg kell szoknom, Gabi nénit. Gabi néni matematikát tanít, félelmetesen villog a szemüvege, és folyton ráncolja a homlokát. Már az első héten ránk hozta a frászt; bemutatkozásképpen megíratott velünk egy dolgozatot, azt mondta, kíváncsi, mire emlékszünk a tavalyi anyagból. Hát én nem sokra emlékeztem, mert hiába próbáltam minden erőmmel a szöveges feladatra koncentrálni, mindig eszembe jutott az a levél, amit Szamóca óra előtt a kezembe nyomott.
Sajnos nem volt időm elolvasni, mert Gabi néni még becsöngetés előtt megjelent az osztályteremben (…) Óra után aztán hiába kerestem Szamóca levelét, nem találtam, úgyhogy tanítás végén mérgemben még Pál Laura füzeteit is a táskámba söpörtem, mert előfordulhatott, hogy nagy izgalmamban az ő firkái között rejtettem el Szamóca levelét.(…) Mészáros Emőke ma tanítás után közölte velem, hogy olyan vagyok, mint egy tank, szegény Szamóca biztosan rám várt a kapuban, én meg köszönés nélkül elrohantam mellette, csoda, hogy fel nem löktem nagy siettemben. Persze hogy elrohantam Szamóca mellett, hiszen amint megpillantottam őt, bumm, már éreztem is az áramütést a mellkasomban, és még mielőtt teljesen lebénultam volna, jobbnak láttam elmenekülni a helyszínről. Úgysem tudtam volna mondani neki semmi értelmeset. Vörös fejjel dadogni meg idegesen nyeldekelni már látott eleget.
És nem elég, hogy az iskolában ennyi változás történt, még otthon sem tudok megnyugodni! Amióta az ikrek járni kezdtek, olyan felfordulás van nálunk, mint amilyet Szűcs Karcsiék rendeznek az öltözőben, miközben mi a tornateremben izzadunk.(…) Reggelente, amikor elindulok az iskolába, hiába csukom be a szobám ajtaját, anyu mindig kinyitja valamiért, és aztán nyitva is felejti. Na, a tesóimnak sem kell több! Mire anyu megtalálja őket, a szobám úgy néz ki, mintha bombát robbantottak volna benne. A játékaim szanaszét hevernek a padlón, a füzeteimből hiányoznak a lapok, a könyveim megtépázva, megrágcsálva szomorkodnak imitt-amott. És még csak megszidni sem lehet az ikreket, mert ők még kicsik, és anyu szerint nem akarattal okoznak kárt. De nekem teljesen mindegy, hogy akarattal teszik-e vagy sem, mert ez a lényegen semmit sem változtat! A füzetem lapjai nem forrnak össze, a játékaim nem másznak vissza a helyükre, hanem nekem kell elpakolnom őket, és a könyveim sem néznek ki úgy, mint új korukban.
És az ikrek miatt még Tornádót is elvették tőlem! Az én édes, aranyos kutyám most Lajos bácsinál lakik, az órásbolt fölötti lakásban. Nagymama megnyugtatott, hogy rendesen ellátja majd, és nem értette meg, hogy nem azért bőgök, mert attól félek, hogy Tornádó nem kap majd elég velős csontot, hanem azért, mert hiányzik a reggeli hancúrozás vele. Tornádó ugyanis minden reggel ellopta az ágyam alól a papucsomat, és én addig kergettem a lakásban,
amíg vissza nem szereztem tőle. Hiába könyörögtem, hogy Tornádó megint velem lakhasson, apu kijelentette, hogy bőven elég neki az ikrek visítozását hallgatni, nem hiányzik még az is, hogy Tornádó feldöntse őt, amint kilép a fürdőszobából. Most csak délutánonként találkozhatom az én édes kutyusommal, amikor kiviszem őt sétálni a parkba. Éppen csak ledobom otthon az iskolatáskámat, és már rohanok is az órásboltba Tornádóért. Csak az a baj,
hogy akkor sem lehetünk kettesben, mert a parkban mindig összetalálkozom valakivel, aki aztán eltereli Tornádóról a figyelmemet. Vagy Takács Tamarával futok össze, vagy Mészáros Emőkével, esetleg Pál Laura és a Kukucska ikrek borzolják az idegeimet, a lényeg az, hogy még Tornádóval sem oszthatom meg azt a zűrzavart, ami mostanában a fejemben és a lelkemben lakik.(…)
Otthon rettenetes látvány fogadott! Az iskolatáskám üresen hevert a padlón, a füzeteim cafatokban, a tankönyveim borítója zsírkrétával kidekorálva. Benjámin, amint megpillantott, izgatottan hadonászni kezdett a tolltartómmal, amelyben, mondanom sem kell, egy árva toll vagy ceruza sem maradt, és lelkesen azt rikkantotta, hogy „Lu!”, ami azt jelenti nála, hogy
Lufi, Rebeka pedig boldogan sikongatva négykézláb megindult felém. De én most egyáltalán nem tudtam örülni nekik, helyette sírva fakadtam, és azt bömböltem, hogy elegem van ebből a két kis undok békából, nem akarok testvért, én nyugalmat akarok végre, és azt akarom, hogy ezentúl senki ne lépjen a szobámba az engedélyem nélkül!
A rombolásnak aztán több következménye is lett:
1. Anyu megígérte, hogy kapok egy kulcsot a szobámhoz, vásárol nekem új
füzeteket, és borítót is kapok a könyveimre.
2. Nem találtam meg Szamóca levelét.
3. Az ikrek Pál Laura füzeteit is széttépték. (…)
|