Nagyon sokat változott. Az első rész stílusa némileg tétova, a történetszövéssel is sokat bajlódtam. Mostanra magabiztosabban tartom kézben a többféle szálat, a stílusom is közelebb áll a személyiségemhez: jóval több a humor és szerintem a könnyedség is a szövegeimben az első rész enyhe görcsösségéhez képest. Igyekszem a karaktereket is jobban kidolgozni. Várható a folytatás? Igen, most dolgozom a Pötyi és Pepita nyomoz sorozat harmadik részén, ami a kiadó tervei szerint jövőre jelenik meg. Szeretnék rendszeresen írni, de egy főállás és két kisgyerek mellett ez gyakorlatilag lehetetlen. Így aztán néha lopok magamnak egy-egy órát, amikor ezzel tudok foglalkozni. Mi inspirál legjobban? Néhány hónapja például elkezdtem felvázolni egy ifjúsági regény cselekményét, de a főhősön kívül nem voltak még szereplőim. Aznap délután a HÉV-en utazva, az utasokat vizsgálgatva rábukkantam a másik főhősre és két mellékszereplőre. Azóta is sokszor látom ezt a főhősömet utazás közben, biztosan meglepődne, ha elárulnám neki, hogy szerepel egy regényben. Ha nyitott vagyok tehát, bármi tud inspirálni – egy beszélgetésben elhangzó félmondat is akár. Megakasztani csak az tud, ha nincs időm írni. Ha kapok egy szobát, amiben egyedül vagyok, és van egy ablak, amin kinézhetek – lehetőleg fákra –, akkor az írás is megy. Az ún. felnőtt szövegekkel hogy állsz? Végleg lehorgonyoztál a mese mellett? Írtam már és most is írok felnőtt szöveget. Írtam egy regényt, aminek a nagymamám a főszereplője – a kiadók sajnos nem kapkodnak utána –, és az Élet és Irodalomban egyszer megjelent egy novellám, bár állítólag egy jó novellát mindenki tud írni. Jelenleg Pötyiék idilli világa mellett egy nagyon dühös regényen dolgozom, aminek egy női bérgyilkos a főszereplője. Ez érdekes! Mesélnél picit erről? A mai Magyarországon a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák betonkeménységűek. Nem hallunk például vicceket szőke férfiakról, és azon sem szoktunk gúnyolódni, milyen ügyetlenek a férfiak a parkolásban. És az sem gyakori, hogy egy férfi kinézete közügy lenne, míg a nőknél ez mindennapos. A múltkor például a villamoson utaztam, amikor egy fiatal lányhoz odalépett egy férfi és a kezébe fogta a lány egy hajtincsét. A lány meg sem mert mukkanni, ahogy az utastársak sem. A női léttel járó kiszolgáltatottság érdekel. A regényből először egy jelenet állt össze: egy autós üldözésé. A bérgyilkosnő elrabol egy házaspárt, az asszony vezet. A férfi pedig még ebben a kiélezett helyzetben is hátulról utasításokat oszt. Összevesznek, a bérgyilkosnő pedig a feleség pártjára áll, amit megtehet, mert van fegyvere. Ez a szimbolikus jelenet fordítja meg a szereplők sorsát a regényben, aminek persze szövevényes lesz a cselekménye. Szerettem volna egy akciódús könyvet írni, ami egy férfias műfaj, női szemszögből. Térjünk vissza a szelídebb gyerekirodalom világába. Rengeteg mesekönyv születik mostanság, felértékelődött a gyerekkönyv, duzzadásig telt a mesepiac. Nem látod ennek a veszélyét? Nem érzem úgy, hogy duzzadásig telt volna a gyerekkönyv-piac, bár nem vagyok könyvkiadó szakember. A mesekönyvek általában párezres példányszámban jelennek meg, ami egy tízmilliós országban – cirka kétmillió gyerekkel – azért elfogyhat. És jó esetben egy gyerek több könyvet is kap egy évben. Ők ugyanis nem válogatnak: egy négy-ötéves gyerek simán elvan a böngészőkkel és a hosszabb szövegekkel is. Kellenek a jó könyvek, az is jó, hogy egyre több szerző jelentkezik új könyvvel. A szülőket persze nem irigylem, mert biztosan