Dózsa György és a csanádi püspök
Mikor Dózsa György hadai megvették Nagylak várát, Báthori István még az ágyban feküdt, szerémi boroktól mámorosan; a vele valók nemkülönben. Báthori mezítláb, hajadon főtt, egy szál ingben menekült Temesvár felé, egy nyergeletlen kanca ló hátán. Mikor pedig a felgyújtott vár nagy lánggal kezdett égni, Miklós püspökCsanád felé futott. De a keresztesek útját állották és megkötözve vitték Székely György elé, egy Ravaszdi Péter nevű társával.
Mondá pedig György a püspöknek:
– Isten hozott. Emlékezzél reá, püspök úr, hogyan ígértél nekem egykor Budán kétszáz márkát az én katonáim táplálására, és hogyan nem küldted el. Ezek felett illetlen szavakkal ócsároltál engemet, mint valami tolvajt. Én éretted, az árvákért, az özvegyekért és az ártatlanokért ontottam véremet a pogányok ellen küzdve, és még te mondtál engemet háládatlannak.
Azzal disznó pásztoraihoz fordult e magyar szavakkal:
– Korpázd ez beskét.
A kondások legott megragadták a püspököt és karóba húzták, fejjel lefelé. *
Székely György veresége után a magyar főurak összegyülekeztek, és nagy hálákat adtak az erdélyi vajdának, hogy megszabadította őket az oroszlán torkából. És örökös szolgálatba ajánlották magukat néki:
– Ha az ország valaha fejedelmét … tenné, téged teszünk meg királynak. Csak add a kezünkbe Székely Györgyöt, hogy megöljük őt kegyetlen halállal, amért Magyarországot tűzzel, vassal pusztította.
Mondá pedig erre Szapolyai János vajda:
– György kegyelmet kapott öcsémtől, Pétertől, az ő esküje és az én esküm alatt.
Vajda úr, semmi sem fogja nyomni a te lelkiismeretedet; csakis a mi akaratunkat fogadja el a te nagyságod. Így mindenféle beszédekkel kérték; végre engedett nekik. Székely György, amikor vesztét érezte, azt mondta neki:
– Vajda uram, ne öless meg engemet, mert a jövendőben még sokat szolgálhatok néked, többet mint az egész magyar nemesség, mert e bestyék révén még sokat fogsz szenvedni.
A vajda e beszédre nem szólt semmit, és a szószegők megfogták Györgyöt, a föld alá dugták, pincébe, harmadnapig. Harmadik nap törvényszéket ülni gyülekeztek össze, és maguk elé vezettették Székely Györgyöt.
Mondá pedig György:
– Vigyetek engemet Budára, hogy legyen közönséges ítélet: vétkes vagyok-e vagy nem?
De az igazságtalan bírák azt felelték:
– Azt bizony nem cselekesszük.
És cigányokat rendeltek elő szénnel és harapófogóval. A cigányok vasból koronát kovácsoltak, betették a tűzbe, majd mikor jó izzó volt, kivették a tűzből a harapófogókkal, és György fejébe nyomták. Azt mondják, meg se moccant; türelmesen állotta. A koronát aztán másodszor is a szénre tették, hogy jó tüzes legyen, és megint a fejére. Ugyan ezt cselekedték harmadszor is. Ennek utána körülvétették őt fogságban levő gulyásaival és hajdúival, szám szerint vagy tízzel; és mezítelenre vetkeztették, és reá uszították amaz embereket, hogy falják föl. Vagy egy óráig marcangolták, de mindent békén tűrt. És azt mondta:
– Mindig arra áhítoztam, hogy ezt a pogányoktól szenvedhessem a szent keresztért; és íme atyámfiaitól kell tűrnöm.
Valóságos második macedoniai György mártír vala ő, és mindenek csodálkoztak, mely békességgel tűr. Szent Dömötör napján levágták a fejét, és Szegedre küldték, mert a szegediek az ő hívei valának. Szegeden a fejet némelyek ereklye gyanánt tisztelték, mások megvetették. Így háromszorosan tellett be az ő mértéke: először a tüzes vaskoronával, a testét marcangoló fogakkal, harmadszor fejének vesztésével.
Íme, Székely György, már betellett a te próféciád.
Mikor fölszentelték őt keresztesnek, azt mondta:
– Jertek atyámfiai utánam, a pogányok, a hűtetlen magyarok ellen az én koronázásomra.
És így végezte életét.
|