Néhány perc, és koromsötét lesz. Muszáj visszaérniük a barlangba. Éjjel az orrukig sem látnak, könnyen a vadak prédájává lesznek. Ezek az állatok a sötétben is látnak, és messziről megérzik az emberszagot. Eluralkodik rajtuk a félelem, az emberek már az arcukba csapódó ágakra sem ügyelnek, egyre gyorsabban rohannak.

A félelem ösztönzi őket ekkora rohanásra. Ha nem félnének, ráérősen térnének vissza a vadászatból. Sokan odavesznének közülük, felfalnák őket a vadak, vagy beleesnének egy szakadékba.

A félelem adja a jelet, hogy minél gyorsabban húzódjanak menedékbe.

Félelem nélkül őseink nem védekeztek volna a veszélyben, azt nem élték volna túl, és mi most nem lennénk itt. A félelem megóv minket. Ha félünk az autóktól, akkor nem megyünk át körültekintés nélkül az úttesten, nem járunk az út közepén. Jól tesszük, ha félünk messze kiúszni a parttól, amikor erősen fúj a szél és hatalmasak a hullámok, hiszen elboríthatnak, és talán erőnk sem lenne elég visszaúszni. Jól tesszük, ha nem merünk a szakadék szélén járni: ha beljebb húzódunk, kisebb a veszélye annak, hogy lezuhanunk.