Felnőtt problémák, családról görbe tükörben, nőnek és anyának is lenni - gyakran visszatérő téma a cikkek közt, de mi a helyzet a Szerinted?!-el? Hogyan illeszkedik, vagy éppen lóg ki a Borcsa-képből? A Szerinted?!-ben nagyon izgalmas feladatot kaptam, hiszen egyszerre kellett belehelyezkednem egy kamaszlány és az anyjának a nézőpontjába. A könyvben végigjárt témák, úgyis mint barátság, szerelem, kamaszodás, testkép, evés, rokoni viszonyok egytől egyig olyanok, amikkel amúgy is sokat foglalkozom, amikről igyekszem hiteles, őszinte, nem cukormázas, hanem életszagú képet festeni – némi humorral megspékelve.  Szereted az egyediséget, újítást, van ebben a könyvben is valami "truváj"? Nagyon kedvelem a formabontó, rendhagyó, játékos dolgokat, megközelítéseket. A könyv alapötletébe is ezért szerettem bele, rettentő izgalmasnak találtam azt, hogy ugyanazt az idősíkot, ugyanazokat az eseményeket mutathatom be egy anya, illetve a lánya szemszögéből, amiből kiderül, sokszor mennyire másképp látjuk a dolgokat. Az is nagyon tetszik ebben a most induló Ellenpontok sorozatban, hogy a két ellentétes szemszöget, illetve a kettő között feszülő konfliktust feloldó középső rész össze van fűzve, így az olvasóknak először fel kell vágniuk a lapokat, hogy ehhez a titokhoz, vagy a mi esetünkben a kincshez hozzá tudjanak férni. Azt hiszem, klassz játék lesz majd a kamasz, de a felnőtt olvasók számára is. Akár úgy is, hogy a felnőttek az Eszteres résszel kezdenék az olvasást, a kamaszok pedig a Jankással, hiszen a könyv innen is, onnan is olvasható. Mit volt nehezebb írni, felvállalni, a kamasz nézőpontot, vagy anyáét? Vannak kicenzúrázott részek (akár gyermeki nyomásra)? Eleinte aggódtam, vajon mennyire leszek képes kamasz szemszögből írni, főleg úgy, hogy a mindennapjaim során az asztalnak épp a másik oldalán állok (és kapok gyakori, gyors lefolyású idegrohamot), hiszen két tinédzsert nevelgetek. De aztán úgy belelendültem Janka naplójába, hogy utána már inkább attól féltem, majd nem leszek elég felnőttes a másik részben, az édesanyja naplójában. Ami persze vicces, mert hogy az az igazi, valódi, jelenlegi énem. Őszintén szólva nagyon élveztem a kamaszlány naplójának írását, jó volt egy kicsit szabadjára ereszteni az érzelmeimet, levetni a felnőttként belémnevelt udvariassági formákat, gátlásokat és megélni ezeket a viharos tiniszenvedélyeket a maguk teljes magasságában és mélységében. Cenzúráznom nem kellett, szerencsére, a fiam, aki olvasta a könyvet, áldását adta minden sorára, amellett, hogy nagyon tetszett is neki. Ez csak egy kaland, vagy rákaptál az ifjúsági irodalom ízére? Korábban soha nem gondoltam magamra úgy, mint ifjúsági íróra, de a Szerinted?!-del teljesen elkapott a gépszíj. Mire felocsúdhattam volna a kézirat leadása felett érzett megkönnyebbülésemből, azon kaptam magam, hogy már egy következő regény alapjait dolgozom ki fejben, amit aztán nyár végén el is kezdtem megírni. Rendkívül hálás vagyok azért a szabadságért és korlátlan játszótérért, amit az ifjúsági irodalom jelent számomra. Most hétvégente csak ezzel az új könyvvel foglakozom, ha van időm a család mellett. Olyan, mintha szabadjára eresztettem volna magam egy határtalan fantáziabirodalomban, ahol ugyanúgy van helye a humornak, mint az abszurditásnak, vagy az izgalmas fordulatoknak. A Szerinted?!-et részben a lányomnak, részben a múltbeli kamasz, és a mostani felnőtt énemnek írtam. Amin most dolgozom, az a fiam könyve lesz, egy olyan kalandregény, sőt, krimi, amit azt hiszem, élvezettel és körömrágva fog majd elolvasni. Utána pedig azt hiszem, írok még egyet a lányomnak, aztán pedig...