A Mindentudók gyűlése Alig néhány perc alatt játszódott le ez az egész. Hirtelen anyu és Petra jelent meg a teraszon. - Hű, de szép rajz!- kiáltott anyu, és észre sem vette, hogy fel vagyok dúlva. – Milyen kár, hogy nem tudod befejezni. Mindjárt bezárnak, úgyhogy mennünk kell. Dejr el-Bahari közelében, az Al-hambra hotelben szálltunk meg. Gyorsan kihasználtam az időt, és lerajzoltam a gyűrűn látott furcsa szimbólumot. Úgy éreztem, nem lenne jó, ha elfelejteném. Ahmed és Robin vidáman beszélgetve léptek be a szobába. - Morgan azt mondta, hogy a sivatag homokjában fogunk aludni - magyarázta lelkesen Robin.   -  És hogy egy oázisban fogunk táborozni! - kiabálta túl Ahmed. - Morgan azt is mondta, hogy bemutat bennünket beduin barátainak- áradozott Petra. - Mi van Laura? - kérdezte Ahmed. - Nem is figyelsz ránk? - Morgan így... Morgan úgy… Senki más nem érdekel benneteket, igaz? - duzzogtam. - Mi történt veled? - kérdezte Ahmed. – Tudod, hogy Morgan milyen remek fazon. De mitől van ilyen rossz kedved? - Találkoztam valakivel Hatsepszut templomában - feleltem a félelemtől remegő hangon. - Találkoztál valakivel? - ismételte meg Ahmed. - De kivel? - Egy szörnyen furcsa, dühös tekintetű, alacsony emberrel. Már attól is remegek, ha csak rá gondolok. -  Mit tett veled? - aggódott Robin. -  Semmit… Vagyis… Mondott nekem valami nagyon-nagyon különöset… -  MIT mondott? -  Hogy nem kellene elmennünk Punt országába. Azt mondta, hogy aki meg akarja találni, azt mindörökre elnyeli a sivatag homokja. -  Egészen biztos, hogy bolond volt- csóválta fejét Robin. -  Az lehet, de én borzasztóan megijedtem. -  Én is nagyon megijedtem volna - bújt hozzám Petra. -  Viselt az ujján egy különleges gyűrűt, valami furcsa szimbólummal. - Milyen szimbólummal? - kérdezte Ahmed, akit egyre jobban kezdett érdekelni a dolog. -  Valami ilyesmivel - mutattam meg nekik a rajzomat. -  Egy virág? - kérdezte csalódottan Robin. -  Nagyon ritka virág lehet. Nem gondoljátok? - kérdeztem. -  De mit jelenthet? - kérdezte Ahmed tanácstalanul. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és berobogott rajta Peter Morgan. Ez annyira jellemző volt rá! - Srácok! – kiáltotta lelkesen.- Gyertek le, ezt látnotok kell! Olyan szuper sátrakat szereztem, hogy azt el sem hiszitek. Ráadásul… Amikor azonban meglátta a rajzomat, hirtelen elhallgatott. - Ez meg mi? - kérdezte elkomolyodva. – Hol láttad ezt a szimbólumot, Laura? Elmeséltem neki az egész históriát. Amikor befejeztem, Morgan egy darabig egy szót sem szólt. Teljesen elsápadt, falfehér lett.   A karaván elindul Soha, még hosszú évek múlva sem fogom elfelejteni azt a napot, amikor az expedíció elindult Punt országába. Hajnalban az ég alján megjelent egy rózsaszín fénysáv, és minden furcsa párába burkolózott, mintha csak a ránk váró megpróbáltatásokra jövendölte volna meg. A tevekaraván, amelyet Morgan kiválasztott, dromedárokból állt. Egy részük a csomagjainkat szállította, a többi állat pedig bennünket vitt a hátán. Sokan nem szeretik a dromedárokat, mert szerintük undok és nehezen kezelhető állatok, de nekem rokonszenvesnek tűntek. A púpjuk olyannak látszott, mint egy egyheti élelem- és vízkészlettel teli hátizsák. Azon a reggelen, mielőtt elindultunk volna a szállodából, sivatagi emberek módjára öltöztünk fel. Robin a hasát fogta a nevetéstől, amikor meglátott bennünket beöltözve. Igaz, ami igaz, a ruha egyedül Ahmeden állt jól, de ő meg ugye… született arab gyerek.   (6) Kaland a Louvrre-ban