Ez már önmagában science fiction vagy legalábbis mese a javából. Lakatos azért azt is elárulja, hogy Tesla, a történet egyik főszereplője (bizony, a közismert fizikusról van szó!) ugyan feltalálta azt a hordozható készüléket, de csak unalomból. Elkészítette, utána meg egyből bedobta a szemetes vödörbe, és (állítólag) rákanalazott még egy fél fazék megbuggyant borsófőzeléket is. Úgy tűnik, nagyon utálja a telekommunikációt.   Mint mondottam egy utcákkal és házakkal zsúfolt, távoli helyen kezdődik a mese. Az addig nyugalmas város képét egy rejtélyes tolvaj settenkedése, pontosabban zuhanása bontja meg. Kétség sem férhet hozzá, valódi bajkeverő, mégis, mint utólag arra fény derül, a különös figura a legszerethetőbb az összes szereplő közül. Nemcsak mert gyerek meg lány meg szöszke, hanem mert helyén a szíve, és az eszét is jókor, jóra használja. Egy szó, mint száz, ez a könyv vagány főhőse, Emma.   Szükség lesz továbbá hasonlóan vakmerő fiatalokra. Merthogy ez a történet tele van gonoszokkal. Ők tudnak igazán gonoszul nevetni (valahogy így: HAHAHAHAHA!). Elsőként mindjárt a világ leggonoszabb koalája, a ritka ocsmány pofájával. A cilinderes, ballonkabátos gonosztevő zombik seregével fenyegeti a közbiztonságot, a gyermekeket pedig (jujujujjj!) tolvajlásra kényszeríti. Ráadásul – alig merem leírni – megismerkedhetünk a gyermekorvos bőrébe bújt veszedelemmel is, aki hallá változtat mindenkit az elbaltázott, majdnem halálos halálsugár-ágyújával.   Szükség lesz továbbá hasonlóan vakmerő fiatalokra. Merthogy ez a történet tele van gonoszokkal. Ők tudnak igazán gonoszul nevetni (valahogy így: HAHAHAHAHA!). Elsőként mindjárt a világ leggonoszabb koalája, a ritka ocsmány pofájával. A cilinderes, ballonkabátos gonosztevő zombik seregével fenyegeti a közbiztonságot, a gyermekeket pedig (jujujujjj!) tolvajlásra kényszeríti. Ráadásul – alig merem leírni – megismerkedhetünk a gyermekorvos bőrébe bújt veszedelemmel is, aki hallá változtat mindenkit az elbaltázott, majdnem halálos halálsugár-ágyújával.       Elég nagy katyvasznak tűnik, ugye? Pedig még nem is hallottál az óriás lajhárról, a tudálékos mitugrász Barnabás gyerekről, és nagybátyjáról, aki voltaképpen vízidisznó. És a rovaragyú csontvázról, a szörnyűséges kardfogú csigáról – sorolhatom tovább is, ha akarod.   Na, figyelj: táncoló tojásfőző, lábujjköröm-harapdáló, intraplanetáris kotkodácsoló. Elég is lesz ennyi az őrületes ötletbörzéből.   A majdnem halálos halálsugár olyan, akárha a Szabad-ötletek jegyzékét olvasnád egy zseniális bolond tollából. Annyi bizonyos, hogy a szerzőt jó hosszú időre kellene elzárni egy ezernyi játékkal zsúfolt játszóházba. A szövegben burjánzanak a hajmeresztő nyelvi csinálmányok és fantáziatermékek. Bármelyik pillanatban felbukkanhat a semmiből egy, a történetbe nem illő új szereplő. Talán neki is jár a tizenöt perc hírnév.   Máskor meg váratlanul teljesen új irányba fordulnak az események. Lakatos csapong a vicces kiszólások és frappáns megjegyzések között a következetlenül összedobált rendszerében. A végére azért mégis csak összeáll valamiféle épkézláb (vagy majdnem olyan) történet. Polonius ilyesféle zagyvalékok miatt vetette oda Hamletről szólva, hogy »őrült beszéd: de van benne rendszer«. Lakatos pedig öniróniával tekint a művére: »Jó nagy hülyeség, DE EZ EGY KÖNYV.«     Naná, hogy könyv – de abban nem vagyok biztos, hogy regény. Legalábbis a hagyományos értelemben véve nem az. Tudod, ahogy van hagyományos mosópor, meg van a másik. (Juszt sem mondom ki, ne sértődjön meg egyik sem…) Így állunk ezzel a könyvvel is. Létezik a hagyományos regény, meg van A majdnem halálos halálsugár. Rajzzal vagy képpel (vagy mivel) tele. Nevezzük, mondjuk, képrajznak. Persze azt sem állítanám, hogy képregény A majdnem…, ahhoz túl sok benne a leíró rész.   A szavak is elég nyughatatlanok benne. Jobbra-balra dőlnek, hullámoznak. Nagyra nőnek, összemennek, betűtípust váltanak. Hoppá! Csuda intelligensek. Így nyomatékosítják, a fejünkbe kalapálják, hogy mit is akarnak. Mert Lakatos István ismeri olvasóit. Annyira eszesek ők, hogy már csak azért is tele akarja dumálnia a fejüket a szavak mögötti kötelező jelentéssel.   Lakatos nem feledkezik meg a mesék megszeghetetlen szabályáról sem: végül mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy éppen büntetését. Ráadásul rehabilitálja korának meg nem értett zsenijét, Teslát is. Az ő találmányaira is szükség van, hogy végül minden jóra forduljon. Az pedig igazán mókás, ahogyan sír és picsog ez a remek ember, hogy őt mennyire nem szeretik, és hogy őt senki nem is érti meg.   Mi meg úgy vagyunk ezzel A majdnem halálos halálsugár című könyvvel, hogy ha nem is értjük meg minden egyes szavát, a szeretetünkre azért mindenképpen jó eséllyel pályázhat. Mert néha a hülyéskedésből sem árt meg a sok.       Jeges-Varga Ferenc Forrás: olvassbele.com