nehéz kiválasztani, hogy mit vegyenek meg a gyereknek. Ezért indítottuk például el a Bezzeganya bloggal közösen (ami egy szülőknek szóló blog) a pénteki meserovatunkat, ahol kortárs szerzőktől közlünk meséket, illusztrációkat. Szerintem nem valamiféle magaslatról kell meghatározni, hogy mi a színvonal, hanem helybe vinni a szülőknek a jó szövegeket. Ebben nem segítene, ha a színvonalas kortárs gyerekirodalom eljutna az óvodákba? Mit lehetne tenni? Persze, segítene, ha óvodákba, iskolákba is eljutnának a jó könyvek. Vannak azért kezdeményezések erre, például a Betűfaló program (http://meseutca.hu/betufalo/a-programrol/), ahol az általános iskola alsó tagozataiba juttatnak el kortárs gyerekkönyveket segédlettel együtt a feldolgozáshoz. Az ELTE tanárképzős lelkes pedagógusai is gyűjtik a könyveket, hogy megismertessék azokat a hallgatókkal. De például volt már olyan is, hogy az említett Író Cimborákhoz Simon Réka Zsuzsanna révén egy szilágycsehi óvodától kérés érkezett, szükségük lenne magyar gyerekkönyvekre, és aki tudott, beadott. A végén csinos kis csomag gyűlt össze. Ez az eset is jól példázza, hogy ebben a szakmában nagyon sokan lelkesedésből, szívből dolgoznak úgy, hogy csekély, vagy egyáltalán nincs meg mögöttük az anyagi támogatás. Min múlik szerinted, hogy egy mesekönyvet felkapnak, ami éppenséggel nem a legjobb színvonalon íródott, míg egy másik, jobb sorsra érdemes gyerekkönyv senkihez nem jut el, s ismeretlen marad? A kulcsszó a marketing. Ha egy könyv mögött erőteljes a marketing, a szülők azt fogják megvenni – és sokszor a gyerek is azt választja, mert ők a legkiszolgáltatottabbak a marketingnek. Ugyanakkor észre kell venni, hogy a kultúránk változáson megy át és egyre inkább a szórakoztatás irányába mozdul el az iránytű. Ez a trend a gyerekkönyvpiacon is erőteljesen jelen van. Azért én optimista vagyok: szerintem ha jó egy szöveg, az megtalálja a maga közönségét és ha nincs is mögötte olyan erős marketing, el tud terjedni. Ha egy szerző megfelelően ravasz – azaz szórakoztatás mögé bújtatja a tartalmat –, van esélye a szövegének, hogy szélesebb körben is népszerű legyen. Szerencsére akad jó pár ilyen szerző. És van pár kiadó is, aki tudatosan törekszik a tartalmas szövegek kiadására. Neked legutóbb melyik gyerekkönyv okozott nagy élményt és szerinted miért? Tamás Zsuzsa Macskakirálylánya, ami el is nyerte a 2013-as az Év gyermekkönyve díjat. Az a könnyeden borongós hangulat, a gondolat és a nyelvezet tisztasága, ami a könyvből árad, megmaradt bennem. Remélem, míg felolvastam, a fiamban is elültette a csírát, amiből majd kinő az égig érő paszuly, és felkapaszkodhat rajta abba a világba, ahol az ember több annál, mint hogy napi szinten kielégítse a szükségleteit és addig szórakoztassa magát, míg végleg el nem tompul. A meseírók segíthetik egymást? Fontos az alkotói műhelyek létrejötte, fenntartása? Nem sérül így az egyéniség, az egyéni ötlet? Tavaly csöppentem az Író Cimborák közé. Számomra felszabadító élmény volt, hogy rajtam kívül is vannak olyanok, akik minden ésszerűséget félredobva a fikció világában kóborolnak –korábban minden közegből kilógtam emiatt. Ugyanakkor egyszer sem tapasztaltam, hogy bármiben gátolnánk egymást. Sőt, a legutóbbi együttműködés, a Hét határon nemzetközi meseprojekt kapcsán nagyon színvonalas, eredeti munkák születtek külföldi illusztrátorokkal együttműködve. Olyasmi ez, mint a Nap körül keringő kis bolygók, együtt keringünk az írás vonzereje által összetartva, a saját kis naprendszerünkben.

Forrás: librarius.hu